BE SOMEBODY ||Alastor x Oc|| ✔️

|20.: Viszontlátás |

(Csak, mert nekem nincs más dolgom, mint hajnali kettőkor részt írni. XD Elnézést az esetleges hibákért, remélem tetszeni fog!)

| E/3 szemszög |

-Itt bújkálsz?-Kérdi halkan a férfi, inkább magától mint akárki mástól, tekintve hogy egyedül van jelenleg a kihalt lépcsőfokokon, melyek kisebb sötétségbe burkolóznak-Hmm...Miért nincs itt senki sem? Talán megutáltak téged?-Az ágyon heverőhöz indul, akinek mindkét keze a falhoz van láncolva. Morgás tör fel belőle, mire az álló csak elröhögi magát-Megölted őket mi, Mateo?

-Honnan...-Mordul fel, kék szemei szikrákat szórnak, ahogy feltekint a mellette levőre, de abban a pillanatban...

Még a vér is megfagy az ereiben.

-TE MOCSKOS, ALÁVALÓ KIS GÖRCS!

A férfi elneveti magát, mintha a jelenlegi helyzet olyan mulatságos lenne. Elias éjfekete tincsei közül néz fel rá, szemei a vörös-és kék színt felváltva ragyognak fel a színtiszta dühtől, mely a hold halvány fényeinek köszönhetően làthatóak, amik egy kis ablakon szűrődnek be.

-John, ideje volt már hogy utánam gyere.-Nem hisz a füleinek. Mateo, vagyis Elias sosem mondott volna ilyet, legalábbis ahogy eddig ismerte. Ő mindig az a kedves, jófiú volt, még a gyakori drogok használata ellen is-Egy olyan kis féregnek, mint amilyen te magad vagy pontosan itt van a helye. Csakhogy nem sokáig leszel itt már...

John térdei megremegtek, mintha az eddigi magabiztossága úgy elszállt volna, mintha soha nem is
létezett volna. Ahogy meghallotta, a fal repedezéseit, összevonta a szemöldökét, és jobban megszorította a kis kést, melyet még Vox adott oda neki.

-Mi a jó édes francot művelsz?!-Mordult fel, ahogy egyre gyakrabban észlelt kisebb-nagyobb dobbanásokat, körülöttük.

-...Elárultad magadat azzal, hogy Mateonak hívtál. John, meg amúgy is. Ugye egypercig sem hitted azt, hogy nem fogok emlékezni rád?-A tekintetével teljesen fogjul ejtette az előtte álló férfit-Hogy nem fogom felismerni annak az embernek- démonnak a hangját, aki előző életemben megölt engem?! HUH?!-Közelebb hajolt hozzá, legalábbis, amennyire csak tudott, a falhoz láncolt kezeitől-Most meg fogsz lakolni mindenért, John! Nem fogom hagyni, hogy még egyszer megölj engem!-Elias az ellenségnél tartott eszközre pillantott-Sőt, azt sem fogom hagyni, hogy bárkit is megölj, a családomból!

Megforgatta a szemeit.

-Ostoba beszéd.-Motyogta, mit sem törődve az egyre hangosabb reccsenésekkel és puffanásokkal.

Maga elé tartotta a kést, majd egy laza mozdulattal lelökte Eliast az ágyra, aki heves mozdulatok közepette próbált kiszabadulni.

Pontosan a szíve felé helyezte a kést, szinte hallotta a fiú adrenalintól heves dobogását.

-Kíváncsi vagyok, innen hova jutsz majd.-Kezdett el kuncogni John-Mindenesetre, jó utat. Mateo.

Ám abban a pillanatban, egy kisebb roppanás hallatszódott.

Elias félmosolyra húzta a száját.

Egyetlen egy, hatalmas puffanás.

