11. rész

585 39 15
                                    

-Tényleg gondolkozz el rajta Felix- mondta Chan miközben kikisért.

-Igérem gondolkozni fogok rajta-ezután a kezembe nyomott egy papírt amin a telefonszáma volt, majd elköszöntem tőle és elindultam vissza a szállásunkra.

Egész úton azon gondolkodtam, hogy belemenjek e ebbe az egészbe vagy sem. Ha nem lenne Flóra akit ennyire szeretek, akkor még bele is mennék.
De így nem nagyon hinném, hisz tényleg nem szeretném őt el veszíteni.
Közben észre sem vettem, hogy már a szálláshoz is értem.

-Megjöttem-ordítottam el magam, mikor beértem a "lakásba".

-Na végre, hogy itthon vagy-mondta anya.

-Bocsi, csak Channál teljesen megállt az idő.

-Ezt megértem, de máskor szólhatnál, hogy meddig leszel el-erre csak bólintottam-Na de gyere mert készen van az ebéd.

Szokáson Flóra mellett foglaltam helyet a konyhába, mert ha máshogy tennék kitérnék a hitemből, meg amúgy is imádok mellette lenni.

Ebéd közben megbeszéltük, hogy kb. 3-kor elmegyünk körül nézni, hisz még semmit sem láttuk.

Miután befejeztük az evést mindenki félre vonult. A szüleink a nappaliba telepedtek le, apáék meccset nézni, anyáék pedig csak simán beszélgetni.
Mi Flórával a szobánkba mentünk vissza, hogy kettesbe tudjunk lenni.

-Mi jót csináltatok Channal?-kérdezte miközben leült az ágyra.

-Igazából csak most is beszélgettünk-dőltem le az ágyra Flóra mellé-Illetve Chan felajánlott nekem egy lehetőséget.

-Ó és micsodát?

-Mielőtt elmondanám szeretném elmondani, hogy nem nagyon szeretném elfogadni-néztem rá-Azt mondta, hogy simán lehetnék énis gyakornok, hisz a tehetségem meg van hozzá és a koreait pedig megtanítaná. De én nem akarom elvállalni miattad.

-Úristen Felix ez hatalmas esély lenne!-nézett vissza rám-És ha én vagyok az egyetlen ok amiért nem vállalnád el akkor te tényleg hülye vagy.

-Pedig te vagy az oka. Nagyon szeretlek és nem akarlak elveszíteni. És ha gyakornok lennék  és utánna idol nem tudnánk annyit találkozni. Illetve kapcsolatom sem lehetne. És ezt rohadtul nem akarom.

-Felix, ha szeretnéd vállald el. Nem foglak nyaggatni, hogy maradj, de azért sem, hogy menj. Csak gondolt át, de ezt gondolom már Chan is mondta.

-Igen vagy 200-szor elmondta. Na de most ne beszéljünk erről, ugyanis 2 óráig tudunk csak ketten lenni, utánna indulunk.

-Igazad van-dőlt el ő is az ágyon-De mit akarsz mit csináljunk?

-Lenne egy ötletem. (Nem rosszra gondolni, főleg te nem jányom!)

-És mégis mi?-nézett rám.

Közelebb másztam hozzá és arcát kezdtem el bámulni.
Ha megcsókolom akkor meg fog utálni?
Nem gondolkodtam többet ezen, ugyanis megcsókoltam. Igen, jól olvastad.

*Flóra szemszöge*

Mikor Felix elvállt tőlem még mindig sokkban voltam és ez a vörös fejemen is meglátszott.

-Ö izé...én nem akartam-nézett rám félénken Felix.

Erre gyorsan vissza rángattam magam a sokkból és most én csókoltam meg.
A csókomat viszonozta és ezzel át is vette a vezetést.
Mikor elvállt tőlem rám mosolygott.

-Szeretlek-suttogta.

-Én is-mosolyogtam vissza.

Az időnk további részét csak azzal töltöttük, hogy simán élveztük a másik társaságát miközben TV-t néztük.
Ezt a "romantikus" hangot az zavarta meg, hogy drága egyetlen anyám kopogott az ajtón, hogy menjünk mert ők már indulásra készen állnak.
Egyikőnknek sem kellett mégegyszer szólni, ugyanis mindketten vártuk, hogy minől előbb körül nézhessük, legjobban én, hisz még sosem jártam itt Felixszel ellentétbe.

