Egy hivatásos szemszöge (Éhezők viadala) BEFEJEZETT

10.~Újra egyedül?

A napokig tartó eszméletlenség után ezt a hírt egyikünk sem fogadta jól. Griffin kijelentése után csak csendben álltunk és gondolkodtunk.

-Kinek mire van szüksége?-kérdeztem egy kis idő után.

-Kajára.-mondták egyszerre. Egy ideje nem ettünk már és ez mindenkin látszott. Nem vagyunk hozzászokva a mellőzéshez, mindig volt mit ennünk.

-Azt még a lakoma előtt kéne szereznünk.-mondtam. -Minden évben durva szokott lenni.

-A réten nagyon sok a virág. Biztos van köztük csomó ehető fajta. Azokkal simán kibírjuk az estét.-javasolta Elfrida.

-Ez jó ötlet.-mondta Azai. -Lassan úgyis megindulnak erre a többiek, hogy itt töltsék az éjszakát.

Igaza van. Sokan ilyenkor a Bőségszaru közelében alszanak, hogy minél előbb elvihessék a szükséges "ajándékokat" a szaruból.

Elindultunk a számunkra egyelőre ismeretlen terület felé. Elfrida ment elöl, mert ő már járt erre. Szerencsére nem volt messze, így gyorsan le tudtuk ellenőrizni a virágokat. Ehetőek. Úgy döntöttünk beljebb merészkedünk a derékig érő növényekben, mert itt könnyen megtalálnának és ennyire éhesen nem biztos, hogy jól meg tudnánk magunkat védeni. Út közben szedegettünk pár virágot és gumót, majd el is kezdtük enni őket. Úgyis rengeteg van belőlük, bármikor letéphetünk egy újat.

Nem is haladhattunk túl sokat, amikor az elöl haladó Elfrida sikítozni kezdett, majd kiköpte a szájában levő növényt és ezzel együtt egy nagyobb méretű rovart. A lány szája azonnal dagadni kezdett és fájdalmas nyögéseket hallatva összeesett. Bőre rögtön elkékült és megszólalt a halálát jelző ágyú. Elfrida halott.

Azai abban a pillanatban, hogy meghallotta az ágyút a földre rogyott, de ahelyett, hogy a lánnyal foglalkozott volna felvette a fegyverét és a kardot egyenesen Griffin hasába szúrta. Mivel én Azai mögött álltam nem tudott rögtön engem is megölni én pedig ezt kihasználva megfogtam az íjam és mivel kellő távolságra álltam a fiútól rácéloztam és hátba lőttem. Mindkét fiú összerogyott. Azaihoz futottam elsőként, hogy messzire rúgjam az összes fegyverét, majd könnyes szemmel Griffinhez térdeltem.

-Semmi baj! Semmi baj Griffin!-mondogattam a hasán lévő sebet befogva. -Semmi baj!-mondtam sírva.

A fiú szeméből is kicsordult egy méretes könnycsepp.

-Köszönöm Aadya! Köszönöm, hogy a barátom vagy! -suttogta a fiú nagyon nehezen, mire én szomorúan elmosolyogtam és megpusziltam a feje búbját. Újra megszólalt az ágyú, de Griffin még nehezen ugyan, de lélegzett.

-Látod, mindig is tudtam, hogy jobb vagy nála.-mondtam még mindig könnyezve.

-Én is.-mondta ki nehezen Griffin, majd szenvedéstől keserű mosolyra húzta száját és szinte láttam, ahogy lelke elhagyja a testét. Újra megszólalt az ágyú, de ezúttal az Griffin halálát jelezte.

Elléptem a fiútól, majd leszenvedtem Elfrida és Azai hátáról a táskákat. Elvettem az összes vizet, fegyvert és egyéb hasznos dolgot amit találtam, mint például egy nagyítót vagy egy aprócskára hajtható tűzálló kabátot. Ezután Griffin táskája következett, de vele sokkal óvatosabban bántam, mint a többiekkel. Elvettem tőle a vizeket, a walkie talkiet és az éjjellátó szemüveget.

Felvettem a teletömött táskát, majd utoljára Griffinre néztem és távolabb mentem, hogy el tudják vinni a testeket. Megvártam a légpárnásokat és mikor a barátomat emelték a levegőbe éreztem, hogy ketté törik a szívem. Az egész egy pár másodperces folyamat volt, de ezek voltak életem legfájóbb másodpercei.