S egyetlen egy másodperc múlva, mindkettőjüket elnyelték a hatalmas kődarabok, melyek kékesen villogtak. Hatalmas porfelhő kíséretében tűntek el, a testük pedig az eddig falként alkalmazott darabkák áldozataivá váltak.

| Alastor |

Megtöröltem a homlokomat, miközben tekintetemet le sem vettem az előttem, immáron holtan fekvő démonról. A végső döfést ugyancsak egy arkangyal tőrével vittem be, ennek kapcsán úgy gondolom, Voxnak nemigen lett most hasznára az, hogy ilyen sok hasonló eszközt tartott a rezidenciáján.

Kissé forgott velem a világ. Mindenem fájt, Vox több helyen is megsebzett, de próbáltam most nem ezekkel törődni.

Elias.

Avagy- Mateo. Még mindig furcsa ezt a nevet használnom, még így, gondolatban is. Nem tudom elhinni, hogy egész eddig nem mondta el, hogy álnevet használ. Bár, ha jobban belegondolok, sajnos még nem volt alkalmunk jobban belemenni, a másik múltjába, s történetébe. Ezen pedig eldöntöttem, hogy amint rendben lesz mindent körülöttünk, változtatni fogunk.

Mindent tudni akarok róla. A legkisebb, legapróbb titkait is tudni akarom, s azt akarom, hogy ő is ilyen jól ismerjen engem is.

Ellöktem magamat, ugyanis eddig a falat használtam segítségül, hogy megtaláljam az egyensúlyomat. Kissé bicegtem, de még ez sem tudott megállítani engem abban, hogy ne álljak meg, míg a hotelhez nem érek.

Míg Őhozzá oda nem érek.

A szívem hevesebben kezdett dobogni, a végére lehetségesnek tartottam, hogy futni is kezdtem, nem törődve a lábaimba nyilaló fájdalomtól. Minél előbb a karjaimban akarom tartani őt, el akarom neki mondani, hogy szeretem, s hogy minden rendbe fog jönni-

Mi?

Ahogy a hotel elé értem, annak hátsó részéről kisebb füst szállingózott. Jól tudtam, hogy ott van a pince,s hogy oda tették jelenleg Eliast- Mateot.

Megkövülten álltam ott, nem is tudom mennyi ideig. Mikor azonban úgy éreztem, ideje odamennem, olyan gyorsan futottam, hogy majdnem többször is elestem, volt, hogy a saját lábamban.

-Charlie!-Volt az első, akit megláttam. Amikor az arcára néztem, a szívem összeszorult. Szemei fátyolosak voltak a könnyei miatt, ajkait két kezével takarta el. Csak egyetlen egy irányba nézett, még pedig a pince lejáratába, ahonnan halk léptek zajai hallatszódtak ki-Charlie, mi történt?!

Nem válaszolt, én pedig kezdtem egyre idegesebb lenni, ha eddig nem voltam az eléggé. Nagyokat lélegeztem, a percek pedig, amíg nem történt semmi sem, szinte elviselhetetlennek tűnt.

-Lemegyek-

-V-várj, Alastor!

Nem hallottam meg, mit mondd ezután. Csakis a szerelmem arca lebegett magam előtt, és a több ezernyi kérdés, amely az elmúlt másodpercekben született meg bennem.

Mi történt itt?

Mi van Eliassal?

Jól van Elias?

Ha bármi baja esett...!

Ajkaim elnyíltak egymástól. A kintről jövő fény aligha világított meg valamit, de még így is tisztán kivehető volt, összesen négy alak jelenléte.

Angel Dust.

Husk.

A harmadik személyt nem ismertem fel, leginkább azért, mert a teste nagy részét hatalmas törmelék darabok takarták el, azonban az utolsó tagot a két férfi két oldalt szorítva tartotta.

Az arca minden egyes szeglete kék-zöld-lila-és vörös színben pompázott, a lilás szín jobb szeméb uralkodott el igazán, mely mintha kicsit be is lett volna dagadva. Szája több helyen is fel volt szakadva.

A világ pedig, mintha megszűnt volna létezni számomra.