Egy múlt szilánkjai - Padmé Amidala

Van még benne jóság...

Megjegyzésem: Sithek bosszúja hangulat szállt meg... (Sithek bosszúja spoilerveszély!) Padmé utolsó percei, visszaemlékezései; nem lesz vidám fic.

A Nap leragyogott rájuk, a tó hűségesen verte vissza a fényt. A tiszta víztükörben látta a fiút, aki fiatal volt, zavart és borzasztóan szerelmes. Anakin kétszer olyan magas lett, erős és bátor, felnőtt férfi és jedi lovag; és mégis, ugyanaz a riadt, csodálkozó tatooini kisfiú nézett vissza rá. Az a fiú, aki angyalnak hitte őt, amikor először látta.

Padmé még magán érezte a nabooi Nap melegét, Anakin érintését. Még akkor is, ott is érezte, amikor a halál hidege régen el kellett volna tőle vegye ezeket az érzéseket.

– Luke – sóhajtotta Padmé. Obi-Wan arca nézett vissza rá a csecsemő feje felett. Szürkéskék szemében a szörnyű bűntudat és bánat lángja lobogott.

Padmé nem akart elmenni. Anakinra gondolt és Luke-ra, az elvesztett életre a Naboo-n, a kalandjaira, amiket mind túlélt. Valami azonban kiszipolyozta minden erejét, és Padmé nem értette, mi az.

Talán nem is számított. Az, hogy Obi-Wan itt volt, és Anakin nem, csak egyvalamit jelentett. Anakin sohasem hagyná őt magára, főleg nem most, a szülés pillanatában.

Anakin nincs többé.

***

Amikor Anakin átölelte a Szenátus halljában, nem rettegett annyira, mint amennyire korábban. A félelem, hogy elveszíti férjét, felemésztette a titok iránt érzett védelmi mechanizmusát. Próbálta emlékeztetni magát, hogy milyen következményekkel jár, ha valaki meglátja őket, de Anakin karja csak erősebben szorította.

– Egyszer még valóban meglát minket valaki – suttogta Padmé. Anakin fojtott kuncogása a mellkasában rezonált.

– Rex már mestere annak, hogyan fedezzen minket. Majd ő lelövi a szemtanúkat.

– Ani! – szólta meg feddőn a nő, de persze ő sem állhatta meg, hogy ne nevessen.

– Azóta sem felejtem el Rex arcát, amikor közöltem vele, hogy fedeznie kell nekem. – Anakin szabályosan belefúrta az arcát Padmé bársonyköpenyének ráncolt vállába. Padmé kislányosan felnevetett, aztán az ajkába harapott, hogy a nevetés minél kevésbé visszhangozzon az üres hall falai közt. – Mikor megmondtam neki, hogy téged akarlak hívni, annyira veszettül igyekezett semleges arcot vágni, de aztán csak fahangon annyit kérdezett: Talán diplomáciai problémája van, Tábornok? – Anakin próbálkozása, hogy Rex hangját és hangsúlyozását imitálja, szörnyen karótnyeltre sikeredett, Padmé szeme könnyezett a nevetéstől. – Én csak annyit mondtam erre, hogy Padmé szenátorral minden tárgyalás felettébb izgalmas!

– Ani! – kiáltott fel ismét Padmé, ezúttal talán még egy fokkal nevetősebben. – Szörnyű példát mutatsz a századodnak, nem csoda, ha...

– Ha micsoda? – Anakin felvonta a szemöldökét, a szeme rejtélyes fényben csillogott. Padmé belepirult a pillantásba.

– Igazából magam sem tudom, mit akartam mondani. Ha így nézel rám, mindig összekuszálod a gondolataimat...

– Szóval a szavadat felejted, szenátor? – Anakin közelebb hajolt, olyan közel, hogy Padménak az a benyomása támadt, hogy még a saját nevét is elfelejtette. – Éppen te, aki a szavaidból élsz? Nem gondolod, hogy rossz hatással vagyok akkor rád?