Konohai selejtes ninják

60.fejezet

Wagotoru szemszöge

Éppen egy sakktábla fölött görnyedtem, mikor megcsörrent a vezetékes telefon. Lassan felálltam, majd komótosan a készülékhez léptem.

- Igen?
- Főnök, Hideyoshi vagyok. Csak annyit akartam, hogy igazad volt Nagisa árulásával kapcsolatban. Amint megtudta a változtatást a tervben feszültté vált. Továbbá Hyuuga Rin is sértetlenül megúszta a csatát, egyetlen karcolás sem volt rajta.
- Értem. Köszönöm a gyors és precíz munkát Hideyoshi! Nagisa-t pedig bízd csak rám. Ha már nála vagyunk, átadnád neki a kagylót?
- Értettem - nagyjából fél percig csend hallatszott a másik oldalról, aztán valaki a telefon után nyúlt.
- Wagotoru? - Nagisa hangja magasabb volt mint szokott lenni, nyilván sejt valamit.
- Nagisa! Örülök hogy beszélhetünk! Holnap este nyolckor egyedül el tudnál jönni a Konoha-tól délre lévő erdőbe? - kérdeztem érdeklődőn.

Ha nemet mond sem számít, hisz akkor lesz egy kellemetlen látogatásom náluk.

- Persze, de mit akarna tőlem a Főnök este, egyedül az erőben? - a gyanakvása tisztán kivehető volt, ami csak még izgalmasabbá tette a dolgokat.
- Majd megtudod... - azzal nem törődve semmivel sem, bontottam a vonalat.

Egy lusta mosoly kúszott az ajkaimra, magabiztosan ültem le a sakktáblához, majd egy határozott mozdulattal leütöttem egy fekete futót.

Nagisa szemszöge

Az az egy nap alig tűnt pár órának. Az Öreggel megbeszélt estén felszerelkezve hagytam el a bázist. Nem tudom mit akarhat tőlem, de nagyon rossz előérzetem van, így kétszer olyan óvatosnak kell lennem! Az a pár perc, míg odaértem, csak úgy elrepült. A susnyásban találtam magam, körbevéve óriási fákkal és a csendes sötétséggel. Az egyik bokorban megrezzent valami, mire a hang irányába fordultam és kunait rántottam. Csak egy nyúl volt az, az én szívem viszont ugyanolyan hangosan és gyorsan vert mint előtte, ha nem gyorsabban. A következő zördülésre is feszülten reagáltam, ám ezúttal valóban Wagotoru verekedte ki magát a bokrok közül.

Most nem volt rajta se a csuklya, se a szokásos köpenye, ami miatt egy átlag huszonévesnek nézném ha nem ismerném. Egy egyszerű fekete pólót és - szintén fekete - kabátot viselt. A barna nadrágja bele volt tűrve a csizmájába, viszont fegyvert nem láttam nála. Ez valahol megnyugtatott, mégis valami azt kiabálta bennem, hogy meneküljek olyan messze innen amennyire csak lehet.

- Jó estét Nagisa! Örülök a találkozásnak!
- Mit szerettél volna tőlem? - kérdeztem idegesen, miközben rászorítottam a kezemben szorongatott kunai markolatára.
- Semmit, csak beszélgetni. Egyelőre...

Kétkedve emeltem meg az egyik szemöldököm egy 'Ez most komoly?' arckifejezést öltve magamra.

- Miről akarsz velem beszélni este nyolckor, egyedül az erdőben, távol mindenkitől?
- Uchiha Miyako.

Olyan érzés volt, mintha izomból lekevertek volna egyet nekem. A fülem csengeni kezdett, míg a szemem fel-alá futkosott a férfin valami rendelleneset keresve.

*Tud Miyako-ról? De mennyit? Azt, hogy megpróbálom a "magam oldalára állítani" vagy azt, hogy titokban Konoha önjelölt kéme vagyok? A francba! Ha most valami történik, nem lesz senki aki elmondhatná annak a két lánynak Miyako jelenlegi tartózkodási helyét! Miért nem mondtam el a Hyuuga-nak ameddig lehetett?*

- Mi van vele? Tudtommal a börtönben rohad! - a hangom meglepően közömbös volt a lelki állapotomhoz képest.
- Igen, jelenleg a bázis alagsorának egyik vendége. Fel is adtad a terved, miszerint magad mellé állítod és információkat szedsz ki belőle? - kérdezte csevegőn.
- Igen, hisz így már felesleges. A két lány előbb-utóbb utána fog jönni és akkor elkaphatod őket.
- Valóban ez a tervem, de ma este nem ezért vagyok itt.
- Akkor miért?

