A démoni szerelem 2.évad

4.rész

Ez volt a legszebb pillanat, amit csak el tudtam képzelni azonban az sem kerülte el a figyelmem, hogy rajtunk kívül még mások is tartkozdnak a helyiségben. Azuma és Asato kő ként dermedve álltak és szóhoz sem tudtak jutni. Gondolom nem éppen ezt várták.
- Nos...khm..- köszörülte meg a torkát Rui. Láttam kicsit zavarban van ő is. Hazudnék ha azt mondanám nem öntötte el az arcomat az a szintű lángolás, amit a legjobban utáltam. - Összeházasodunk!- csapta össze a tenyerét.
- De Rui-san...
- Rui ez..- kezdték el egyszere mondani, de mielőtt többet is mondtak volna Rui félbe szakította őket.
- Igen, tudom. Nem a legjobb időben kértem meg és nem is most akarom elvenni feleségül noha legszívesebben már ma elvenném.- nézet rám szerelmesen majd folytatta; - ugyanakkor ez csak egy kezdet, egy út amerre szeretnék menni vele. Úgy gondolom ebben nincs semmi rossz.- fejezte be mondadóját, én meg tudtam és jók voltak a megérzéseim, hogy igenis van valami, amit még nem mondot el nekem. Ennek hangot is adtam.
- Mi történt?-néztem rá sejtelmesen. Amint feltettem a kérdés arca komolyabbra váltott és az a csillógás a szemeibe is elveszet. Valami sokkal bajjóslobb vette át. Elengedte a derekam majd az asztala mögé ment két kézzel támaszkodva azon.
- Háború lesz. Nagy háború lesz és addig nem nyugszok míg enyém nem lesz. - nézet mindenkire, aki csak ott van.
- Kivel?- kérdezte Azuma összefont karokkal.
- Itsuki. Az öreg vénróka ellen. Tegnap meglátogatótt majd megfenyegetet a saját házamban, hogy ha nem veszek el senkit nem fog ellátni nyersanyaggal. Meg amúgy sem enyém a trón. Valamint szerintem pikkel rám, amiért megöltem az apámat hisz tudod mennyire jóba voltak régen.-ránott vállat majd rám nézet. - Azt szeretném ha nem lennél itt addig Lily. Nem akarom, hogy bajod essen.- tűrt egy tincset a fülem mögé. Igazából nem tudtam mit mondjak. Féltem is meg nem is. Viszont tanultam pár üzleti ügyet így úgy gondoltam most hasznomra is válhat.
- Mi lenne ha szabályokat fektetnél?- kérdeztem sejtelmesen. Valami biztos módja van, hogy elkerüljük a csatát.
- Mire gondolsz?- sanditott rám mindenki.
- Nos biztos van valami gyengepontja Itsukinak. Ha ez meg van te hozzod a szabályokat is vagy felkínálsz egy olyan dolgot, amiről tudod, hogy számára értékes így törbe csalód.- vontam vállat mellékesen.
- Az a baj Itsukit a bosszúvágy hajtja.- tűnődött el Azuma. - Régóta ismerem, hogy tudjam. Ugyanakkor nagyon mohó és kapzsi, de nem hülye. - támaszkodott az ajtófélfának.
- Talán ezt tudjuk kihasználni.- szólaltam meg. - Nyersanyag kell nekünk igaz?- bólogattak. - Mi cserébe mit adunk?- tényleg meg akartam oldani az ügyet harc nélkül. Úgy kattogot az agyam, hogy lassan már fájni kezdet.
- Semmit most már. És nem is kap. Megmondtam neki! Porig fogom égetni a várát azzal együtt mindenét is. Bossúvágy kell neki? Hát megkapja, de abból nem lesz köszönet.- csapot az asztalra nem túl erősen, de nem is gyengén majd az ablakhoz sétált. - Elfoglalom az országát. Ha a többi ország felmer lázadni azt is leigázom. Asato! - Rui hangja félelmetes volt számomra. Harci vágy éget benne és ezt semmi nem tudta eloltani kivéve a gyilkolás.
Tudtam ha ez elkezdődik -háború- akkor ártatlanok vér is folyni fog. Ez mindig így ment most lesz másképp.
- Igen Rui-san?- ahogy meghallotta a nevét kiegyenesedet és figyelmesen várta a parancsot. Asato mindig ilyen volt. Hű volt Ruihoz. Bármit mondott neki ő végrehajtota.
- A környező országokhoz menj el majd kutakodj. Tudod ez mit jelent ugye?- továbbra is kifele nézett. Innen is láttam, hogy gondolatok ezrei cikáznak a fejébe.
- Tudom Rui-san.
- Mielőbb érj vissza.- azzal Asato el is ment.
Hárman maradtunk a szobába. Nem tudtam mit mondjak, de ezzen nem volt miért aggódnom hisz Rui megtörte a csendet:
- Azuma szeretném ha összehívnád a belső kört 2 nap múlva. Asato addigra ugyis végez. Még hozzá most menj és szólj. - szerintem nem is kell mondanom, hogy milyen a hangja jelenleg. Kimért és határozot. Ez az a határozotság, amire egyszerűen nem mered azt mondani, hogy: nem.
- Rendben.
Amint becsukódot az ajtó rám nézet végre. Éreztem a tekintetéből, hogy kezd végre visszatérni a jelenbe.
- Végre ketten, nem? - mosolyodot el majd elém lépet.
Kicsit feszengetem a hangulata miatt viszont nem csattan rajtam egyenlőre.
Talán észre is vette bizonytalanságom, hogyan is viszonyuljak hozzá.
- Nyugi, a munka és te két külön dolog. Nem fogom rád vetíteni a hangulatom csak mert nem úgy sikerülnek a dolgok. - simotta meg az arcom, én meg belesimultam akár egy macska.
- Féltelek.- ennyit mondtam csak. Féltem, hogy baja esik. Féltem, hogy meghal. Féltem, hogy rossz stratégiát használ, hogy ez miatt elbukik. Noha tudtam ez nem így van. Megtudta magát védeni és Rui igenis erős volt valamint eszes meg cseles.
De tudjátok milyen ez. Érzed minden rendben lesz vele mégis aggódsz miatta. Mindentől meg akarod védeni még egy lágy fuvallatól is.
- Nem kell mitől. Ha ez meg lesz csak veled leszek.- fogta át a derekam.
- Úgy legyen.- mosolyodtam el már a gondolatól is.
- Itt maradsz ma ugye?- szemei csillogtak a reménytől, a vágytól, hogy kimondjam az igent. De ne legyen ilyen egyszerű ám!
- Nos talán.- húztam az agyát.
- Ezt egy igennek veszem szivem.- azzal felkapot és mentünk a szobába.
- Hé, én nem ezt mondtam! Tegyél le!!
Hallod Rui??- kiabáltam, de meg se hallotta. Így feladtam és hagytam cipelni magam, mint egy krumplis zsákot.
Mikor beértünk letett és mikor szidtam volna le megcsókolt. Vadul, teli szenvedéllyel. Ki volt éhezve mindenre, akár csak én.
-Van mit bepótolni.- váltunk el egy pillanatra. Semmit nem tudtam mondani, akkor extázisba voltam. Csak azt tudtam, hogy mennyire akarom őt. Mint egy drogós, aki már pár napja nem szívot most meg jött behajtani az anyagot.
A vágyakkal teli szemek, a nyögések hangjai, ami egy- egy csók idézet elő megtelitette a szoba csenjét.
Ezután pedig a drogós megkapta az anyagát.