A démoni szerelem 2.évad

3.rész

Lily:

Tökéletesen elterveztem mikor és melyik nap megyek. A bökkenő ott volt, hogy hogyan is fogok eljutni oda. Magamtól nem tudok kaput nyitni vagy egyéb más portán eljutni így maradt Azuma, de biztos voltam, hogy nem fog csak úgy elengedni.
Épp a konyhába igyekeztem, hogy igyak valamit mikor láttam, hogy a kanapén ül és olvas valamit.
Ez a tökéletes pillanat.
- Hali!- köszöntem oda felmérve a terepet. Szemem sarkából pedig figyeltem a reakciót.
- Szia kölyök!- lapozott egyet fel sem nézve a könyvből.
- Hogy vagy?- fordultam felé majd ittam egyet.
- Jól, te?- még mindig nem nézet rám. Ez annyira bosszantó tud lenni. Mikor beszélsz valakivel ő meg arra sem méltat, hogy legalább rád nézen.
- Nos jól. Ma nem mész be Ruihoz?- kérdeztem, mintha csak az időjárásról beszélnénk.
- Miért kérdezed?- és erre már rám nézet. Tudtam, hogy a reakciómat vizsgálja valamint miért is kérdezem. Valljuk be, hogy Azuma nem hülye, pontosan tudta valamit igenis akarok ezzel a kisbájcsevejjel.
- Csak úgy érdeklődök. Vannak dolgaim, amik ott maradtak. Azokat most elhoznám ha nem baj.- néztem rá aranyosan, teljesen ártatlanul.
- Nem.- és fordult vissza a könyve felé.
- Mii? De miért nem?- nos ennyi volt. Kezdtem felkapni a vízet. Még is miért nem enged? Valamit titkolt. Valamit, ami számomra fontos lenne.
- Lily ne kezdjük.- csukta be a könyvet majd levette a szemüvegét. Fáradtan nézet rám, szinte könyörögtek a szemei ne kezdjük. De én nem akartam engedni.
- De kezdjük! Ha te nem visszel hozzá hát akkor megyek magamtól!-  csaptam le a poharat az asztalra.
- Jó, legyen.- forgata meg a szemeit. - Öltözz és menjünk.
Bólintottam majd mentem is.[...]

Az idő kellően kellemes volt. A nap sütőt mégis enyhe szellő fújt. Már az erdőben sétáltunk mikor Azuma szólt:
- Akár mi is van minden a te védelmedet szolgálta.- nem nézet hátra csak ment. És én pontosan tudtam mire céloz ezzel. Tudtam, hogy Rui már fent van és nincs kómában. Már csak az érdekel mégis mióta valamint, hogy hogy nem jött. Igazából megértem hisz sérülten én sem mennék. Aztán ki tudja milyen állapotban van jelenleg.
Aztán az is eszembe jutott, hogy mégis mit fogok neki mondani?
,,Hali rég láttalak, mizu veled?" Nos ezt kellőképpen mellőzném. Talán, hogy mennyire hiányzot? Ami igaz is. Olyan volt, mintha egy tört szúrtak volna a szivembe mindenegyes nap mélyebre és mélyebre. Reszketem a tudattól, hogy esetleg soha nem kell fel.
- Lily gyere!- szakította félbe a gondolataimat Azuma.
- Jövök.- tértem vissza a valóságba.
Amint sikerült megnyitni a kaput be is léptünk rajta majd Rui házától nem messze lyukadtunk ki. Örömmel konstatáltam, hogy semmi nem változot itt. Mosolyogva mentem befele a meleg helyiségbe.
- Azuma? Hát te?- jelent meg az ajtónál Asato.  - Nem mondtad, hogy jössz.- ráncolta a homlokát.
- Nos igen...elnézést a váratlan betoppanásért. - vakarta meg a tarkóját pótcselekvés gyanánt.
- Örömmel látunk az Amida házban. Láttom Lily kisasszonyt is elhozzta.- mért végig. Azt kell mondanom ő változot. Sokkal kimértebb lett és hivatalos valamint sose nevezzet kisasszonynak Asato.
- Igen, tud...- szakítottam félbe Azumát.
- Ruihoz jöttünk. Tudok minden szóval kár tagadni. - mondtam ki kertelés nélkül majd utat törtem magamnak. Ismertem a házat pontosan tudtam hol fogom találni. A dolgozószoba felé vettem az irányt és láss csodát...ott volt ő, kiért mindent feláldoztam volna és, aki miatt a szívem ezer darabkára tört mikor megsebesült és azt hittem meg fog meghalni. Ott ült az asztalnál fejét felemelte majd egyenesen a szemembe nézet.
- Tudtam, hogy jössz. Amint beléptél a kapunk éreztem az illatod. - állt fel majd felém lépkedet. Mentem volna én is, de földbe gyökerezet a lábam olyan hihetetlenek tűnt az egész. Éreztem, ahogy a könnycseppek folynak le az arcomon majd mintha csak valaki elvágott volna valamit úgy léptem én is felé.
- Rui...
- Lily..
Amint lehetet szorosan megöleltem. Éreztem az illatát, a karjai, ahogy erősen szorít, mintha csak féle elengedni.
Kicsit hátrébb húzodott viszont nem engedett el továbbra sem.
- Szeretlek Lily! Hozzám jössz?- nézet a szemeibe, én meg nem tudtam mit mondani. Csak egyetlen egy szót...
- Igen.- a könnyeim csak úgy záporoztak lefele. És ez volt a pillanat mikor rám mosolygot majd szerelmesen megcsókolt.

Írás hiba fennáll!! Sorry