Konohai selejtes ninják

38.fejezet

Nagisa szemszöge

Kudarc kudarc hátán. Legalább is a "társaim" így élik meg a csatáinkat a konohaiakkal. Személy szerint én örülök neki, hogy ez eképpen alakult, bár kész tény: az Öreg iszonyatosan mérges lesz ránk. Az ő szemében lassan 3 hónapja hajkurásszuk azt a három lányt és még mindig semmi eredmény. Mondjuk én sose néztem olyannak Wagotoru-t aki csak úgy leüvölti a fejünket, de aznap erről meg is bizonyosodhattam.

Lazán zsebre dugott kézzel léptem ki a szobámból, teljes pompámban, a "konyhában" - ami igazából egy kis szoba volt nekünk kialakítva -, már bent ült a két lakótársam. Natsumi magában bámulta az ételét, miközben érthetetlenül morgott valamit Hyuuga Rin-nel kapcsolatban.

Na igen, Natsumi... Az elmúlt napokban kezdett el így viselkedni. A szeme alatt sötét karikák húzódtak, mint aki több napja nem alszik - magyarul lopta a viselkedésemet! Az aurája láttán pedig, mint napok óta mindig, most is elment az étvágyam. Olyan taszítóan gusztustalan volt, hogy a gyomrom összeugrott tőle, szerencsére nem felém irányult...

Ezzel szemben Hideyoshi úgy ült ott, mint aki mindjárt fejest dől a tányérjába a motyogó nő miatt. Ezek ellenére egyikünk sem szólt rá. Én nem akartam kihúzni piromániás társunknál a gyufát (Értitek, a gyufát! Jó-jó, tudom rossz vicc!), Hideyoshi-nak meg valószínűleg nem akadt erre pazarolható energiája. Mindketten a következő harcra készültek, míg én semmit sem tettem, csak füleltem néhány fontos infó után.

Én is a reggelim után nyúltam, mikor megcsörrent a vezetékes telefon. Na, már most, tudni kell, hogy csak az Öreg hív minket ezen a vackon keresztül, így mikor összenéztünk én tiltakozóan felemeltem a kezem.

- Nincs semmi ami miatt felvenném, úgy hogy hajrá Senju! - szóltam oda az említettnek enyhén cinikus hangnemben.
- Még mit nem! Nem én leszek akinek leszedik a fejét a ti bénázásotok miatt! - ráncolta össze a szemöldökeit morcosan.

Valami elpattanhatott Natsumi-nál, mivel előkapott egy kunait és mérgesen az asztalba állította, nem messze Hideyoshi kezétől, ami szintén az asztallapon pihent.

- Az én bénázásom? Már meg ne haragudj, kedves orvoska, de ahogy elnézem az a vörös ribanc sincs még sehol! - csattant fel a szőke.
- A lány neve Miari, és ha annyira érdekel akkor itt lesz, csak kell még egy kis idő - a férfi nem vette fel az ellenségeskedő hangnemet, teljesen nyugodt maradt.
- Idő, idő, mindig csak az a francos idő! A hócipőm tele van már ezzel! - azzal a nő a telefonhoz csörtetett és egy mély lélegzet után felvette.

A szerkentyűn megnyomott egy gombot, ami kihangosítja a telefont, így mind halhattuk a Főnököt.

- Örülök, hogy valaki méltóztatta végre felvenni a telefont! De mindegy, halljam az eredményeket, hacsak nincs jelenleg fontosabb dolgotok, mint rám szánni pár percet a drága időtökből... - a férfi hangja csöpögött a szarkazmustól - Nos, ki kezdi?

Másodpercekig feszült csend volt a szobában. Lassan egy hónapja nem hívott fel minket, mi sem őt. Egy hónapig nem értünk el semmiféle fejlődést. És ezt senki nem akarta elsőként, önszántából közölni vele.

- Mi van ott? Csak nem megkukultatok? - halk kacagást hallottam, és úgy hangzott őt nagyon szórakoztatja a helyzet - Vagy nincs mit mondanotok nekem? Például nem akarja valaki elmondani nekem, hogy Hyuuga Rin megtanult egy újabb jégelemű technikát, vagy hogy Miari fülét farkát behúzva hagyta ott a társait a legutolsó alkalommal a mi kedves Senju-nk miatt, aki hagyta meglógni? Na, és azzal mi van, hogy emiatt a kis Byakugan-os 2 napig kórházban feküdt, mert Natsumi jól megizzasztotta, de nem kapta el? És arról ki akar beszámolni, hogy megvádoltátok Nagisa-t árulással, aki állítólag az Uchiha lányt akarja az oldalára állítani, de még mindig semmi eredmény?

Teljes némaság. Ezzel a 2 szóval tudnám a legjobban leírni a szoba hangulatát abban a pillanatban. Mindannyiunkat meglepte a tény, hogy Wagotoru minden egyes lépésünket, és azok minden következményét úgy ismerte mintha csak egy papírról olvasta volna fel.

- Nem hallom, hogy bármit is beszélnétek. Vagy mondjam el én helyettetek? - a telefon túloldalán lévő férfi hangja színtelen és üres volt, fenyegetően üres, nekem pedig a szőr felállt a hátamon tőle.
- Nemsokára, Főnök... Nemsokára elkapom azt a Hyuuga libát, aztán átadom, csak kell még egy kis idő!

Talán az egészben az volt a legijesztőbb, hogy Natsumi attól a Hideyoshi-tól idézett, akit alig egy fél perce oltott le az idős szövege miatt. A gyilkos, őrült és üldözésmániás Arata, aki a semmiért vádolt meg egy ártatlan lányt és szintén a semmiért üldözi, ez a vérfagyasztó aurával rendelkező nő idegességében, vagy félelmében attól idézett, akit utál. Mert hogy Natsumi nem kedveli Senju Hideyoshi-t az tény.

- Nagyon melegen ajánlom, hogy így legyen, különben nyomorulttá teszlek titeket, olyan nyomorutakká akik a láncoktól megbéklyózva, véresen és megtörten fognak könyörögni a halálért. Ne kelljen még egyszer elmondanom ezt, de mutassatok fel valamit, vagy leszerellek titeket, és akkor már csak üres bábok lesztek, akikkel azt teszek, amit akarok, hisz megtörtek lesztek, védtelenek és sebezhetőek... Gyengék. Szóval javaslom, hogy ne szúrjátok el! További kellemes étkezést! - aztán se szó, se beszéd lecsapta a telefont.

Pillanatokig egyikünk sem mozdult, majd a merevségünket Natsumi törte meg, aki felkapta a tányérját és a szobája felé indult valami iszonyatos eszelősséggel a szemében, félhangosan motyogva.

- Gyenge? Bábú? Nem vagyok... Nem hagyom... Bábú? Ölni. Igen! Meg fogom ölni! Kikaparom a szemeit, aztán kitaposom a belét! Megtört? Én töröm meg Rin ribancot! És ha a vérében fürdőzök, akkor majd-

Szerencsére többet nem hallottam ebből a förtelemből, de így is a frász kerülgetett. Ez a kis csapat tele van eszelős őrültekkel, és megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy csak egyszerűen lelépek innen. Bár Wagotoru abban a pillanatban ölne meg... Bábok? De hát már most is azok vagyunk!

Nyomasztó gondolatokkal ültem le a Senju mellé, de valahogy egyikünk torkán nem ment le ezután egyetlen falat sem...