1. Rész

2.9K 100 20
                                    

Első nap az új suliban. Pontosabban a gimiben.
Eleinte nem ebbe a suliba akartam menni, de a szüleim úgy döntöttek, hogy költözzünk el, mert így nekik is könnyebb lesz bejárni a munkahelyükre és el is költöztünk. Az itteni iskolába felvételiztem, ahova szerencsére felvettek.
Egyébként ez egy 6. osztályos gimi, tehát akik itt vannak azok már több éve osztálytársak. És ha minden igaz csak én leszek az egyetlen új a suliban.
A szüleim abban reménykednek, hogy szerzek új barátokat, de mondtam nekik, hogy úgysem lesznek és nincs szükségem új barátokra. A költözés miatt a barátaimmal megszakadt a kapcsolatom és ezért többett nem is akarok barátkozni senkivel.

Amint beléptem az iskola kapun minden szem rámszegeződött, ami rohadtul zavart. Mi a különös abban, hogy jön egy új csaj a suliba? Na mindegy ezt úgyse fogom megérteni.
Pár perc múlva becsengettek és mind elindultunk az osztálytermünkbe. Nagy nehezen, de én is megtaláltam termet. A teremben a leghátsó padban foglaltam helyet és imádkoztam, hogy senki se üljön le mellém. De nem is velem történt volna, ha nem ül le mellén valaki.
Egy szőke hajú ázsia srác ült le mellém. Ahogy jobban megnéztem az arcát láttam, hogy szeplős és nagyon is jól állt neki. Itt kaptam észbe, hogy amúgy nem kéne az arcát fürkszénem, ezért vissza fordultam a székemmel a tábla felé és a tanárnő pont akkor lépett be, mire mi mind felálltunk a helyünkön.

-Jó reggelt gyerekek-köszönt amit mi is viszonoztunk-Foglaljatok helyet.
Mielőtt bármiről is beszélnék megkérném a két új diákot, hogy mutatkozzanak be-majd rám és a mellettem ülő srácra nézett. Össze néztem a sráccal mire intett, hogy kezdjem én a bemutatkozást.

-Sziasztok. Farkas Flóra vagyok. Szeretek edzeni, rajzolni, zenét hallgatni és társasozni is. Noss... ennyi.

-Rendben köszönjük Flóra. Most a melletted ülőt is hallgassuk meg.

-Sziasztok Lee Felix vagyok- rendesen beleborzongtam a hangjába. Nagyon mély volt, de olyan különlegesen mély-Szeretek táncolni és a hobbim is ez, és ennyi.

-Rendben Felix. Remélem jól fogjátok magatokat érezni az osztállyal-mosolygott ránk. Én erre csak bólintottam.

Az óra többi részében arról beszéltünk, hogy kinek milyen volt s nyári szünet meg stb.
Kati néni (közben megtudtam a nevét) ki jelölt két lányt akik majd körbe fognak engem és Felixet vezetni a suliba. Utánna pedig átkell vennünk a könyveinket a könyvtárba.

Mikor kicsengettek oda jött az a két lány és mondták, hogy kövessük őket.
Útközben beszélgettünk velük, vagyis inkább Felix beszélgetett velük mert nekem semmi kedvem sem volt hozzá.
Miután körbe vezettek minket Felixszel mentünk a könyvtárba, hogy átvegyük a könyveinket.
Elég kínosan telt el az oda vezető út, mert egyszer sem szóltunk egymáshoz.Mikor oda értünk a könyvtába a könyvtáros nő már tudta, hogy mért megyünk, ezért gyorsan megkaptuk a könyveket. Visszafelé a teremhez vezető úton sem beszélgettünk volna, ha nem megyek rossz irányba.

-Flóra nem arra van a termünk- jött utánnam Felix.

-Oh ja tényleg-nevettem fel a bénaságomon-Akkor a másik irányba, ugye?

-Igen, gyere-és elindultunk.

-Egyébként te ide valósi vagy?- töri meg a csendet.

-Nem. Hatvani vagyok,nem rég költöztünk ide. Egyébként nem hiszem, hogy hallottál róla mert nem olyan nagy város- erre csak bólintott-És gondolom te sem vagy ide valósi.

-Ha arra gondolsz, hogy Ázsiában laktam akkor nem. Itt születtem Magyarországon, mi is nem rég költöztünk ide, mert nem itt laktam.

Ezután még kicsit beszélgettük, majd oda értünk a teremhez és be is mentünk.
A nap többi része unalmasan telt, pedig csak 4 óránk volt.
Éppen léptem volna ki a kapun mikor megéreztem egy kezet a vállamon.
Megfordultam és Felix mosolygós arcával találtam szembe magam.

-Megyünk együtt haza?-olyan aranyosan mosolygott, hogy nem tudtam nemet mondani.

-Aha.

Útközben elég sokat beszélgettünk és jobban megismertük egymást. Azt is megtudtam Felixről, hogy ugyan úgy mint én, ő sem szeret nagyon imserkedni. De most mégis mint ketten barátkozunk.
Haza felé bementünk egy kisebb kávézóba, ahol mind a ketten forrócsokit kértünk. Nagyon jo kis kávézó volt és a forrócsoki is nagyon finom volt. Meg is beszéltük, hogy többször is fogunk ide jönni, főleg majd télen.
Az is kiderült, hogy amúgy szembe szomszédok vagyunk. Ezért le is beszéltük, hogy együtt fogunk majd suliba menni és együtt fogunk haza jönni is.
Mikor a házunkhoz értünk elbúcsúztunk egymástól és mindketten bementünk a házunkba.
Este vacsoránál anyáék kérdezgettek, hogy milyen volt a suli meg stb. Elmondtam, hogy már most találtam magamnak egy barátot. Erre anya csak annyit mondott, hogy megmondta, hogy úgyis lesz legalább egy barátom.
Vacsi után elmentem fürödni és egyből le is feküdtem aludni, mert nagyon fáradt voltam.

𝕙𝕠𝕥 𝕔𝕙𝕠𝕔𝕠𝕝𝕒𝕥𝕖 (Felix ff.) ✔Where stories live. Discover now