𝑆𝒉𝑎𝑑𝑜𝑤

𝕊𝕫𝕚𝕝𝕒́𝕟𝕜

Egy hosszú alvás után teljesen kijózanodtam. Csak nem egy börtöncellában akartam volna aludni.

Fájdalmasan masszíroztam a vállamat és sóhajtva próbáltam vissza emlékezni a tegnap estére.

A cellataját kitudtam nyitni mert nem, mint fogoly voltam itt, hanem mint egy ember, aki segít lekapcsolni az ország legnagyobb drogbáróját.

Most viszont nem utasítottam el a kávét, amit Michael nyújtott felém. Ő egy nyomozó, aki régóta próbál lecsapni Hoseokra de sohasem sikerült neki.

Emlékszem, hogy az éjszakát végig beszéltük én pedig őszintén mindent elmeséltem neki az elejéről kezdve.

Az igazság az, hogy beleszek drótozva és így kell valahogyan lebuktatnom Hoseokot.

Kissé idegesen vettem fel az új ingemet és az öltönyöm.
Magamat néztem a tükörben és nem láttam mást csak egy undorító embert, aki az első kézbe bele kapaszkodott, ami vagy akihagyta neki.

- Jól nézel ki. - dicsért meg a nyomozó, de igazából rám se nézett. - Ne feledd az első célunk, hogy vallomást szedjünk ki belőle. Bármi történik maradj higgadt. - az asztalon lévő papír rakásra nézett és megrázta a fejét. Egy gépre mutatott, ami előtt egy nő ült. - Mindent hallani fogunk és felvesszük videóra. Bármi történik ne menj víz közelébe. -

Bólintottam és megigazítottam az ingem gallérját. Beletúrtam a hajamba és megfordultam. Biccentett a férfi én pedig kimentem az ajtón.

Haza felé mentem. Épp, amikor betettem a lábam a lakásba telefonhívást kaptam Hoseok csicskáitól.
Azt mondták, hogy 3 perc és itt vannak értem mért a főnök látni akar.

Felvontamam a szemöldököm és idegesen rágtam a számat. A bejárati ajtó előtt egy képet láttam a családomról. Megcsókoltam a képet és a szívemre szorítottam a kezemet.

Remegett a lábam és a kezem, de amikor csengettek képes voltam higgadt maradni. Sóhajtva vártam egy keveset aztán a második csengőnél ajtót nyitottam.

Nem beszéltünk sokat csak beültettek és némán utaztunk tovább. Egy újabb ismeretlen területre tévedtünk.
Egy hatalmas fehér ház előtt álltunk meg. Beszállt az autóba Namjoon és elindultunk a roncstelepre.

Namjoon sokat sejtőn a szemembe nézett mielőtt megállt az autó.
Ebben a pillanatban megálltunk és engem kihúztak az autóból. Hoseok egy fegyverrel hadonászott és éppen egy viccet mesélt.

Amikor észrevette érkezésünk hatalmas mosollyal fordult meg. Egy percet sem várattak tovább a kezembe nyomta a fegyvert és csettintett.

Egy megkötözött embert dobtak elém. Nagy szemekkel néztem magam elé a férfit bámulva, aki könyörögve sírt.

- Öld meg hogy a hűségedben biztos legyek. - mondta egyszerűen és megigazította a nyakában lévő arany láncokat.

Hitetlenkedve néztem rá és megráztam a fejemet. Ezt nem fogom megtenni. Nem fogok embert ölni. Képtelen vagyok erre.

A földre dobtam a fegyvert és Hoseok arcáról a vigyor lehervadt. Újra csettintett és a lányomat hozták elem megkötözve.

- Hát így döntöttél. - a szavakat lassan mondta és hagyott egy kis időt amúgy végig rágó a szavakat.

Könnyes szemmel néztem a lányomat és a szívemre tettem a kezemet. Sírva nézett rám.

Amikor meglátott reményteli pillantás vetett rám.
Én vagyok a hős, aki megmenti.

Tényleg én akartam ez a hős lenni, de sajnos miattam van most itt.
Remegő kezekkel és lábakkal néztem ahogyan Hoseok felemeli a fegyvert, amit eldobtam és agyon lőtte a férfit, akit nekem kellett volna.

Nem voltam képes tartani magamat tovább, könnyek gördültek végig az arcomon ezzel is csökkentve a fájdalmam és a félelmem.

Rohanni akartam a lányomhoz, hogy a karjaimba közé vegyem és megóvjam mindentől, de a két férfi lefogott hátul.

Hoseok Namjoonak szólt, aki erre elővette a fegyverét. Torkom szakadtából ordítottam és kérleltem, hogy ne tegye ezt. Namjoon kezén most először láttam a remegést amikor a lányom fejéhez szorította a fegyvert.

- Ölj meg engem! Inkább engem ölj meg kérlek! Ne tedd ezt vele! - ordítottam és rángatóztam ahogyan csak tudtam, de még két ember jött lefogni.

- Jungkook minek kellett elárulnod? Miért mentél a rendőrségre? - csóválta a fejét. - Ha nem tetted volna ezt meg és nem drótoznak be semmi baja nem esne a lányodnak. - felelte mintha a világ legtermészetesebb módja az, amikor egy gyereket ölünk.

Testem minden porcikája bele remegett a megpróbálgatásba, hogy át karoljam a lányomat, aki annyira félt. Láttam a csillogó szemeiben a félelmet.

- Namjoon, öld meg a lányt. - felelte én pedig hangosan kiáltottam könnyek közt úszva.

Namjoon keze megremegett és elvette a fegyvert a lányom fejétől. A következő pillanatban Hoseokra fogta és háromszor vállon lőtte őt.

Hálásan néztem rá, de ez a féreg képtelen meghalni és a fegyverét egy másodperc alatt meghúzta.

A négy férfi most elengedte a testemet én pedig elkapta a kislányom fejét, ami a földre esett.

Mellkasomhoz szorítottam miközben a sebét szorítottam.
Rám mosolygott és megérintette az arcomat. És szemeit örökre lecsukta.

Az ég felé fordítottam az arcom. Hangosabban zuhogott az eső és dörgött az ég. Rendőrautók szirénáztak körülöttünk.

De a fájdalmas kiáltásom az autók hangjánál is hangosabb volt. Az arcomhoz szorítottam a lányom arcát és sírva remegett a testem könyörögtem mindenkihez, hogy kapjam vissza őt.

Erősen tartottam a kezeimbe és fájdalmam nem csitult egy percre sem. Csak még erősebb lett ahogy éreztem illatát.

Aztán keze leesett arcomról.