Sakura - Bakudeku (& Todokami)

1. rész

Amint szépen lassan pakolok a kollégiumi szobámban, hogy egy kicsit is rendnek lehessen nevezni ami ott van, hirtelen megérzem hogy a torkom kaparni kezd. Azonnal a legrosszabbra gondolok, ami néhány másodperc múlva be is bizonyosodik ahogy elkezdek köhögni. Egy apró szirom hullott tenyerembe egy kis vérrel együtt. Nem kell sokat gondolkodnom, azonnal felismerem milyen fajta.

Cseresznyevirág.

Laptopom előkeresve azonnal felnyitom és egy Hanahakival foglalkozó oldalon beírom a virág fajtáját, hogy megtudhassam mit jelent. Pár másodperc töltés után azonnal megkapom a választ: gyerekkori szerelem. Kigúvadt szemekkel bámulom a képernyőt. Nem lehet, hogy újra beleszerettem!

Ez a betegség igen ritka, mégis mindenki ismeri. Gondolom nem kell elmondani miért, hisz a tény, hogy virágok nőnek valakiben elég érdekes annyira, hogy sokan megismerjék a betegséget. De ezek mellé nem csak híres, hanem veszélyes is. Ha nem kezelik, vagy nem lesz viszonozva a dolog egy bizonyos időn belül, akkor a beteg belefullad a virágokba. A kezeléssel viszont van egy kis gond. A műtét, ami segítségével "ki lehet gyógyulni" a nyavalyából, azzal jár, hogy az ember elveszti a szerelem érzését. Másnéven nem lehet többet szerelmes, ami első hallásra nyagyszerűen hangzik, de ha egy kicsit is belegondolunk, rájövünk hogy a későbbiekben nagy problémává vállhat.

Reggel Kirishimával az oldalamon sétálok az iskola kapuja felé. Hirtelen ismét érzem a kaparást, de próbálom elnyomni, minek következtében csak erősödött. Egy apró fulladás után megis sikerült egy picit köhögnöm, ami hatására éreztem ahogy a szirmok szájüregembe tömörültek.

-Minden oké? - nézett rám barátom, mire csak biccentettem egyet. Ahogy beértünk az iskola területére, én elkezdtem sietni a legközelebbi mosdó felé és az egyik fülkében kiköptem a virágokat.

- Bazdmeg... - suttogtam a wc fölött támaszkodva. A hülye őszies időjárásnak köszönhetően még rá sem foghatom, hogy a cipőmön hoztam be vagy ilyesmi, ha valaki észre veszi. Összeszedtem magam és kimentem mintha mi sem történt volna. Besétáltam a terembe és helyet foglaltam.

- Kacchan... - szólított meg Deku hátulról. - Tudnál esetleg adn- - mondta, de elhalkult. - Mindegy... - gondolta meg magát.
- Todoroki-kun! Tudnál kölcsönadni egy tollat? - szólította a felemást. Erre inkább nem reagáltam semmit, de belül igenis frusztrált.

- Bakugou ma eljössz velünk abba az új étterembe, igaz? - jött oda hozzám Mina és Kaminari.

- Tch igen. De ezt már megbeszéltük, mik vagytok ti, idióták? - mondtam feszülten.

- Rendben! Ötkor indulunk! - mosolyogtak majd siettek a helyükre. Épp ekkor csengettek be, és jelent meg Aizawa-sensei a hálózsákjával hóna alatt. A sárga anyagot letette a földre, majd belekezdett a tanításba.

Kicsengettek, mire az osztályban kis klikkek alakultak ki, akik egymással beszélgettek. Hozzám is odajöttek barátaim, és megbeszéltük az öt órai programot, vigyázva, hogy Kirishima ne hallja meg. Ő szerencsére épp mással beszélt, és mikorra ideért mi már végeztünk is.

- Miről beszéltetek? - kérdezte mosolyogva.

- Mina el akart ma menni vásárolni, és gontoltuk elkísérhetnénk. Te is jössz? - állt elő Denki az álcával.

- Persze, mehetünk. - egyezett bele még mindíg mosolyogva.

Innentől figyelmem alig tartottam a többieken. Mindössze mikor engem kérdeztek néha, akkor válaszoltam a kérdéseikre, de gondolataim teljesen máshol jártak. Ekkor Deku zöld haját pillantottam meg magam előtt, ami kizökkentett a bambulásomból.