𝑆𝒉𝑎𝑑𝑜𝑤

𝕊𝕠̈𝕥𝕖́𝕥

A keservesen roskadozó házikó elé értem. Csak figyeltem. Mintha bármelyik percben feladná az örökös harcot. Vállamat masszíroztam és egy mosolyt húzva ajkaimra lenyomtam a kilincset.

Melegség járta körbe a helyet - nem a fűtés miatt mert az nem igazán volt - amit kis családom őszinte szeretete fűtött. Ezt hívják úgy, hogy otthon.
Valóban nem a legszebb ház, de nekem sokkal többet ér az, akik itt élnek.

- Megjöttem! - kibújtam a cipőmből és vártam, hogy végre magamhoz szorítsam életem legfontosabb személyeit.

- Szívem megjött apu! - kiáltotta el magát férjem miközben a konyha pultot takarította rutinos mozdulatokkal egy nedves ronggyal. Szőke haja borzosan hullott arcába és egy gyűrött hosszú ujjú felső volt rajta melegítővel. Még így is lélegzet elállítóan káprázatos. Szerencsés vagyok vele.

Ebben a pillanatban felém szaladt az én szívem legféltettebb kincse. Aki miatt most ennyi szeretet van a testemben. Kitárt karokkal, két copfba fogott fekete hajjal és pufók kis arccal rohant. Jeon Jiwon. A lányom.

- Apucii! - felkapva a magasba emeltem és megpördültem vele. Kuncogva tette két kezét arcomra. Magamhoz szorítva puszikkal árasztottam el. Méz édes illata orrüregembe fúródott és képtelen voltam betelni vele.

- Milyen napod volt hercegnőm? -

- Jó volt! Képzeld találkoztam a... - és miután leraktam a nappaliba rohant, hogy leüljön a kanapéra. Csak mesélt és mesélt miközben egy könyvet fogott kezébe és a képeket nézegette.

Kellemes, lágy érzés terjedt szét mellkasomban ahogyan a kislányomat bámultam. A családom gyönyörű és mindentől megakarom óvni őket...

- Egy nagyon helyes fickó áll a nappaliban. - súgta hozzám simulva Jimin. Vigyorogva karoltam át derekát és közelebb hajoltam hozzá.

- Valóban? És kap egy csókot az a fickó? - állánál fogva emeltem meg fejét, hogy kényelmesen letudjak ajkaira csapni.

- Nem. Elment. A postás volt az. - győztesen el vigyorodott én pedig játszott haraggal szívemre szorítottam a kezemet. Mind a ketten felnevettünk és végre megízlelhettem a piros párnákat.

- Irány fürdeni! - csapta össze szerelmem két kezét miután elszakadtunk.

- Nem akarok! - maga mellé dobta a könyvet és keresztbe fonta kezét mellkasa előtt.

- Jiwon! Nyomás! - csípőre tette kezeit Jimin. De a kislány nem mozdult. Sóhajtva nézett rám. Itt az én időm.

- Gyerünk kislányom! Menj fürdeni apával. - felemeltem a kanapéról és kezembe kapva indultam meg vele a fürdőbe.

Jimin elrohant a szobájába és hozott egy törölközőt, amibe majd jól bele csavarja. Levettem róla az apró ruhácskákat és megengedtem a fürdővizet. Férjem hátamra simított.

- Egyél valamit. - puszilta meg arcom és helyemre ülve nézte ahogy Jiwon a habbal szórakozik.

Behajtottan magam után az ajtót és a konyhába siettem. A hűtőből kivéve egy nagy tál étel fogadott. Furcsállva méregettem. Valaki nem evett.

Visszasiettem a fürdőbe, hogy megkérdezzem párom evett-e már, de éppen a vizes kislányt vitte át a szembe lévő szobájába.

Jiwon szobája nem nagy, de neki tökéletes. Sajnos nem tudnunk sok játékot venni neki ezért csak egy plüss mackója van, amit Jiminnel vettem amikor randizni kezdtünk. A régi szép idők...

Az ajtókeretnek dőlve figyeltem ahogyan Jimin villám gyorsan felöltözteti majd az ágyra fekteti. Jó alaposan betakarja és egy puszit nyom homlokára.

- Aludj jól! - én is oda mentem az ágyhoz és orrára adtam egy puszit.

- Jóéjt! - férjem kezét megfogva húztam ki a helyiségből becsuktam a szoba ajtaját. A konyhába vezettem.

