Egy hivatásos szemszöge (Éhezők viadala) BEFEJEZETT

11.~Végjáték

Aludtam. Az egész nap unalmas volt és inkább alvással töltöttem az időt. Nem volt tervem, célom és erőm sem elindulni levadászni a többieket. Csak ülni szerettem volna. Ülni és pihenni. Kipihenni mindent, amit éreztem.

Reggel keltem fel. Ittam pár kortyot az egyik vizemből,majd lemásztam és elindultam az Aréna közepe felé. Na persze nem azért, hogy ott maradjak és magamra hívjam a többiek figyelmét, csak közelebb szerettem volna kerülni mindenhez. Gyalogoltam. Nem szerettem volna futni. Nem volt mi vagy ki elől. Gondolkodtam. Mostanában csak azt csinálom. Hiányoznak a szüleim, de tudom, hogy nemsokára újra velük lehetek. Meg fogom nyerni a viadalt.

-Segítség!-hallottam meg egy rekedt, keserű hangot. -Valaki segítsen!

Egy az ösvény menti bokor mögül jött a hang. Közelebb mentem, de közben készenlétbe helyeztem a fegyvereim. A 10. Körzet lány tagját láttam ott. Azt, akinek elvettem a gyógyszereit. Összekuporodva feküdt izzadtan és kifehéredve. Könyörögve nézett rám.

-Segíts kérlek!-mondta ki újra, de nagyon nehezen.

Gondolkodnom kellett. Segítsek vajon neki? Vagy hagyjam itt? Akár a győzelmem kárára is lehet a lány. Mi van akkor, ha ez csapda?

-Miben tudok segíteni?-térdeltem le végül mellé és megfogtam a kezét.

A lány csak az üveges tekintetével nézett rám. Könnyeztek a szemei.

Ledobtam a hátamról a táskát és elővettem a gyógyszereket. Biztos voltam benne, hogy erre van szüksége. Gyenge volt, ezért nem tudott elmenni a Lakomára. Később lehet elhozhatta volna ami neki járt, de én megelőztem.

-Itt vannak a gyógyszerek. Mi kell belőle?-kérdeztem idegesen, ugyanis nem értek hozzá. Nem tudom a gyógyszerek neveit és azt sem, hogy mi a lány baja.

-Allergia.-mondta.

-Allergia gyógyszer oké. Keresem!-tájékoztattam arról, hogy mi történik. -Hogy néz ki?-kérdeztem kis idő múlva, majd mivel választ nem kaptam lenéztem a lányra. Pont amikor megszólalt az élete végét jelző ágyú. Kiesett a kezemből a gyógyszereket tartó táska és egy pillanatra lefagyva álltam a halott lány mellett. Elhátráltam tőle, majd futni kezdtem. Annyira megijedtem az újabb elesettől, hogy szinte a pánikroham kerülgetett. Ketten vagyunk az Arénában. A lány aki elmenekült Azai dobása elől és én.

Ez a végjáték.

Kifutottam az ösvényre és már elég közel voltam a Bőségszaruhoz. Ha elnéztem az irányába, már látni lehetett a csillogását.

Nem tudtam mitévő legyek. Merre menjek? Akkora ez az Aréna. Esélytelen, hogy megtaláljam a lányt. Hagynom kéne, hogy ő találjon meg engem? Nem, semmiképp. Úgy kell tennem, mint ahogy az anyám az ő Viadalán.

Meg kell keresnem és meg kell ölnöm.

Elindultam a Bőségszaru irányába, de nem sokáig voltam egyedül. Hangos loholást hallottam a hátam mögül. Állatok rogantak az Aréna közepe felé. Gondolkodás nélkül másztam fel a legközelebbi fára, majd lenéztem a mutánsokra. Világosbarna bundájuk volt és hosszú szőrük. Mik lehetnek ezek? Oroszlánok?

L, E, O jutott hirtelen eszembe. LEO. A mentorok üzenni szerettek volna nekem! A játékmesterek mutáns oroszlánokat küldtek az Arénába és ha engem nem találnak meg, de a lányt megölik megnyertem az idei Éhezők Viadalát!

Viszont, ha ilyen áron nyer egy Hivatásos, a Kapitólium és Snow biztos nem úgy áll az ügyhöz, mint mondjuk én. Nekem nyilván jó lenne, de nekik ez unalmas lenne nagyon. Pont ezért kell máshogy cselekednem.