dirty cleaning || txt [hun] [ongoing]

eight

  Yunseo könnyeitől nem igazán látva botladozik. Nagyon szeretne visszafordulni, de Yeonjun számára egy olyan személy, akire mindenkinél jobban felnéz. Ha azt mondaná neki, hogy utazzon el messzire innen, és keressen egy őshonos törzset, akik kannibálok, és önként áldozza fel magát, ő megtenné minden további nélkül. Tiszteli a tőle négy évvel idősebbet, megfogalmazni nem tudja mennyire, és örül annak, hogy találkozhatott vele. Ha lehetne egy bátyja gondolkodás nélkül a fiút választani, mert tudja, hogy sosem unatkozna mellette, és élete végéig biztonságban lenne.

  Mikor a rakpartra ér, megjegyzi magának, hogy életében még ennyit nem futott, de most a kényszer hajtotta, nehogy véletlenül visszaforduljon. Megtörli szemeit, hogy normálisan körül tudjon nézni, merre is találja azt, amit Soobin hátrahagyott. Kicsit beljebb megy, ahol egyből észreveszi a földre ejtett rongynak kinéző felsőt. A kezébe véve neki is leesik a dolog, és kérdés nélkül tudja, merre is haladjon tovább. Futna ő nagyon szívesen ismét, de nem az a típusú ember, aki minden pillanatát a mozgásnak szenteli. Szereti, ha használhatja a testét, de ha nem muszáj, akkor nem mozdul ki a lakásból. Ő inkább a szobában megvalósítható dolgok híve, épp ezért nem tud annyira pontosan lőni, és a fegyverkezelése sem a legmegfelelőbb. Ennek mind tudatában van, ezért ő a csapat agya. Minden létező adatot, amire szükségük van, azt nála könnyedén megtalálják, ha nem is a gépre lementve vagy papír formában, akkor a fejében. Mindent elraktároz, és a pénzügyekkel is ő foglalkozik. Ötletel, kitalál, mérlegel, összevet, megtervez mindent tű pontossággal. A mostani bevetés teljes kivitelesése is mind neki köszönhető... lett volna, ha Yeonjunnak nem támad egy ötlete arra, hogy hogyan is változtassa meg ezt azzal, hogy félholtra vereti magát. Minden annyira tökéletes volt. Meg akkor most még Soobin segítségkérése is, miszerint baj van. Ennyi mindent nem kalkulált bele. Igaz, váratlan események mindig közbeszólnak, de nem ekkora kaliberűek.
  Amikor egy gyalogátkelőhöz érkezik, körül sem nézve, csak a gondolataiban elmerülve battyog át, meg sem hallva a dudaszót. Annyi szerencséje van, hogy a kocsi még időben képes megállni, pár centire a lány előtt, aki erre már magához tér. Riadtan pattan arrébb, az autós pedig pár mondatot elkáromkodva halad tovább.

  – Na most majdnem sikeresen megöletted magad, gratulálok! – szidja magát, mire inkább mégis futásra, inkább kocogásra ösztönzi magát. Így mindenkinek jobb lesz.

  A látottak után Soobin megtörli izzadt homlokát, majd óvatosan, lehetőleg hang nélkül előhúzza a már betárazott fegyverét. Nem várhat tovább, ugyanis a bent lévő fejéhez már puskacsövet tartottak. Beomgyu állta a sarat, akármit kérdeztek, nem válaszolt, ami miatt nem kevés pofont kapott. Arca bedagadva és felsértve, szája pedig felszakadva várta, hogy halántékjába golyó repüljön. Úgy volt vele, neki mindegy, csak a családját hagyják békén. Ameddig a húga nem jön ide, addig minden kincse meg van mentve. Ő az egyetlen ezen a világon, akit még az életénél is jobban szeret, érte képes mindent feláldozni.

  – Még mindig nem vagy hajlandó beszélni? – vigyorog az, aki épp készül kioltani az ő életét.

  – Nektek akkor sem mondanék semmit, ha többet ígérnétek az előző heti szállítmánynál. – vicsorog, majd hallja, ahogy a fejének szegezett fegyvert élesítik. Lehunyja szemeit, teljesen elengedi magát. Már régóta fel van készülve erre.

  – NE! – hallja a kétségbeesett kiabálást maga mögül, ami csak nehezebbé teszi neki, hogy mindezt levegő nélkül véghezvigye. – FIAM! NEM VEHETIK EL TŐLEM!

  – Semmi baj, Anya. – remeg meg kissé a fiú hangja. – Majd túl teszitek magatokat ezen. – harap ajkába. – Mondjátok meg Beombyulnak, hogy mindig mosolyogjon!