BE SOMEBODY ||Alastor x Oc|| ✔️

|26.: Viszontlàtàs |

| Elias |

Hogyha valaki egyszer is azt mondta volna az életemben, hogy örülni fogok, hogyha a pokolba kerülök, biztosan könnyesre röhögtem volna magamat. Hiszen ki akarna oda kerülni?

S most itt állok, újból a vöröses talajon fetrengve, miközben irreálisan széles mosoly ül az arcomon, és az ismerős "Üdv a Pokolban!" feliraton vezetem végig a tekintetemet újra s újra. Felállok, majd hevesen dobogó szívvel körbenézek, s amint meglàtok egy ugyancsak ismerős dolgot, majdnem elnevetem magamat. Ez túlságosan is De Ja Vu.

Az alak nekitámaszkodik a hàz falának, s mind a nyolc karját szorosan összefonja mellkasa-és hasa előtt, szigorúan maga elé meredve. Innen nem látom tisztán az arcát, mégis tudom, kit nézel jelenleg. És az, hogy újból ő lehet az első ember, akit meglátok itt, nevetéssel és persze boldogsággal tölt el. Természetesen mondjuk egy kicsit jobban örültem volna, hogyha Alastorral találkozok legelőszőr, de úgy gondoltam, hogy ennek így kelett lennie.

-ANGEL DUST!-Kiáltottam, ezzel magamra vonva nem csak az ő, de néhány másik démon figyelmét is, akik csak egy "ez hülye?" pillantással méregettek, de persze, nem foglalkoztam velük. Ellentétben azzal az egy pókkal, aki teljesen lemerevedve figyelte minden megmozdulásomat, ugyanis mikor kikiáltottam a nevét, rögtön fel is pattantam a földről, s felè kezdtem el rohanni.

-M-Mateo?-Még mindig nem éledt fel a sokból, pedig már csak pár méter választott el minket egymástól. Akkor pedig, utolsónak csak megráztam a fejemet, majd a karjaiba ugrottam.

-Nem. A nevem Elias. Elias vagyok.-Suttogom mosolyogva. Egyáltalán nincs bűntudatom, hogy eltörlöm magamról a 'Mateo' nevet, hiszen ez már nem én vagyok. Én már a Pokolban élek, és örökre ott is fogok maradni, a barátaimmal, a családommal.

-T-Te hogy...Mi-Még mindig nem tud rendesen szóhoz jutni, de ettől függetlenül szorosan magához ölel, majd a végén kicsit elneveti magát-Basszus...

-Hiányoztál! Mind hiányoztatok!-Motyogom.

-Neked nem szabadna emlékezni ránk...

-Mindenre van magyarázatom. Viszont szeretném, ha most előbb elmennénk a hotelbe. Ott mindent elmesélek.-Csak elvigyorodik, majd biccent egyet. Mikor pedig megfordulok, hogy elinduljak, megérzem, ahogy Angel rácsap egyet a seggemre-HÉ!

-Bocsi Babe, nem hagyhattam ki.-Röhögi el magát-Hiányoztàl. Te és a formás feneked is.

Csak megforgatom a szememet. Abban a pillanatban pedig megfogom Angel Dust kezét, és olyan gyorsan kezdek futni, ahogyan csak tudok. Nem érdekel, hogy az összes többi démon milyen szemekkel néz ránk. Nem érdekel, hogy párszor majdnem elesek, és hogy Angel ekkor mindig felröhög. Csak minél előbb haza akarok jutni, a Hazbin Hotelbe. Mert én oda tartozok.

Amikor végre megérkeztünk, Angel a térdén megtámasztja karjait, miközben előre dőlve nagyokat sóhajtozik. Izzadságcseppek lepik el, ahogy engem is, de egyáltalán nem foglalkozok vele.

-Te edzettél vagy mi?-Nyög egyet, mikor meglátja, hogy már rohanok is a bejárati ajtó felé. Csak felmordul, majd komótos léptekkel jön utánam, legalábbis ezt látom, és hallom, ahogy hátra nézek.

Nem kopogok, szinte kirántom a helyéről az ajtót, ahogy megérkezek. Kicsit több démon van itt, mint ahogyan arra emlékeztem, és emiatt csak büszkeséget tudok érezni, hiszen tudom, hogy Charlie terve kezdi felnyitni a szemüket. Mindenki felém kapja a tekintetét, van aki gyorsan vissza is fordul, hiszen nem érdekli, mi folyik itt, van aki csak néhány másodpercig tartja rajtam a szemét, majd ugyanúgy tesz, mint az előző.