𝑆𝒉𝑎𝑑𝑜𝑤

𝔾𝕪𝕒́𝕧𝕒

- Miről beszélsz? -

- Drogot terjesztetek nem? Beakarok szállni. -

Tudom, hogy nagy hülyeséget csinálok, de kell a pénz. Nem hagyhatom, hogy a családom éhezzen vagy az utcára kerüljön. Valamit tennem kell és azt hiszem nincs másik kiút.

Megfogadtam magamnak amikor gyerek voltam, hogy egy nap majd jó apa leszek. Mindent megadok a családomnak, amit csak szeretnének. Erre... Lassan olyanná válok, mint az apám. Kifogok múlni belülről és miattam az utcára kerülünk.

Gyermekkorom legmeghatározóbb pillanatai azok voltak, amikor anyámmal össze bújtunk a híd alatt, hogy egymás testét melegítsük és napi egyszeri étkezésem volt miután elküldtek az óvodából a hanyag külsőm miatt.

Anyámat mindig elkísértem a munka helyére, ami egy forgalmas kis sikátor volt. Persze akkor még fogalmam sem volt róla, hogy miért száll be a sötét szemű és furán vigyorgó férfi mellé... Most már tudom. Anyám nem keresett sokat a testével, de annyira elég volt, hogy ne haljunk éhen.

Hónapokig így éltünk az utcán pár paplannal. Anyám sok autóba beszállt míg én az egyik barátjával írni és olvasni tanultam. Egy nap anyám és a barátja jobban összemelegedtek és innentől kezdve volt tető a fejünk felett. Csak hogy anyának a barátja szeretett inni. És ha ivott bántotta anyát és engem is.

- Mi legyen? - suttogta a kopasz. A másik a tarkóját vakarta.

- Hívd fel a főnököt. -

- Nem hívhatom fel! Te is tudod, hogy megölne, ha ezzel zaklatnánk. -

- Akkor Namjoont! -

- Oké! - a kigyúrt kopasz odébb ment míg én türelmesen vártam. Egy kicsit aggódom. Remélem nem kell embert ölnem, hogy elnyerjem a bizalmukat vagy ilyesmi mert arra nem lennék képes.

- Azt mondta vigyük be. -

- Biztonságos ez? - súgta a másik rám nézve. - Ha engem kérdezel Namjoon nem elég kemény. -

- Ne kételkedj benne! - vágta tarkón a kopasz a kisebbiket. - Nem láttad mire képes a főnökért. -

- Mi lesz? - türelmesen vágtam zsebre kezemet.

- Elviszünk hozzá. -

- Kihez? - ráncoltam szemöldököm. Összenéztek mintha valami hülye lennék.

- Neki nem mondjuk ki a nevét. - még is közelebb lépett, mint aki nagyon nagy dolgot árul el nekem. - De az ő neve Hoseok. -

- Halkan! - pánikolt be körbe pillantva a kopasz.

Fogalmam sem volt róla ki az a Hoseok de bólintottam és úgy tettem mintha tudnám. Még soha életemben nem láttam őt.

A két fickóval tartottam. Gyalog mentünk. Az ég sötét volt. Csillagok lepték be az egészet. Néhol a felhő takarta el a holdat.

- Meg is jöttünk. - egy roncstelephez hoztak. Át másztunk a kerítésen. Egy percig sem féltem. Bátornak kell lennem. Ha gyáva leszek a családom miattam kerül a porba. Mint az elbukottak.

Sok ember volt ott. Kapucnival és maszkkal takarták az arcukat. Nekem is a kezembe nyomtak egy maszkot majd beállítottak a sorba. Ijesztőnek mondanám ahogyan kurjongattak és istenítettek egy személyt.

- Álljatok le! A nagy úrnak más dolga van. Nem lesz ma beszéd. - egy szőke hajú férfi állt egy autó tetején. Az emberek őt is nagyon tisztelték és felnéztek rá. Egy arany gyűrű fénylett az ujján. Biztosan házas.

- Mit kezdjünk az újakkal, Namjoon? - ordította neki valaki. A szőke megvonta a vállát.

- Kezdjétek az alapokkal. - rám nézett a két fickó, akik ide rángattak és vigyorogva bólintottak.

A tömeg megindult a kerítéshez, ahonnan jöttünk. Engem is majdnem magukkal sodortak, de kopasz elkapta a karomat. A nála kisebbik pali a fülemhez hajolt és bele ordított.

- Gyere tesó! Tudnunk másik kiutat. - mellkason ütött és elindultak a tömeggel szemben.

- Senki nem tudja, de itt hátul van egy lyuk a kerítésen. Csak akkor használd hogyha senki nem látja. Ha valaki észreveszi mindenki itt menne ki. - magyarázták nekem.

- És most mit csinálunk? Mehetek haza és akkor majd hívtok vagy ilyesmi? - tettem karba kezemet. Naivan azt hittem, hogy majd türelemjáték lesz az egész. De nem az volt...

- Jó móka lesz! - egymásra nézték és hangosan felnevettek.