A másodperc töredéke alatt formált kézjelet, a testemet pedig elhagyta az erő. Nyöszörögve zuhantam a földre, így teljesen kiszolgáltatottá válva neki.

*A chakrám! A francba, ez a szemét elvette a chakrám!*

- Nos, áruló, akkor itt az ideje a megpihenésednek - a csizmája belsejéből egy tőrt rántott elő, majd mellém sétálva a fejemhez guggolt.
- Ha eddig is tudtad, ho-hogy áruló vagyok, ak-akkor miért nem öltél meg korábban? - minden szó kimondása fájt, viszont tudni akartam az igazat.
- Szórakoztató volt azt nézni, ahogy a kis barátnőddel görcsösen próbáltok találkozgatni. Igazából ott buktál el, hogy múltkor nem nézted meg alaposabban követ-e valaki. Egyenesen elvezettél az Uchiha-hoz.

*Hát persze, mikor lázas voltam! Biztos nem ment messze a bázistól, és ha már akkor tudta, hogy áruló vagyok akkor egyszerűen meg kellett várnia míg távozok! Aláírtam a saját halálos ítéletem! Miyako... Sajnálom, az én hibám minden!*

- Köszönöm neked Nagisa, a szerepedet tökéletesen végezted, de már nincs szükségem rád! - hideg fém hatolt a mellkasomba, egyenest a szívembe.

Vér kúszott fel a torkomba, undorodva köhögtem ki. A látásom homályosodni kezdett és éreztem ahogyan a szívem kétségbeesetten küzd az életben maradásért.

- Miyako...
- Ő nincs itt. Jelenleg a börtönben ül a bázison. Szép álmokat Nagisa!

*Miyako... Miyako... Ne haragudj rám! Jobban kellett volna vigyáznom arra akit a világon a legjobban szeretek. Elrontottam, és most te fizetsz érte. Sajnálom és ha hallod, érzed amit most gondolok, akkor tudd, hogy köszönöm és szeretlek!*

- Mi-yak-o... - az utolsó sóhajommal a lány után kiáltottam, majd elsötétült előttem minden.

*Már nem fáj semmi sem... *

Wagotoru szemszöge

Nagisa-ból lassan elszállt az élet, a mindig csillogó őzbarna szemek kifakultan meredtek az égre. A jobb keze a tőrön nyugodott, ami elhozta számára a halált. Óvatosan lecsuktam a fiú szemeit, majd felnyalábolva az élettelen testet a bázis felé indultam. Ott a lábammal kopogtattam be, hisz mind két kezem foglalt volt a halott illuzionista által.

- Nagisa, visszajöttél? Mit akart Wa-

A szó Natsumi-ba fagyott, mikor megpillantotta a halott társát.

- Beengednél? - kérdeztem közömbösen, mire a lány döbbenten hátrált be a szobákat összekötő helyiségbe.

A konyhaasztal középre volt húzva, így nem törődve a rajta heverő papírokkal, ráhajítottam a fiú holttestét.

- Na-Nagisa... Meg-meghalt?
- Mi van Natsumi, visszajött Nagisa? - Hideyoshi unottan lépett elő a szobájából, de ő is nyomban megtorpant a látványtól.
- Mi a franc ez Wagotoru? Te tetted ezt? - a fiatal nő fenyegetésként szabadjára engedte az összes chakráját, ami hiba volt a részéről.

Egyetlen kézpecséttel szűntettem meg a fullasztó chakra mennyiséget, Natsumi pedig zihálva támaszkodott az asztalra.

- Ne engem fenyegess ilyen undorító chakrával, és igen a válaszom. Én öltem meg. Ezt vegyétek egy enyhe figyelmeztetésnek. Ha bármenyikőtök elárul, vagy még a gondolat is megfordul a fejében, azt eltávolítom a képből. Van rengeteg ember aki egy szívességért cserébe bármit megtenne nekem, így leválthatóak vagytok. Minden esetre ennyit akartam, jó éjszakát, és szép helyre temessétek el - tekintettem itt a halott fiú felé.

Szerintem kellőképpen megértették a nekik szánt üzenetet, szóval nem fecséreltem ott tovább az időmet, csak sarkon fordultam és minden további nélkül leléptem.

*Az "A" tervem befuccsolt, de sebaj, akkor jöjjön a "B" terv. Lassan ideje lesz újra meglátogatnom az Uchiha lányt.*