Sakura - Bakudeku (& Todokami)

3. rész

- Tessék? - kérdeztem vissza, remélve, hogy rosszul hallottam amit mondott.

- Tudom, hogy kibe vagy szerelmes. - ismételte meg magát, miközben közelebb jött.

- Mégis miért érdekel ez téged idióta?! - próbáltam a tőlem megszokott stílusban válaszolni, és leplezni nyugtalanságom.

- Mert segíteni akarok! - mondta összehúzott szemöldökkel.

- Tch. Mire jutottál? - szívem egyre jobban zakatolt. Egyszerre féltem és izgultam is.

- Szóval rákerestem a neten, és találtam egy érdekes cikket a betegségről. Azt írja, hogy a virág színe a szeretett személyhez köthető. És mivel a te virágod a cseresznyevirág, ami rózsaszín, ezért én Todoroki-kunra gondoltam. - eleinte értetlenül néztem rá, mire ő is egy hasonló pillantással ajándékozott meg.

- Először is, ne higgy el mindent, amit a neten olvasol. Másodszor, nem az a barom félpofájú tetszik! - mondtam szemöldököm összeráncolva.

- Ó... - hajtotta le fejét. - Akkor bocsi a zavarásért... jóéjt Kacchan. - lépett ki csalódottan a szobámból, mire azonnal köhögni kezdtem.

- Végre. - mondtam a virágokat kiköpve. Már majdnem megfulladtam, ahogy visszatartottam a köhögést.
- Talán könnyebb lenne csak simán elmondani neki. Az mondjuk a visszautasítás miatt veszélyes, mert akkor a virágok csak gyorsabban nőnének, és hamarabb meghalnék... - kezdtem el hangosan gondolkodni. Egy nagy sóhaj kíséretében fejem a párnámba temettem és próbáltam aludni, ami a fáradtságnak köszönhetően hamar sikerült.

Dekuval szemben állok egy félhomálytól fedett folyosón. Elkezdek felé közeledni, ahogy ő is tesz felém pár lépést. Mikor elég közel érek hozzá szorosan magamhoz ölelem. De a szokottnál kicsit tovább maradtam.

- Mit csinálsz? - kérdezte kucogva.

- Kérlek maradjuk így még egy kis ideig. - motyogtam ahogy hajába temettem fejem. - mostanában mindketten elég szomorúak voltunk... egy pillanatra szeretnék boldog lenni. - sóhajtottam egyet, majd lassan eltoltam magamtól. Ő egy apró mosolyt eresztett felém, majd váratlanul megfogta egyik kezével arcom.

- Én is. - mondta mosolyogva, majd ajkait lassan enyémeknek nyomta. Szívem mintha felrobbant volna.
Tudtam, hogy ez neki semmit sem jelent, de nem érdekelt. Ott és abban a pillanatban akartam maradni örökre. Hogy végre boldog lehessek.

Az édes álomból hirtelen egy köhögés ébresztett fel, ami elég hamar átment egy köhögőrohamba. Egy kissebb fulladás és a virágok kidobása után lementem inni egy pohár vizet. Ahogy a lépcsőn ballagok le észreveszem, hogy a konyhában ég a lámpa. Ignorálva a tényt, hogy valaki lent van, elindultam a vizemért. Leérvén megpillantottam egy alakot, pontosabban Kirishimát.

- Mizu? Nem szoktál ilyen későn fent lenni. - forfult felém amint megpillantott.

- Felkeltem. - morgom, majd leveszek egy poharat és töltök egy kis vizet.

- Rájöttem, hogy mond el neki. - mondta mosolyogva.

- Nem akarom neki elmondani. - húztam össze szemöldököm.

- De... abba belehalsz. - mondta aggódó szemekkel.

- Engem semmi és senki sem ölhet meg, és ez amúgyis csak egy betegség. Én simán legyőzöm. - mondtam magabiztosan és a rég kiürült poharat a mosogató gépbe rakva felmentem.

- Még te sem győzhetsz le mindent... - mondta halkan, fejét csóválva.

- Csak figyelj. - néztem hátra vállam fölött és elindultam a szobámba.

Reggel nehezen keltem ki az ágyból, és még nehezebben baktattam le a lépcsőn. A liftet megvárni lusta voltam, így a gyorsabb, de fárasztóbb utat választottam.

- Hogy az a kurva élet... - mondtam magam elé a konyhába érve.

- Hallom Bakugou is felkelt. - nevetett Mina, vele együtt a többi idióta is.

- Kuss legyen! - morogtam majd töltöttem magamnak egy bögrébe kávét. Aztán a bögrével együtt felmentem szobámba és pizsamámat átvedlettem majd már indultam a közös fürdő részre cuccaimmal. Miután mindennel kész voltam a szobámba vonultam. De mikor benyitottam egy levelet találtam ajtóm alatt.

- Mi a fasz? - kérdeztem ahogy lenéztem a cetlire.

Tudok a titkodról.

~R

Értetlenül néztem a számomra ismeretlen kézírással írt levél tartalmát. Végül nem nagy figyelmet szentelve neki ki is dobtam és indultam dolgomra.

- Hol van az a rohadt fülhallgató?! - morogtam ahogy színte mindent feldúltam a szobámban az említett tárgyért. Végül morcosan és fülhallgató nélkül indultam útnak, hisz így is késésben voltam.

- Hé Kacchan! - intett egy mögöttem lihegő Deku.

- Te mit keresel itt? - próbáltam felvenni a tipikus flegma stílusom, de gyönyörű szemei majdnem kizökkentettek szerepemből.

- Todoroki-kunnal elhúztuk az időt... - mutatott a pár méterrel mögötte sétáló barátja felé.

- És mit csináltatok te és a felemás idióta együtt? - kérdeztem, de hangom megcsuklott ahogy egy köhögést visszafojtottam.

- Tegnap este elég sokáig voltam fent, és ma reggel segített megírni a házit. - mosolygott édesen, amitől egy nagyot dobbant a szívem.

- Ok. Menj vissza inkább a felemás baromhoz minthogy engem zaklass. - mondtam megjátszott frusztráltsággal. Igazából még szívesen beszélgettem volna, hogy miért maradt ébren tegnap este de az túl gyanús lett volna a szemében.

- Oh.. rendben, a suliban találkozunk Kacchan. - mondta kicsit csalódott hangnemben majd félreállva megvárta barátját. Én csendben ballagtam tovább az iskola felé, azt kívánva bárcsak nem basztam volna el tíz évvel ezelőtt...

Hehe... Na ki tért vissza?
Oké mostmár tényleg pofám leszakadhatna, amiért ennyi ideig nem volt rész... Tényleg nagyon sajnálom, de mivel most csak kétnaponta kell suliba járnom, ezért van egy kis időm ezzel is foglalkozni, úgyhogy nem olyan sűrűn, de lesznek részek :3.