- Baj van? - a tányéra mutattam.

- Miért nem ettél? - kezemet keresztbe fontam. Mint Jiwon amikor nem akartam elmenni fürdeni. Erre mondják azt, hogy az alma nem esik messze a fájától... Habár nem vérszerinti gyermek.

- Mert nem vagyok éhes. - oldalra pillanatot hajába túrva.

- Jimin! - emeltem meg a hangom. Kezét számra szorította.

- Halkan! Jiwon aludna. - tekintette meglágyult és bicepszemet masszírozva próbált csillapítani. - Ne legyél mérges. Csak nem vagyok éhes. Ennyi. -

- Mi lesz a következő? Azon kapom magam, hogy a férjem a WC felett hánytatja magát? Megint. - próbáltam ellenállni apró kezeinek, de imádom, amikor hozzám ér. - Jimin.... gyönyörű vagy. -

- Nem erről van szó. Tényleg nem vagyok éhes. -

- Figyelj... Tudom, hogy szűkösen vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell enned. Megoldjuk. -

- Megnyugszol, ha eszem? - bólintva simítottam végig állkapcsán. - Rendben. - elővett még egy tányért és elfelezte az ételt. A mikroba rakta.

- Levelek? - ez az esti rutinom egyike. Levelek olvasása.

- Az előszobában. - két levél is érkezett. Az egyik valami kuponos dolog míg a másik egy felszólító levél.

Kezemben fogva a papírt vezettem végig rajta tekintetem. A sorokat olvasva idegesen piszkáltam számat.
Sóhajtva dobtam az éjjeliszekrényre a papírt.

A ház tulajdonosa felszólított arra, hogy fizessük be a rezsit. Ha nem tesszük meg elzárják az áramot a vizet és még ezt a kevés kis fűtés is és kilakoltatnak.
Kezembe temetve arcomat szidni kezdtem mindent és mindenkit. A teher, ami vállamra nehezedett elhatalmasodott felettem.

Fájdalmasan fújtam ki a levegőt miközben magamra vettem a kabátomat. Számat rágcsáltam, kezem remegett az idegességtől és a félelemtől. Nem kerülhetek utcára a családommal.

- Édesem? - jött oda hozzám a leggyönyörűbb férj a világon. - Mi a baj? - némán a kezébe adtam a levelet. Arca megremegett amikor végzett az olvasással.

- Muszáj... Levegőznöm. - cipőmet magamra kaptam.

- Ne csináld kérlek! Beszéljük meg hogy most mi legyen. - némán kiabált.

- Minden rendben lesz Kicsim. - határozottan elé léptem és megcsókoltam. - Csak hadd gondolkodjak. - halványan mosolyogva fordultam meg és kitártam az ajtót.

A sötét utcát szeltem miközben idegesen agyaltam a következő lépésről. Meg kell védenem a családomat. Én vagyok a család fő. Nekem kell megoldani ezt a problémát nem másnak. És lehetőleg minél hamarabb.

Ennél több munkát nem tudok vállalni mert ha még egy műszakot elvállalok soha nem találkoznék a családommal. Soha.
Jimint se kérhetem arra, hogy a pultozás és a takarítás mellet menjen még el dolgozni. A gyerekkel is foglalkoznia kell valakinek.

Ijesztően hideg és barátságtalan sikátorba tévedtem. Annyira elvoltam merülve a problémába, hogy észre sem vettem merre tartok. Csak mentem amerre ment az út. Illetve egyszer lekanyarodtam.

Két fickót pillantottam meg akik éppen valami nagyon illegális dolgot csináltak mert mind a ketten halálfélelemmel néztek rám és kezüket hátuk mögé rejtették.

- Bocs. - vetettem oda majd megfordulva már hagytam is volna el a helyet amikor egy szörnyen rossz ötletem támadt.

- Mit akarsz? Menj innen! - a kopasz fickó mellkasát kitolva lépett felém, hogy megfélemlítsen.

- Nem hallod? Húzz a picsába! - felelte a másik is. Torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett és képtelen voltam arra, hogy egy szó is elhagyja ajkaim.

- Szerintem süket. - lökte meg társát a kopasz.

- Beszeretnék szállni. - hangom halk volt, bizonytalan. Agyamban csak egy mondat ismétlődött mintha belém lenne programozva:

Meg kell védenem a családomat.