Lányként egy ilyen sportban? (Arthur Leclerc ff.)

32○Maranello

Másnap reggel Mick ölelő karjaiban keltem.
-Jó reggelt szépség.- cirógatta arcom.
-Minden vagyok csak az nem.- forgattam meg a szemeim- Egyébként neked is.- nyomtam egy puszit az arcára, majd ruháimat összeszedve tűntem el a fürdőben. Magamra kapva ruháimat indultam reggelit készíteni. Úgy terveztük Mickkel, hogy a késő délutáni géppel megyünk majd haza, addig még benézünk majd a gyárba is.
-Nem akarok vele találkozni.- jelentettem ki, ahogy a német fiú leült velem szembe.
-De be kell mennünk a gyárba.- mondta semleges hangon.
-Köszi, ezzel most igazán segítettel a helyzeten.- bólintottam irónikusan.
-Nem kell foglalkoznod vele. Charles is bent lesz, majd vele el leszel.
-Nem lesz gáz?
-Miért lenne?- nézett értetlenül- Régen ezzel egyáltalán nem foglalkoztál.
-Jó, de akkor még nem volt a képben Arthur.- tettem magam elé kezeimet.
-Ne parázz rá. Jó lesz minden.- tömött a szájába egy nagy falatot a reggeliből.

----

Megérkezve a gyárhoz elkapott a gyomor ideg. A tegnapi történtek után nem tudnék és nem is akarok Arthur szemébe nézni, sőt még látni se akarom.
Talán ha nem csúszik ki a számon az a nyavalyás roham, akkor most nem lenne ez. Akkor nem vágta volna a fejemhez, azt, hogy titkolózok előtte. Ha nem mondom ki talán vele jöttem volna ma a gyárba, vagy ha esetleg nem is vele, akkor sem lennénk ekkora haragban.- a gondolkozásomból Mick szakított ki.
-Ki szállsz még ma?- nyitotta ki nekem az ajtót.
-Mi? Ja persze.- ráztam meg a fejem, hogy visszatérjek a valóságba.
-Min gondolkoztál?- közben elindultunk a bejárat felé.
-A tegnapi napon. Mi van ha nem csúszik ki a számon a roham?- fordultam a fiú felé.
-Nem tudom, de előbb vagy utóbb úgyis meg tudta volna. Nem értem miért akadt ki ennyire. És biztos vagyok benne neki is van olyan titka amit nem mondott el neked.- bátorított. Így talán kevésbé érzem magam rossznak.
Belépve az épületbe köszöntünk a recepciósnak, aki gratulált nekem az exatlonért.
Szobánk felé vettük az irányt, pontosabban Mick szobája felé. Akivel találkoztunk út közben mindenki gratulált, hogy milyen ügyes voltam.
A szobák illetve irodák úgy vannak elrendezve; van az enyém, Mick mellette Charles és mellette Arthur helyisége található.
-Pocok- ölelt át Charles- úgy hiányoztál.
-Te is nekem.- öleltem vissza barátom.
-Mióta vagy itthon?
-

Tegnap jöttem. De összevesztem az öcséddel szóval nem volt valami szuper napom.- fúrtam fejem a nyakhjlatába.
-Gyertek inkább bent beszéljétek meg.- bementünk Mick szobájába majd amíg a fiú elkezdett pakolászni, addig én mindent elmeséltem  Charlesnak.
-Ennek tényleg elment az esze.- teljesen ki akadt a fiú, azon amit a testvére csinált.
-Most őszintén, nézz rám, van valakije?- ahogy felettem ezt a kérdést egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit még több ezer követett.
-Nem tudom.- sóhajtott nagyot- Mick, te nem tudsz valamit?
-Semmit.- rázta a fejét- Az utóbbi egy hónapban teljesen bolond volt. Nem úgy figyelt, többet késett mint szokott, viszont ha kérdeztem azt mondta nincsen semmi baj. Bár mindig azt mondogatta mennyire hiányzol neki.- nézett rám.
-Hát azt cseszhetem.- bámultam magam elé.
-Figyelj, elvileg hétvégén otthon lesz ő is. Beszélek majd vele.
-Köszönöm.- öleltem át a monacói fiút.
-Nincs mit, viszont én most rohanok. A szimulátornál várlak titeket.

Micknek mondtam, hogy ő nyugodtan menjen, én még átmegyek a szobámba és kicsit kipakolok. Ahogy elindultam megcsörrent a telefonom.

-Zolikám, hát miújság?- kuncogtam.

-Üdvözöllek én is drágám. Három kérdés. Első, ráérsz most?

-Úton vagyok a szimulátor felé, de ha lassan megyek, márpedig úgy megyek akkor ráérek.

-Szuper. Második kérdésem, mész majd versenyekre úgy, hogy te vezeted az autót?

-Még nem tudom, nem beszéltem Mattiaval. De szerintem nem fogok, semmi értelme nem lenne már csak pár verseny van hátra és esélytelen, hogy behozzam azt a lemaradást, meg amúgy is csak veszekedés lenne, de ez lényegtelen. Szóval a válaszom nem.

-Har...Micsoda?- akadt meg hirtelen- Miért lenne veszekedés?

-Arthur.

-Megverjem?

-Nem kell.- nevettem fel- Majd elmesélem. Mi az utolsó kérdésed?

-Ja igen, szóval ha ráérsz meghívnám a bajnok csapatot ide hozzánk a tóhoz. Egy hétvégére gondoltam, aztán ha úgy van valakinek kedve meg ideje az maradhat még.

-Szuper. Én bármikor ráérek. Írj vagy hívj majd, hogy mikor kell menni.

-Úgy lesz. Szia kicsi.

-Hali.- majd kinyomtam a hívást és a zsebembe süllyesztettem a készüléket.

----

Összességében nem volt olyan rossz a vezetésem, mint gondoltam. Az összes pályán kellett mennem minimum fél órát, hogy biztosan jól menjen. A fékpontok mászkáltak el folyton, de egy idő után mondhatni stimmelt minden.
Igaz már késő van, de még gyorsan bekopogtam Mattiahoz, hogy átbeszéljük a dolgokat.

-Jöhetek?- néztem be az ajtó mögül.
-Gyere.- mutatott befele a kezével- Szia!
-Szia!
-Miben lehetek a segítségedre?
-Át kéne beszélni, hogy versenyzek-e még az idei szezonban és azt, mi lesz jövőre.- vázoltam a dolgokat.
-Erre nem is gondoltam.- fogta meg a fejét- Szerintem idén már nem lenne érteleme versenyezni.
-

Nagyszerű én is erre gondoltam.
-Örülök neki. Viszont azért egyszer-kétszer be kéne jönni szimulátorozni.- bólintottam- Jövőre biztos maradtok Mickkel, és ha Arthur úgy teljesít ő is. Nem tudom mondták-e a fiúk, de most már az FIA támogatja a lány versenyzőket is és velünk a Ferrarival működnek együtt. Elmondásuk alapján, ha egy hölgy eljut a forma 1-ig, amelyik csapatba van, ott három autóval állhatnak rajthoz, ami azt jelenti két fiú és egy lány. Szóval ha ezt nézzük maradhat Arthur, de azért a teljesítményét is figyeljük.- fejtette ki terveit a jövővel kapcsolatban.
-Rendben, köszönöm, akkor én már megyek is. Csak ennyit akartam. Jó éjszakát.
-Rendben, neked is.

Lefekvés előtt írtam egy üzenetet Zozonak, hogy hivatalosan is szabad vagyok, mire ő már küldte is az időpontot. Ez egyet jelent, jövőhéten irány haza.