A mai túránk alatt a Bondi Beach-hez látogattunk el először.Hiába volt tél mi akkor is elszerettünk volna menni ide, meg Felix is nagyon javasolta ezt a helyet.

Nem is én lennék, ha nem ejtettem volna bele a telefonomat a vízbe.
A többiek mind kinevettek, én pedig csak hálás adtam az Istennek, hogy a vízálló tokjában hoztam el a telefonomat.

A második és egyben utolsó hely amit meglátogattunk ma az a The Rocka volt.
Rengeteg kis bolt volt itt, ahova az anyukáink nagy örömmel mentek be, hogy vegyenek az egész rokonságnak valami kis szart emlékbe. Azt az egész rokonságot pedig tényleg egész rokonságnak kell érteni, sőtt még a munkatársaiknak és barátaiknak is vettek valami kis szart.
Miután a szüleink felvásárolták az össze boltot elmentük a hídhoz, ugyanis mind kíváncsiak voltunk a panorámára ami valami elképesztően gyönyörű volt. Most az egyszer elővettem a telefonomat annak a céljából, hogy fotózzak amit Lix meg is jegyzett.
A hídon lefelé menet sikerült egyszer orra buknom, de mivel Felix kezéf fogtam ezzel magammal rántottam őt is. A szüleink aggódva néztek ránk, de mi csak nevettük, hisz egyszer már történt egy hasonló sztori.

Mikor haza értünk már 8 óra is elmúlt, úgyhogy vacsorára rendeltünk pár doboznyi pizzát, amit elég gyorsan ki is hoztak.
Vacsi közben arról beszélgettünk, hogy hogy lesz majd a 31.-e.
Felixnek sikerült lebeszélni a szüleinkkel, hogy had ihassunk mi is alkoholot. Felix nagyon örült neki, de én annál kevésbé, mert mi van ha valami faszságot csinálok majd, ha egy kicsit többet iszok mint kellene?

Vacsi után mind elmentünk fürödni és utánn megint szétváltak az útjaink, hisz mindig a szobájába ment aludni.
Ma már annyira nem izgultam, hogy Felix mellett kell aludnom, de egy részem mégis fosott még most is.
Ennek hála megint nehezen sikerült bevonszolnom magam a szobába.

*Felix szemszöge*

Mosolyogva néztem végig ahogy Flóra beballag a szobába. Mikor észre vette, hogy nézem gyorsabban kezdett el mozogni és hipp-hoppra mellettem feküdt az ágyban.

-Na ez gyorsabban ment mint tegnap.

-Azért mert nagyon fáradt vagyok ismét-ahogy ezt kimondta ásított egy nagyot.

-Akkor aludj nyugodtanerre bólintott-Jó éjszakát, szeretlek-mondtam majd megpusziltam a homlokát megint. Most ennyira nem lepődőtt meg, de megint sikerült zavarba hoznom.
Miután visszatért a valóságba ő is jó éjszakát kívánt.

Alig pár perc telt ez a beszélgetés óta, de Flóra már be is aludt. Tényleg nagyon álmos lehetett.
Én nem tudtam aludni, hisz az agyam még mindig Chanon kattogott és azon amit mondott.
Mikor úgy éreztem, hogy eleget gondolkodtam, elővettem a telefonom és ráírtam Chanra.

Becenevet állítottál be ismeretlen számára: Chris🦘

Én
Chan gondolkodtam az amin mondtál.

Chris🦘 becenevet állított be számodra: Yongbok💎

Chris🦘
Ó igen és hogy döntöttél ?

Kifújtam az eddig bennt tartott levegőmet és újra írni kezdtem.

Yongbok💎
Én...

(OLAAAA, tudom hogy gonosz vagyok amiért itt hagytam abba, de nem sokára hozom a következő részt. Ó és STREAM MIROH HOGY DRÁGA MINHO-M SZÜLINAPJÁRA MEGLEGYEN RAJTA A 100M MEGTEKINTÉS, illetve STREAM BACK DOOR.
És STREAM AZ ÚJ ZENÉJÜKET AZ ALL IN-T)

𝕙𝕠𝕥 𝕔𝕙𝕠𝕔𝕠𝕝𝕒𝕥𝕖 (Felix ff.) ✔Donde viven las historias. Descúbrelo ahora