dirty cleaning || txt [hun] [ongoing]

thirteen

  Yeonjunnak fogalma sincs arról, hogy hol ébredt fel, de magához tért. Feje zsong, testének pedig semelyik porcikáját sem érzi.

    “Én… most meghaltam?”

    Ez a gondolata akkor szállt tova, mikor látása kiélesedett, és egy ocsmány munkával kidolgozott plafon tárult elé.

    “Ilyet még a Pokolban sem engedhetnek meg.”

    Mozdítaná testét, de az egyszerűen nem hallgat rá. Gyengének és erőtlennek érzi magát, legszívesebben sohasem kelne fel, viszont nem egy olyan ember, aki képes sokáig a seggén lenni.

    – Hé, felkelt. – hall meg egy férfi hangot. Szemével keresni kezdi az alakot, de csak az árnyékát látja. – Szólj neki. – utasít valakit, aki egy hangos ajtócsapódással távozik. – Helló, Csipkerózsika. – dől neki az ágynak az alak, mire Yeonjun visszacsukja szemeit. Egyszerűen mindenhez gyenge. Szapora lélegzetvétele az egyetlen olyan tényező, amely tudatánál tartja őt. Ha ez nem lenne, valószínűleg újra eszméletét vesztené. Most kénytelen csak füleire hagyatkozni.

    – Né’d má’, csak nem rémálmok gyötrik? – hallja valakinek röhögésbe fúló hangát, mire az ajtó ismét kinyílik, és a léptek alapján két emberre tippel.

    – Baromarcú, ha nem akarod, hogy egyesével felvágjam az ereidet, akkor nyomsz be neki egy adag nyugtatót. – szólal fel felettébb nyugodt hangnemben valaki, akit Yeonjun mindennél hamarabb azonosít. Az eddig széken terpeszkedő alany olyan sebesen kelt fel onnan, hogy az ülő alkalmatosság felborul, ezzel bezsongva a kis teret.

  – I-Igen, Főnök. – habog, majd teszi a dolgát. Ahelyett, hogy közvetlenül belé lőné, inkább az infúzióba csepegteti a szert, hogy hatása tovább tartson, majd félreáll. A másik kettő, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozik is, a megfélemlített pedig csendesen visszahuppan a helyére állított székre.

    – Chh, mit tud ez a kis törpe, hogy mindenkinek ugrania kell minden szavára? – kérdezi magától halkan az alak, de annyira halkan, hogy még a vele egy szobában tartózkodó Yeonjun is alig hallja.

    – Az a kis zsebpiszok jelenleg erősebb bármelyik helyi vezérnél… – teszi hozzá magában Yeonjun. Már most elkezdte érezni az erős nyugtató hatását, de még tudatánál van. Ismét kinyitja szemeit, igyekszik minél több információt gyűjteni a helyről. Sejtése már van, hogy pontosan hol is van, de hogy azon belül mi a helyzete, az kérdéses. Valószínűnek tartja, hogy egy elég eldugott kis szobában, épp ezért lesz ennek az ellenkezője a válasz.
    Elméje egyre ködösebbé válik. Hogy kerültem ide? Ez az a kérdés, ami annyiszor felkúszik agyába. Azt tudja, hogy elment a bárba, hogy Yeejun segítségére siessen, de amint beért annak ajtaján elsötétült minden, és csak lebegett. Nem tudta, mit tesz vagy mi van körülötte, egyszerűen csak kikapcsolt. Na várjunk… Hol van Yeejun?

°°°

  – Miért kell egy ilyen lepra helyre tenni a bázist? – nyafog Huening Kai. A kocsit, amivel a holmijaikat is hozták le kellett tenni, nehogy túl feltűnőek legyenek. Már így is túl sokat vállaltak, és bármelyik pillanatban lecsaphatnak rájuk. Elvégre nem ők vannak hazai terepen, hanem az ellenség. Épp ezért gyalogolnak most az erdőben. Beomgyu helyi ismerete alapján van egy kevésbé védett rész a keleti oldalról, ezért oda tették a szétválás helyét.

  – Ha panaszkodni van erőd, akkor nem lesz baj azzal sem, ami ezután jön, ugye? – jegyzi meg Soobin mintegy rejtett szigorlatként, hogy ennél csak rosszabbra kell számítaniuk.

  – Szóljatok, ha befejeztétek. – szólal fel halkan Yunseo. – Én vagyok itt az egyetlen, aki konkrétan retteg? Egy farkasbarlangba megyünk, nemde? Talán kicsit komolyabban kéne vennünk a dolgot, mert nem csak habiból dugjuk oda az orrunkat úgy tudom. Emberéletekkel játszunk, ráadásul a legjobb barátainkéval. Úgyhogy, ha lennétek szívesek odafigyelni, és haladni a beszélgetés helyett, akkor azt megköszönném! – emeli meg hangját a végére egy kicsit, mire a többiek próbálják csitítani, nehogy észrevegyék őket, ha eddig nem tették volna.