Sakura - Bakudeku (& Todokami)

4. rész

Visszagondolva teljesen megértem magam. Mármint, ki gondolta volna, hogy egy suliba fogunk járni általános után? Azt hittem felhagy a reménnyel, hogy valaha lehet belőle hős. Hisz akkor még nem volt ereje.

- Bakugou! - zökkentett ki az elmélkedésemből a matek tanár.

- Igen? - kérdeztem ahogy ráemeltem tekintetem.

- Mi a válasz a B-re? - vonta fel szemöldökét. Azt hiszi kifoghat rajtam? Bolond vénember. Gyorsan a táblára pillantok, majd pár másodperccel később mondom is a választ.

- 35,07. - mondom egyik szemöldököm felhúzva.

- Jó. Máskor azért figyelj. - mondta majd visszafordult a táblához, és tartotta tovább az unalmas órát.

Egész nap arra vártam, hogy végre hazamenjek. Elegem volt már mindenből, plusz még a torkom is kapart. Mindezek miatt még feszültebb voltam, mint általában. Kirishimáéknak pedig persze, hogy ma estére kellett beszervezniük egy egy közös filmezést. A mostanit még le sem mondhatom, az előzőket színte mind kihagytam... Ahogy visszaértem a kollégiumba egyből elkezdtem öklendezni a virágok irritálása miatt. Gyűlölöm azt a rohadt Dekut!

*Izuku szemszöge*

Néha, mikor saját szobám felé menet elhaladok Kacchan szobája mellett, eszembe jut egy-két vele kapcsolatos emlék általánosból és kiskorunkból. Ilyenkor csak halvány mosollyal bambulok előre és oda sem figyelve hova lépek, csak az emlékre koncentrálok. Mert bár a legtöbb Kacchannal kapcsolatos emlékem nem igen boldog, sőt inkább szomorú, van köztük ritkán pár vidám pillanat. Ezek talán pont a ritkaságuk miatt olyan fontosak számomra. Néha egy könnycsepp kibuggyan szemem sarkából, de igyekszem elfolytani, legalább amíg szobámba érek. Ott aztán ágyamra dobva magam kiengedem minden visszafolytott érzésem. Igaz, elég sokat bántott és szenvedtem is miatta, de nem tudom Kacchan nélkül elképzelni az életem. Viszont tudom, hogy ez Kacchanra nem igaz. Ez a tény eléggé zavar, de megpróbálok vele megbírkózni.

Az én történetem Kacchannal... hol is kezdjem? Úgy tűnik mintha mindig is utált volna, de ez nem teljesen igaz. Volt egy idő, mikor szeretett. Akkor jött elő a betegsége. Kacchan azóta próbál eltaszítani magától. Én melette maradtam még az elején, egészen általánosig. Onnan egy eléggé sötét korszak vette kezdetét. Mikor meghallotta, hogy én us az UA-ba jelentkezem, nagyon mérges lett. Pedig tudta, hogy kisgyerekkorom óta hős akartam lenni...

*Kacchan szemszöge*

Egy pohár vízért siettem csak ki a konyhába, mikor megint megláttam Dekut sírni a kanapén. Nem volt hangos, csak a könnyei csillantak meg az arcán. Valamiért odamentem.

- Oi Idióta! Mi van már megint? - ültem le mellé. Először meglepve nézett rám, majd gyorsan letörölte könnyeit.

- Csak elbambultam. - eröltetett magára egy mosolyt.

- Te most lenézel engem?! - Kérdeztem frusztráltan. Kicsit arrébb húzódott és mentegetőzni kezdett.

- Nem, nem dehogy! Sosem néztelek le Kacchan. Csak tudod, fura, hogy megkérdezted. Nem szokott érdekelni, hogy mi van velem. - hajtotta le kicsit a fejét.

- Tch. Akkor használd ki az alkalmat és beszélj végre. Idióta. - forgattam meg szemeim.

- Tudod, csak... - sóhajtott nagyot. - Csak belegondoltam, hogy ha nem teszünk valamit, te meghalsz. És mivel kicsi korunk óta ismerjük egymást, ez a tény nagyon megijesztett. Nem akarlak elveszíteni.  - kezdett el megint sírni. Ekkor döbbentem rá igazából mennyit is jelentek neki. Nem szóltam semmit, csak fejét a vállamra hajtottam. Először meglepődött, de elég gyorsan megszokta. Pár perc után siketült megnyugodnia.

- Erről egy szót se senkinek! - néztem szemeibe mikor felálltam és kimentem a konyhába, hogy végre ihassak.

Ezek után felmentem Kirishimáékhoz. Sóhajtva kopogtam, mire Mina örömmel nyitott ajtót.

- Srácok! Bakugou is itt van! - kiáltott be a többieknek, mire ők boldogan behívtak. Lassan beléptem és leültem valahova.

Pár órával később, mikor mindenki ült és épp valami videójátékkal játszott, vagy csipszet evett, én úgy láttam itt a tökéletes alkalom.

- Srácok. - szólaltam meg, és kicsit feljebb ültem a babzsákban. - Állítsátok meg azt a szart. Mondanék valamit. - mondam a megszokott hangnememben.

- Mi az? - sóhajtott Kaminari ahogy ledobta a konzolt.

- Szóval én... - vettem egy kis leveőt, hogy valamennyire lenyugtassam magam. - ...meleg vagyok. - mondtam ki halál komoly arccal. A levegő egyszerre megfagyott. Mindenki meglepetten nézett rám, kivéve Kirishimát.

- Mi? - nézett rám értetlenül Mina, majd pár másodperc után realizálta amit az előbb mondtam, és magához ölelt. - Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekünk. - mondta miközben még mindig magához szorított.

- Fúj! - szólalt meg Kaminari. - Mármint elfogadlak, meg minden, de ne hajts majd rám azért. - húzódott hátrébb egy kicsit.

- Jaja, én is elfogadlak. - mondta Sero, de ő is hátrébb húzta magát tőlem.

- Mit húzódtok hátrébb idióták, egyikőtök sem tetszik! - emeltem fel a hangom kissé.

- Jó, de mi van, ha megkívánsz? Tudom, hogy ennek a testnek elég nehéz ellenélni. - mondta nevetve Kaminari.

- Kussolj mielőtt lerobbantom a pofád a helyéről. - mondtam összezsorított fogakkal.

- Hé haver nyugi, csak viccelek, vicc volt. - nevetett kezeit védekezően felemelve.

- Amúgy Kirishima észrevehetően csendben vagy. - méregette Sero a mellettem ülő vöröst.

- Ja, én már tudtam róla. - vonta meg vállát.

- Nézd meg, neki előbb elmondod, mint nekünk? - nézett rám durcásan Mina, majd elnevette magát.

Csak megforgattam a szemem, majd a kérdéseket, amiket elkezdtek sorban feltenni csak elhesegettem. Őszíntén megvallva, ötülök, hogy ilyen barátaim vannak.

Heyy! Hááát, jó rég volt rész az is biztos... Sajnálom :<
Amúgy kinek hogy telik az online oktatás? (Már akinek van)