𝕙𝕠𝕥 𝕔𝕙𝕠𝕔𝕠𝕝𝕒𝕥𝕖 (Felix ff.) ✔

7. Rész

Miután megittuk a forró csokinkat az utunk a kengurukhoz vezetett minket.
Felix nagyon szerette volna látni őket és szinte rángatva vitt oda.
Ahogy oda értünk Felix egyből elkezdte fotózni a kengurukat és közben folyamatosan mosolygott.
Annyira aranyos volt, hogy muszály volt lefotóznom őt. Szerencsére nem vette észre, így elkerültem egy kínos szituációt.

-Nagyon szeretheted  a kengurukat- mondtam miközben mellé sétáltam.

-Hát igen. De egyébként ennek egy oka van-erre ránéztem, hogy nyugodtan folytassa, mert érdekel-Ugye meséltem neked arról, hogy rengetegszer voltam Ausztráliába-erre csak bólintottam-  És ezért szeretem a kengurukat, mert arra a helyre emlékeztetnek. Illetve ott szereztem magamnak egy barátot akiről mindig a kenguru jut eszembe-mosolyodott el az emléken.

-Hiányzik neked?

-Igen. Ausztrália is és Chan is. Nagyon jó ember és mindig segített nekem. Sokat köszönhetek neki-erre
csak bólintottam, mert nem tudtam mit mondani-Na de most ne foglalkozzunk ezzel, hisz nem azért vagyunk itt, hogy másról beszéljünk. Hanem azért, hogy kettesbe tudjunk lenni-nézett rám komolyan. Mielőtt bármit tudtam volna mondani megragadta a kezem és össze is kulcsolta az övével, majd elindult ezzel maga után húzva engem is.

A pandáknál kötöttünk ki, viszont a pandák sehol sem voltak.

-Szerintem bent vannak-mutattam a házra a ketrecük mögött.

-Bemehetünk oda?

-Még szép. Már mindjárt itt a tél és hideg van, ezért bevitték őket oda- Felixnek nem kelett többet mondanom, mert el is indult a ház felé.

*Pár óra múlva*

Jelenleg itt ülünk a haza felé tartó buszon és Felix már be is aludt. Biztos nagyon kifáradhatott. Egyébként meg rohadt aranyosan alszik, velem ellentétbe. Nekem a nyál is folyik a számból miközben alszok, de ő mégy ígyis jól néz ki. Túl jól néz ki.
Kicsit sokáig bámulhattam Lixet, ugyanis felkelt és most ő bámul engem. Mivel nem tudok sokáig szemkontaktust tartani ezért gyorsan el is néztem.

-Megint zavarba vagy?-kérdezte mosolyogva.

-Nem. Csak nem tudok sokáig egy ember szemébe nézni.

-Ahaa. És ezt most higgyem is el?

-Tényleg így van-néztem rá.

-Vagy csak az én szemembe nem tudsz sokáig nézni-egyre jobban húzta az agyam.

-Meglehet-istenem Flóra, hogy lehetsz ilyen hülye, hogy igazából bevallod neki, hogy  csak az ő szemébe nem tudsz nézni.

-Értem én. Na de gyere mert itt vagyunk-megint megfogta a kezem és így szálltunk le a buszról.

A hazafelé vezető úton nem beszélgettünk, pontosabban beállt közénk az a tipikus kínos csend.
Hál' Istennek ezt Felix megtörte.

-Egy forró csoki?-nézett rám.

-Naná-ezzel a kis törzs helyünkre vettük az irányt.

Mikor beértünk nem volt rajtunk kívül senki más. Ezt szeretem. Nem vagyok tömeg kedvelő ember.
Helyet foglaltunk a kis asztalunknál és meg is rendeltük a forró csokinkat.

-Szerintem ez lesz a halálom.

-Mármint?-kérdezte kíváncsian Felix.

-A forró csoki. Annyit iszok, hogy bele fogok halni. És ez már a mai második adag lesz.

-De legalább nem egyedül halsz meg, ugyanis énis ezt iszok folyton.

-Ha meghalunk egymás mellé kell, hogy temessenek minket a forró csokinkal együtt.

-Az biztos. És ezt így leadják majd s hírekbe, hogy két gyerek meghalt, mert túl adagolták magukat forró csokival-nevetett.

-És az lesz a sírunkra írva, hogy "Ne igyatok sok forró csoki mert ti is így jártok"-nevettem mostmár énis.

-Vagy az, hogy "Ide van eltemetve két szerelmes gyerek akik nem jöttek össze"-erre félre nyeltem a nyálamat.

-Mért akarsz mindig zavarba hozni?

-Mert nagyon aranyos vagy ilyenkor-mosolygott rám.

Szerencsére ezt a beszélgetést letudtuk zárni, ugyanis meghozták a csokinkat.

-Egyébként a szüleid mit szóltak ahozz, hogy randizni mész velem?

-Azt hittem, hogy majd megölnek, hogy ennyi idősen minek. De nem így lett. Sőtt nagyon is örültek neki.
És a te szüleid?

-Ők is nagyon örültek neki. Gondolom jóba lettek a szüleink ez az egyik ok.

-Igen erre énis gondoltam-majd belekortyoltam a forró csokiba,a mi most valamiért még forróbb volt mint amilyen szokott lenni.

-Nagyon forró?

-Ha neked az nem forró, hogy szét égeti a torkod akkor nem, nem az.

-Akkor szerintem még várok egy kicsit vele-ezzel félre tolta az asztalon-Legalább többet tudunk beszélgetni.

-Igen-énis félre tettem az asztal másik felére-Miről szeretnél beszélni?

-Hát igazából arról, hogy most mivan köztünk-erre rá néztem-Mert mindketten tudjuk, hogy érez a másik és mégsem teszünk semmit. Tudom, hogy nekem kéne lépnem, de félek, hogy te még nem szeretnél többet mint barátság.

-Ha ezen töprengtél, hogy akarom e vagy sem, akkor megsúgom, hogy akarom. Csak félek, vagy nem is tudom. Igazából a szüleimtől, hogy mit szólnának hozzá, meg úgy érzem, hogy fiatal lennék egy kapcsolathoz.

-A szüleidtől nem kell félned, hisz azt is megengedték, hogy randizzunk, igaz máskor is mászkáltunk ketten, de ez más volt és ők is tudták. És a szerelemben semmi sem számít és ezt te is tudod, de ha úgy érzed, hogy nem állsz készen én azt megértem és tiszteletben tartom.

-Tudom és készen állok.

-Akkor...lennél a barátnőm Flóra?- nézett rám félénken, de közben mégis mosolygott.

-Hogy tudnék nemet mondani-néztem rá-Igen Lix-erre a mosolya mégnagyobbra nőtt.

-Köszönöm-fogta meg a kezem.

-Mit?

-Azt, hogy igent mondtál. Nagyon szeretlek és soha nem akarlak elveszíteni.

-Én is nagyon szeretlek és én sem akarlak elveszíteni.