Konohai selejtes ninják

46.fejezet

Miari szemszöge

- Ninpou: Fukakai. - mondtam, majd koncentrálni kezdtem a chakra-mat, hogy láthatatlanná tegyem a kezemben lévő shuriken-t.

Még csak shuriken-t tudok bevonni és azt sem teljesen, 2 csücske mindig kilátszik. Chiyo-nagyi azt mondta, ha nem megy, vegyem le róla a chakra-t és próbálkozzak újra, mert még ha nem is sikerül megoldanom a problémámat, legalább fejlődik a chakrakontrollom, ami pedig sose árt. Sora-nak, Chiyo-nagyinak és a többi Fukakai-jal rendelkező Shizukana-nak is tökéletes chakrakontrollja van, vagy volt.

Ha nagyon elegem volt a sikertelenségből, elsütöttem egy-egy jutsu-t, vagy a tuskó felé hajítottam a shuriken-t, amiben így is volt 4. A mostani shuriken-em is hasonló sorsra jutott, ám egy nyílvessző is becsatlakozott és a 2 tárgy egyszerre ért célba a tuskóba. Tudtam, hogy a nyílvessző tulajdonosa csak Naoki lehet, de azért a saját szememmel is meg akartam bizonyosodni róla. És valóban, ez a paparazzi jó 10 méterekkel távolabb tőlem engedte le az íját egy elégedett vigyor kíséretében.

- Kiszámoltam! - kiáltotta oda nekem, semmi ,,Szia!" vagy ,,Heló!".

Lesütött szemmel fogadtam. Egy kicsit fáradt voltam már ahhoz, hogy kiabáljak vele, főleg Anya múltkori hegyi beszéde után, melynek témája olaszos temperamentumom volt.

- Ragyogó. - néztem rá unottan. Nem úgy tűnt mint, aki ellátna idáig, holott pontosan a shuriken-em mellé lőtt az előbb.

- Beszállhatok?

Nem, egyáltalán nem veszi az adást. Gyere bazdmeg, mit bánom én!

- Mit csinálsz? Shuriken-nel edzel? Ahhoz képest, hogy csak 5-öt látok a tuskóban, meglehetősen fáradtnak tűnsz, szél és föld technikákra pedig nem látok nyomokat.

- Mi a francot akarsz? - kérdeztem ugyanúgy a lányok által csak ,,gyilkos tekintet"-nek hívott nézésemmel.

- Semmit. Csak gondoltam, megmutatom mit tudok, csakhogy megbizonyosodj arról, nem szimpatikusságból kaptam chunin rangot, a képzettségem is megvan hozzá, így a lovad is jó kezekben lenne nálam.

És én még azt hittem, leszokott róla! gondoltam unottan és felháborodottan. Milyen naiv voltam!

- Hányszor kell még, hogy elmondjam, hogy nem fogsz kapni lovat, nem fogod beleírni a neved a tekercsbe, ÉS NINCS AZ AZ INDOK, AMIVEL MEGGYŐZNÉL!!!

- Ne ordíts már! - fogat be a fülét egy pillanatra - És mi a francért olyan fontos neked az a tekercs? A leidézhető állatok azért vannak, hogy használjuk őket, nem arra, hogy őrizgessük, mint valami múzeumi tárgyat!

- Fogalmad sincs mennyit ér, és mit jelent, ha valaki beleírja a nevét! Nem számít mennyire vagy képzett vagy mivel fogsz szédíteni, nem fogsz lovat kapni! Keress más leidézhető állatot!!! Egyáltalán miért kell neked annyira ló?

- Az íjászatban nagyon jól tudnám hasznosítani őt, gondolj csak a hunokra! Ráadásul mindegyik leidézhető állat egyedi, a majomtól pecsételő jutsu-kat, a békától chakrakontrollt lehet tanulni, és ha már ennyire óvod a lovakat, akkor tőlük valami különlegeset lehet tanulni.

- Honnan tudod, hogy hasznos lesz neked az, amit tanítani tudnak?

Ezzel a kérdéssel megfogtam. Tátogott, habogott-hebegett egy pár pillanatig, amit én elégedett fejet vágva néztem végig. De aztán fordult a kocka:

- Legalább azt mondd meg, miért vagy ennyire makacs és süket? Én észérveket hozok fel és normálisan közlöm veled, te viszont folyamatosan csak ismételed magad mint egy papagáj, és még úgy ordítasz velem, mint valami tuskóval.

Most nagyon vékony jégre tette a lábát. Teljesen kikeltem magamból.

- Szóval így állunk? Hülyének tartasz, aki nem képes új indokokat felhozni?! Ha mindenképpen tudni akarod, Kin és Hideki nagybátyáim még élnének, ha valakiknek nem kellett volna annyira, hogy elárulni és gyilkolni is képesek voltak érte! Szóval menny szépen vissza az észérveiddel, és legközelebb legalább 2x gondold át a mondanivalódat, máskülönben meg is érdemled a pofára eséseidet!

- Nem tudsz rólam semmit! - csattant fel - Ha annyira azt szeretnéd, elmegyek! De igazán megfogadhatnád a saját tanácsaidat, mielőtt még pálcát törnél valaki fölött.

Ezután mérgesen elment. Jobb is, nagyon mérges vagyok. Ha nem tette volna, talán még neki is esek.

Naoki szemszöge

Az a fránya Miari! Tudtam volna még vele vitázni, de a mostani hisztijét és a korábbi viselkedését láva, sehogyan sem tudnám meggyőzni, ezért inkább otthagytam. Micsoda ostoba lány! Én észérveket hozok fel, de ő mindig csak magát ismétli.

Hasonló gondolatokkal jártam az erdőt, amikor belefutottam Takuna-ba, aki egyből észrevette, hogy valami nem stimmel:

- Jó ég, Naoki! Mi történt? Kivel kaptál össze?

- Miari-val. - morogtam.

- Már megint?

- Megmondtam neki, hogy ő folyton csak magát ismétli és folyamatosan ordít, míg én normálisan beszélek és új érvekkel állok elő.

- Nem voltál vele kicsit gonosz? Ha annyira nem akarja, minek erőlteted? Biztosan megvan rá az oka, amiért ilyen erőszakosan mond nemet, miért nem vagy vele türelmesebb, ha már ilyen érzékeny területen járkálsz a lelkében?

- Nagyon jól tudod min mentem keresztül, hogy viselkedtem, és milyen nehéz helyzetbe hoztam Buruiki-senseit, akinek így is volt dolga velünk bőven.

- Igen, tudom. - komolyodott meg - De Miari-nak se volt könnyű élete, jóval nehezebb volt mint a tied, pedig a tied sem volt piskóta.

- Mire akarsz kilyukadni?

- Arra, hogy ha tudod, hogy érzékeny témát érintesz, ne légy ilyen érzéketlen.

- Érzéketlen? Én?

- Ne sértődj meg! Hajlamos vagy átmenni gyerekesbe, ha vitára kerül sor. Szóval türelem.

- Azt hiszem, megyek. - azzal otthagytam.

Kellett nekem még Takuna letolása is, nem volt elég a Miari-é! Nem mondom, hogy jogtalan volt, de Miari-nak biztosan soha sem voltak gondjai a képességeivel. Azért nézték ki az emberek a faluból, mert féltek az erejétől, de ott volt neki az édesanyja, akire mindig számíthatott, míg nekem 10 évesen ide kellett költöznöm Konoha-ba egyedül, el kellett tartanom saját magam, beosztani azt a kevés pénzt, amim volt és amennyit kaphattam. Az egyetlen akire számíthattam, és őrá se mindig, az Kakashi bácsi.