Egy hivatásos szemszöge (Éhezők viadala) BEFEJEZETT

9.~Emlékek, rémálom

A legújabb táborhelyünkön beszélgettünk és nevettünk a szövettségeinkkel egész délután. Rendesen idegesíthettük volna azt, aki erre járt, de esélyt sem adtunk nekik. Akkora volt a hangzavar, hogy biztos mindenkit elijesztettünk.

-És Aadya arra emlékszel, mikor bejöttél edzeni és Deanne összeveszett Elbievel és rá célzott a lándzsával, de Kaeden neki esett és kirepült a kezéből egyenesen anyukádra?-kérdezte Griffin nevetve.

-Igeen-nevettem én is. -Azóta mindhárman egy órával előbb kezdik az edzést.

-Anyukád ilyen higgadtan kezelte ezt?-kérdezte Elfrida.

-Dehogy! Mikor mentünk haza mindhárom fiú jól le lett szidva egy hatalmas pofon mellett, amiért életeket veszélyeztetnek a hülyeségeik miatt.-folytattam a nevetést Griffinnel együtt, de a többiek nem tartották túl viccesnek az esetet.

-És amikor Brutus elvette az apám kését, hogy játszon vele, de beletörte egy fába?-nevettem.

-Soha nem láttam Osirist olyan idegesnek. -nevetett Griffin is.

-Azt nem csodálom, mert én sem. Pedig minden nap vele vagyok és gyakran kell rám várnia.-mondtam utalva arra, milyen gyakran felbosszantom a szüleimet.

-Várj! Te nem az Akadémián laktál?-kérdezte Azai.

-Dehogy! A szüleim mentorok és edzők. Velük laktam és jártam be edzeni.

-Azta! Jó neked.

-Hát igen, tényleg jó meg örülök, hogy nem választottak el a szüleimtől, de nem egy álom ez sem. Nem tudjátok elképzelni néhány éjszaka milyen-meséltem. -Amikor a szüleim rémálmukból riadnak fel a Viadal miatt és egymást így látva szinte pánikrohamuk van, rólam nem is beszélve. Az én rémálmaim arról szólnak, hogy őket látom az Arénában. És mikor mindhárman rosszat álmodunk az kegyetlen. Csak kapkodjuk a levegőt és próbáljuk egymást megkeresni a sötétben, hogy tudjuk nem vagyunk egyedül.

A többiek csak csendben hallgatták és próbálták elképzelni a helyzetem.

-Évente elrángatják őket, hogy mentorként újra részesei legyenek a Viadalnak. Gyerekeket készítenek fel, hogy nagy valószínűséggel meghaljanak. Ünnepségekre viszik őket, hogy ne merüljenek feledésbe, hogy soha ne legyenek a régiek.-mondtam.

-De legalább együtt vagyunk és ők is valaminek a részesei. Segítenek az embereknek. Van benne jó is.-tettem hozzá.

Nem beszéltünk többet erről. Egyrészt, mert senkinek nem kellemes téma, másrészt meg mert úgyis kivágják, nem fogják leadni a TV-ben, hogy miket tudok a Viadalról.

-Ki őrködik ma?-szólalt meg végül Griffin.

-Én vállalom az elsőt, tegnap egész este aludtam.-mondta Elfrida.

-Majd én leváltom.-mondta Azai is.

Ezt mindenki tudomásul vette és nem is tudtunk utána megszólalni, mert nem volt miről beszélgetnünk.

-Éhes vagyok!-mondtam egy idő után.-Nektek mitek van még?

-Aszalt gyümölcsök és egy keksz.-mondta Griffin.

-Nekem egy szelet szárított hús és a zsemle fele.-mondta Elfida.

-Nekem egy fonnyadt almám van.-mondta Azai.

-Nekem pedig egy szelet hús. Lassan kéne ételt szereznünk. Ezt most meg is eszem.-mondtam a szárított marhát rágcsálva. A többiek is így tettek, majd felvettem a kabátom és hanyattfeküdtem, az eget fürkésztem a himnuszt várva, amit sötétedés után rögtön meghallottunk. Rávetítették az égre a címert és megjelent a fiú arca,amit nemrég lőttem meg. A 10. Körzetből származott.