Lányként egy ilyen sportban? (Arthur Leclerc ff.)

25○Jönnek

_______________________________________

-Srácok mindjárt le kell tennem. Mondjátok a rossz hírt vagy nem?- fintorodtam el. Összenézett a két fiú majd vettek egy mély levegőt. Mick kezdte el mondani olaszul. Már itt sejtettem, hogy valami nem okés.
_______________________________________

-Tudjuk, hogy szeretsz elköszönni mindenkitől, viszont ez nem mindig jön össze. Tudod van amikor az élet kegyetlen és nem vár.- kezdtem kétségbe esni.- Sajnálom nem tudok tovább kertelni- lett hirtelen szomorú a hangja- ,tudom mennyire meg fog téged ez viselni, de Zozo kérlek vigyázz rá!- mondta Zozonak angolul. Majd vissza váltott olaszra.- Adri, meghalt.

-Ki? Srácok ne csináljátok ezt velem. Bökjétek már ki!- kiáltottam rájuk.

-Jó, oké csak kérlek ne húzd fel magad. Dédi meghalt.

-Neem, az nem lehet. Mondtam neki, hogy bemegyek hozzá ha hazamentem.

-De igen, igaz. Nézz ide, ezt azért mondtuk el, hogy tisztában legyél vele és úgy állj oda a versenyzéshez, hogy Ő büszke legyen rád, és tudd, hogy figyelni fog téged. Próbálj meg nyugodni. Tudod te kezelni az ilyet.

-Szeretünk pocok. Vigyázz magadra.- mondta Charles.

-Szeretlek hercegnőm. Vigyáz rád fentről. Szia.- majd küldött egy puszit Mick, aztán kinyomtam a hívást.

Amely lépcsőn jöttünk fel, oda leszaladtam szinte a legaljára. Ott ültem, sírtam és csak sírtam. Tényleg jól tudom kezelni az ilyeneket, de ez most valahogy nem megy. Hirtelen valaki megérintette a vállam. Ezer közül is felismerném. Leguggolt velem szembe és úgy nézett.
-Zozo miért?- borultam a fiú nyakába.
-Nem tudom. Ameddig nem tudom mi történt addig tanácstalan vagyok. Csak azt hallottam, hogy vigyáznom kell rád.
-Meghalt.
-Ki?- tette fel a kérdést amit én is.
-Dédi. Pedig megígértem neki, hogy bemegyek hozzá ha hazamegyek.- sírtam fel keservesen.
-Nyugi. Bírod te az ilyet. Fentről néz téged és most azt látja, hogy itt roskadsz egy lépcsőn és sírsz. Ő is tudja, hogy nem ilyen vagy. Gyere szedd össze magad. Szólok a többieknek, hogy mehetünk.
-Ne. Ne szólj még nekik. Maradj itt velem.- húztam vissza a fiút.
-Maradok. Itt leszek veled. Együtt megyünk el a végéig és megnyerjük. Mit szólsz?
-Jól hangzik. Bárcsak sikerülne.
-Sikerülni fog. Bízz benne. Hova tűnt az-az angyali, lelkileg erős és magabiztos lány akit én megismertem az évek során?- tette fel a kérdést halkan, de tudtam, ez nekem szól, hogy ideje összeszedni magam.
-Nem tudom. Elment Vele.- emeltem fel a fejem.
-Nem. Sehova nem ment. Itt van- bökött a szívemre- és mindenki más is, az otthoniak is. Nem pedig itt- bökött a halántékomra.
-Oké megpróbálom. Jöhetnek a többiek.
-Na ez a beszéd. Gyere- tárta ki karjait- szeretlek.- puszilt bele hajamba.
-Köszönöm, hogy itt vagy nekem.
-Mint mindig.- majd elment szólni a csapattársaknak.
-Mint mindig.- ismételtem suttogva magam elé.

----

Egy hónap eltelt a telefonálás óta. Azóta sokkal erősebbnek és magabiztosabbnak érzem magam. Zozo folyton mellettem van. Még a faházban vagyunk, de ezen ma szeretnénk változtatni.

-Bajnokok és kihívók- már elmondta Laci a köszöntő szöveget- aki ma megszerzi a villát az egy egész héten át élvezheti a kényelmét.- meglepődött mindenki mert erre senki nem számított, de hát "ILYEN AZ EXATLON".
Teljesen oda tettük magunkat. Meg lett az eredménye, mert mi nyertük a villát. Laci nem mondott semmit csak a szokásos elköszönését.

Már egy jó ideje visszaértünk, mindenki át volt öltözve, amikor valaki kopogott. Először csak Lacit láttuk bejönni, majd hirtelen megjelent még több ember. Akkor hirtelen megláttam Micket, Charlest és Arthurt. Lefagyva álltam egyhelyben. Meg sem bírtam mozdulni. Csak néztem, ahogy egyre közelebb érnek.
-Jézusom.- tettem kezemet a szám elé. Majd egyből a nyakukba ugrottam.
-Ez az én pulcsim?- nézett Mick az említett darabra, miután letett.
-Lehet.- mosolyodtam el.
Laci itt maradt kicsit beszélgetni mindenkivel. Mickkel elég sokat beszélt. Addig én Patrikékkal beszéltem. Mint utólag kiderült azok az emberek jöhettek el akikkel telefonáltunk, vagy a kihívók esetében akikkel beszélni szerettek volna. Egész héten élményért küzdünk és eljöhetnek velünk akik kijöttek hozzánk. Nekünk abból a szempontból előnyünk lesz, ha nem is nyerünk akkor a villa már egy jó hely a kikapcsolódósára.
-Arthur tudnánk beszélni?- mentem oda félve a fiúhoz. Ő csak bólintott. Mindhárman az én szobámban fognak aludni, így felmentünk oda.
-Nem tudom, hogy kezdjek bele, de..
-Nem. Én sajnálom és ezt nekem kell rendbe hoznom, én voltam az aki hülyeséget csinált és szeretném, ha megbocsátanál nekem. Hülye voltam, sajnálom.- vágott közbe. Csak pislogtam majd hirtelen megöleltem.
-Hiányoztál.- mondtam, miközben vállába fúrtam a fejem.
-Nekem pedig ez hiányzott.- sóhajtott fel, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
-Arthur nem baj ha átmegyek Zozoékhoz?- értetlenül nézett rám- El szeretném nekik mondani ezt- mutattam magamra majd rá- ezt, hogy megint jóba vagyunk.- vigyorogtam.
-Menjél, addig lemegyünk a srácokkal medencézni.
-Okés.-  köszöntem el tőle.