Egy múlt szilánkjai - Padmé Amidala

Meglepetés

Megjegyzés: A rövid sztori a Klónháborúk alatt, a Cad Bane-féle szenátori túszjátszmát követően játszódik, egyféle kitöltő résznek szántam.

Padmé körül szorgosan sürögtek-forogtak a szolgálólányai. A szenátornőre már felkerült a hatalmas, abroncsos brokátszoknya, a csillogó kövekkel ékes felsőrész és a pazar smink is. A hajdísz következett volna, amikor Teckla jelent meg a szobaajtóban.

– Bocsáss meg, úrnőm, de Skywalker tábornok keres – jelentette be. Padmé átnézett a lányok feje fölött, csak egy óvatos mosolyt engedve meg magának. Azért persze a szemét is megforgatta, és Teckla mosolyogva vette tudomásul a szenátornő reakcióját.

– Lányok, köszönöm a segítséget. – Az egyikük egy gyors mozdulattal feltette a fejdíszt, míg ketten rögzítették azt. – De kérlek, most hagyjatok magamra egy kicsit a tábornokkal. Teckla, hívd be a vendégünket.

A szolgálólányok kisiettek a szobából, Teckla pedig nem sokkal később ismét megjelent a szobában, ezúttal azonban Anakin társaságában.

Az ifjú jedi most is ugyanolyan jóképű volt, mint mindig, lélegzetelállítóan kék szemekkel, amik játékos fényben villantak fel az ajtó takarásából. Haja a szokásosnál is kócosabb volt; mióta növeszteni kezdte, azóta a rakoncátlan, szőkésbarna tincsek a homlokát és arcélét is érték.

Padmé igyekezett összeszedett maradni, amíg Teckla ki nem sétált a szobából, de aztán a tekintete ellágyult, amint csak ketten maradtak.

– Ani, mégis mit keresel itt? – kérdezte, lemondóan sóhajtva. – Nekem most ülésem lesz a Szenátusban.

– Annyira gyönyörű vagy.

– Anakin! – Padmé elvörösödött a smink alatt. – Kérlek...

– Gyere el velem.

Anakin ezt olyan természetességgel mondta, hogy Padmének legalább egy levegővételnyi szünet állt be a válasza előtt.

– Tessék?

Anakin közelebb lépett a nőhöz, és lehengerlő magabiztossággal megismételte: – Gyere el velem.

– Te kísérsz el az ülésre? – kérdezte Padmé óvatosan. Már tudta, hogy Anakin mosolya mögött valami különösen idétlen ötlet lapult. És legnagyobb riadalmára az a mosoly nem akart eltűnni.

– Nem. Én egy hajóra akarlak elkísérni, ami elvisz minket.

– Én ezt nem értem. – Padmé teljesen őszinte volt magával. Tényleg nem értette. És ezen Anakin láthatóan jól szórakozott.

– Utazzunk el! Csak pár napra! – mondta, azzal a meggyőző hangsúllyal, amivel nemcsak Padmét, de mindenki mást is le tudott venni a lábáról. – Már meg is van, hogy...

– Anakin, te kizuhantál egy emeleti ablakból? – tette fel végül a kérdést, miközben az asztalához sétált, hogy rendszerezze a holmijait. Igyekezett nagyon komolynak tűnni, hogy a férje is komolyan vegye. – Nekem most ülésem van, és felszólalok. Mégis ki tenné meg ezt...?

– Organa szenátor szerintem büszkén és boldogan vállalná helyetted a feladatot.

Padmé elkomorult. – Ne légy gyerekes, Ani. Most ne, kérlek.

– Nem gyerekes vagyok! Csak... – Az ifjú Skywalker a lefüggönyözött ablakhoz sétált. Elhúzta a vaskos anyagot, és egy pár másodpercig némán, a gondolataiba mélyedten fürkészte a Coruscant örökmozgó városát. – Két hétre akartam veled elmenni, Padmé. Emlékszel? Csak Cad Bane-nek más tervei voltak. De azóta sem... Nem volt időnk, hogy ezt az elmaradt két hetet... Akkor sem akartál jönni. – Csalódottan böködte meg a függönyt, majd engedte, hogy a nehéz sötétítő visszahulljon az ablak elé. Egyenesen Padmé szemébe nézett. – Talán meggondoltad magad?