Egy hivatásos szemszöge (Éhezők viadala) BEFEJEZETT

7.~Vadászat

Az újonnan felfedezett tavunkban fürödtünk a szövetségesinkkel, próbáltuk felfrissíteni magunkat a forróságban. A víz felszíne csak úgy csillogott a tűző napon. Végre ettünk a Bőségszaruból szerzett húsból és a tó vizével csillapítottuk a szomjunkat. Csodálatos nap volt, mintha csak a barátainkkal nyaraltunk volna, ám nem sokáig élhettünk ebben a hitben. Megszólalt az ágyú. Majd újra és Elfrida mindent maga után hagyva futásnak eredt a sík mezőn, a virágok felé. Kiabáltam utána, de nem figyelt. Mintha meg sem hallotta volna. Kiugrottam a vízből és elindultam utána, de pár száz méter után újra meghallottam az ágyút és rájöttem, nem mehetek a fegyvereim nélkül sehova. Visszafordultam és megláttam, ahogy Azai velem szemben áll, Griffin haját fogja és az egyik késemet szorítja a nyakához. Üvöltve futottam feléjük, de abban a pillanatban, hogy odaértem keső volt. Azai végighúzta Griffin nyakán a kést és hangosan nevetve az erdőbe futott mindennel, amit magával tudott vinni én pedig vele nem is foglalkozva Griffinhez mentem és sírva próbáltam lefogni a sebet a nyakán. Az ölembe fektettem a fejét és üvöltöttem. Könyörögtem neki, hogy ne hagyjon itt. Fél perc szenvedés után megszólat az ágyú és egyedül maradtam.

Egy érintésre riadtam fel.

-Héj, héj, Aadya- rázott meg óvatosan Griffin.-Jól vagy? Rémálmod volt?

-Ooo Griffin!-öleltem meg. -Igen. Alszanak a többiek?

-Igen, most akartam Azait ébreszteni. Ő őrködik legközelebb. Miért?-kérdezte.

-Nagyon fáradt vagy?

-Nem.-mondta én pedig pár fával arrébb hívtam és elmondtam neki az álmom.

-Tudom, hogy ez csak egy álom volt, de nagyon megijedtem Griffin. Megölt téged.-mondtam és felfelé nézve pislogtam vissza a könnyeimet.

-Minden oké Aadya. Vigyázni fogunk magunkra, de meg kell bíznod bennük.

-Tudom. Menni fog.-nyugtattam meg.

-Szeretnél beszélgetni mielőtt visszaalszol?

-Igen, egy kicsit.

-Akkor mondjuk mesélj a szüleid Viadalairól.-mondta. -Hátha rájövünk valamire.

-Uhm.. Rendben.-próbáltam visszaemlékezni a történetekre. -Az anyám 17 éves volt. Az Aratáson a legjobb barátnőjét sorsolták ki, aki nagyon beteg volt, de szerencsére neki  jó volt a fizikuma, ezért jelentkezett helyette. A körzetben elég szegény családnak számítottak, ezért minden tudását a kapitóliumi felkészítésen szerezte. Nem voltak szövetségesei, végig egyedül harcolt. Sosem félt ölni. Szerintem a barátnőjére gondolt közben, sőt, biztos, hogy ő lebegett a szeme előtt. Mikor márcsak 3-an voltak, az anyám elindult, hogy megkeresse a többieket és véget vethessen az egésznek. Az 5. és a 7. körzet fiú Kiválasztottai maradtak. Először a 7.- el találkozott, aki el akart futni előle, de az anyám lelőtte egy nyíllal és ment tovább. Közben megszólalt az ágyú, és a másik Kiválasztott is tudta, márcsak ketten vannak, de ő nem tudta ki a másik. Az anyám viszont igen. Tudta, hogy a tőrrel csak akkor tudja megölni, ha közel megy a fiúhoz, éppen ezért mikor meglátta a fák között nézelődni, gondolom ő is az ellenfelét kereste, az anyám rá is rálőtt és győztesként jött haza.
Az apám nem volt olyan erős fizikumú akkor, mint az anyám. 18 éves volt és a 12 éves öccse helyett jelentkezett a Viadalra. Ő egy nagyon okos ember. Mindig is az volt. Az Arénában is az eszét használta. Próbált pár lépéssel a többi Kiválasztott előtt járni, míg végül mindenkit kijátszott és hazajöhetett.-meséltem el röviden. Róla csak ennyit tudok.

-Azta. Ha ezt tudom, jobban figyelek anyukádra.-nevetett halkan, nehogy felébresszük a többieket.

-Aludnod kéne.-mondtam.-Reggel megyünk tovább.