Kiszemelve

Part 8

- Szóval programod lesz? Megint? - húzta el a száját Alison, miközben kérdőre vont.

- Igen. De jól tudjátok! Hiszen már kétszázszor elmondtam nektek! - hadartam gyorsan, miközben bepakoltam a táskámba.  

- Ugye tudod hová megyünk? 

- Igen tudom. Valami puccos hotelbe meg étterembe.

- Hát igen... elég puccos. Te tiszta hülye vagy, hogy amiatt a bugyuta görkoris bajnokság miatt kihagyod ezt a progit. - vetette oda Alison, majd a rágóját csattogtatva kivonult a szobámból, és a hatás kedvéért be is csapta az ajtómat. 

Szem forgatva folytattam a pakolást. Kicsit bántottak a barátnőm sznob szavai, de át is suhantam az érzés felett. Engem most csak egy dolog érdekelt, mégpedig, hogy hogyan párosítsam a rikító rózsaszín színt a feketével. 

Pár óra készülődés után, már az elhanyagolt épület előtt álltam. Nagy levegőt véve kinyitottam az ajtót, és a nagyterem felé vettem az irányt. A szívem szinte ki akart ugrani a helyéről nagy izgalmában.  Hatalmas tolongás és ember tömeg fogadott a lelátó környékén. Kis idő után megpillantottam Bellát és nagy nehezen odamentem hozzá. 

- Helo! 

- Szio. - köszöntött egy öleléssel.

- Summer hol van? Szeretnék neki szerencsét kívánni. - nézelődtem izgatottan. Bella épp, hogy csak elmondta merre menjek, én már el is siettem. Egy szűk folyosónál lyukadtam ki, majd bekopogtam a harmadik ajtón.

- Gyere! - invitált be Summer hangja.

- Szervusz. - nyitottam be mosolyogva.

- Nova! De jól nézel ki! Bár látom nem csak nekem szurkolsz. - mosolygott rám sokatmondóan a fekete hajpánt és nadrág láttán. 

- De te vagy  az első helyen nálam! - öleltem meg a lányt. Az elmúlt egy hétben többször is ellátogattam hozzájuk. Rengeteget beszélgettünk, és ahogy egyre többet tudtunk meg egymásról, úgy lett erősebb a köztünk lévő, kezdetleges barátság is. 

- Sok sikert!

- Köszönöm. - lapogatta meg a hátamat kedvesen.

- És nagyon vigyázz magadra. 

- Rendben.

- Mert ha nekem összetöröd magad akkor...

- Nova te törsz mindjárt össze! - tol el magától kedvesen. - Amúgy is nyugi van. Én vagyok a bajnok.  - kacsint rám magabiztosan.

- Rendben. Hajrá! - lépek ki az ajtón, de mielőtt becsuknám azt utánam szól.

- Szerintem a szembe szomszédom is örülne egy kisebb látogatásnak. - pirulva húzom be magam mögött az ajtót, és gondterhelten nézek az előttem lévőre. 

Miért is ne? - gondolom magamban, majd ide is bekopogok. 

- Szia. - nyitja ki az ajtót egy magas, barna hajú srác. 

- Uhm... itt nem...

- Arthur lakik? Nem. Cseréltünk. Egyel jobbra. - irányít el unottan, miután lazán végig mért. 

- Köszönöm. 

- Máskor is. - húzza fel a szemöldökét viccesen, majd becsukja az ajtót. Gyorsan átsietek a másik ajtó elé, de mielőtt bekopognék az kinyílik. 

- Nahát Nova! Megijesztettél. - hőköl hátra Arthur mielőtt nekem jönne.

- Bocsi. Csak sok sikert akartam kívánni. - mosolyodom el halványan.

- Köszi. Csini vagy.  - jelenti ki szórakozottan.

- Köszi te is... mármint nem csinos hanem jól öltözött. A csinos az ilyen lányosabb... megszólítás. Ja... - válaszolnék neki vissza, de egy értelmes mondat sem akarja elhagyni a számat.

- Tudod mi lenne jobb? - zárja be maga mögött az ajtót, és elindul a csarnok felé.

- Mi? - sietek utána. 

Mielőtt válaszolna lassít a tempóján, hogy mellettem tudjon haladni. 

- Ha fekete lenne a pólód...- mosolyodik el szélesen, majd előre enged a csarnok bejáratánál. - ...vagy ha nem is lenne rajtad pólód. - közli velem pofátlanul, de mielőtt vállon csaphatnám elsuhan a pálya felé. 

- Ez hihetetlen. - suttogom magam elé, majd a lelátó felé veszem az irányt.

- Hárman már megmutatták, hogy mire is képesek! Lássuk az utolsó döntőbe jutott  versenyzőt! ARTHUR WAINGHTON!!!!

- ARTUUUR!!! - üvöltöttük be egyszerre Bellával. A közönség szinte tombolni kezdett, amint begurult a színre. Nevetve integetett a szurkolóknak, majd a pálya elejére állt. 

Egy éles hang jelezte, hogy indulhat. Az első három akadályt könnyen vette. Szélsebesen csúszott le egyik korlátról a másikra. Majd a pályához tartozó legmagasabb akadályhoz érve lelassított. Óvatosan ugrott fel rá.

Hirtelen nagyon rossz érzés fogott el. Mintha megéreztem volna mi fog következni.

- Vigyázz!!!! - kiáltottam el magam teli torokból, de már késő volt.

A következő pár másodperecet szinte lassítva láttam magam előtt. Arthur jobb lába hátra bicsaklott, és az egyensúlyát elveszítve lezuhant az emelvényről, majd szétterült a földön.

A közönség hangosan zúgott fel. Fogalmam sincs hogyan, de átverekedtem magam a tömegen, és eszeveszett tempóban rohantam Arthur felé aki már ülő helyzetbe tornázta magát.

- Arthur jól vagy?? - guggoltam le a karját szorongató fiú mellé, majd óvatosan megfogtam a sérült kezét.

- Soha jobban. - válaszolt kínosan nevetve, majd halkan felszisszent.

- Bocsi... ez egy hülye kérdés volt. - néztem fel rá aggódva, majd óvatosan elengedtem a kezét.

- Arthur ez meg mi a fene volt? Ezen a pályán még álmodban is átmennél! - értetlenkedik Summer is. 

- A kereke. Én ezt nem értem... pedig meghúztam...

- Laza a kereke? 

- Kórházba kéne menned. Szerintem eltört a karod. - szólalt meg egy eddig számomra ismeretlen hang is. Egy vörös hajú lány állt mögöttem. Az egyik döntőbe jutott versenyző volt az, valamilyen Olivia.  Már nem emlékszem a teljes nevére.

- Te csak maradj ki ebből Liv. - mordult rá kicsit sem barátságosan Summer, majd ketten közrefogtuk Arthurt és felsegítettük őt a földről. 

- Nem akarok közbeszólni, de talán igaza lehet Oliviának. - jegyeztem meg kissé bátortalanul, ugyanis az előbbi, hirtelen jött feszültség kicsit váratlanul ért. 

- Rendben menjünk. - bólintott rá kelletlenül Arthur is majd elindultunk a kijárat felé.

- Rám nem hallgattok, de a törpillára igen? Változnak az idők ugye Arthur? - szólt utánunk gúnyosan Olivia.

- Megölöm ezt a nőt. - fújt egyet mérgesen Summer, de kivételesen nem állt le vitatkozni. 

Törpilla... ez még nem is zavar annyira. Tudom, hogy alacsony vagyok. De ahogy Arthurnak beszólt. Olyan furcsa hangsúllyal. Lehet volt köztük valami...

Hát így szálltunk be a taxiba. Arthur törött karral, Summer egy nagy adag haraggal és dühvel, én pedig tele kétségekkel és kérdésekkel...