(Annabelle-t egy kicsit most hanyagoljuk)
Terence végre hasznosnak érezte magát, mivel Lucor fiaként értett a hajókhoz. A többiek pedig nem igazán.
-Ne azt a kötelet húzd meg, Jay. A másikat, és rögzítsd rendesen- mondta, és a kormánnyal kikerült egy sziklát. Roxy felküzdötte magát az árbóckosárba, és a távcsővel kémlelte a vizet.
-Zátony tizenkét óránál!- kiáltott a lány, Terence, pedig kikerülte.
Rick a korlátnak támaszkodva bámulta a vizet, Lucy pedig a hajó hátuljában, a varázskönyve olvasása közben próbálta csillapítani tengeribetegségét. Terence akarata alá vonta a hajót, megparancsolva neki, hogy magától folytassa az utat Houston felé, ahol ki akartak kötni. Ezek után pihenőt rendelt el a csapatnak. Bevonultak az egyárbócos belsejébe, és a Grinson nénitől kapott kaját kezdték eltüntetni, ami Rick zsákjának hála friss maradt.
-Szóval, hogy is van ez az Alvilág-dolog?- kérdezte Rick két falat muffin között.-Mitől lesz könnyen nyitható egy ilyen kapu?
-Őseink, a zulurik összesen 7 bejáratot számoltak össze: ahol a nagy folyó ered, ahol a hegyek az égig nyúlnak, ahol tenger és part összeér, ahol erdők és dombok fekszenek, ahol jég borít mindent, ahol a Nap eltűnik, és ahol a Nap felbukkan. Nagyjából ezt jelentik az eredeti nyelven.
-És ezek pontosan milyen helyeket takarnak?- kérdezte Rick.
- Ahol a nagy folyó ered: ez a Mississippi forrására utal, az Itasca-tóra. Ahol a hegyek az égig nyúlnak: ez Alaszka lesz, pontosabban a Mount Denali, Észak-Amerika legmagasabb hegye. Ahol tenger és part összeér: ez Miami lesz, néhány éve kiderítettük-sorolta Lucy.
-De ha van bejárat Miamiban is, miért utazunk el az ország másik felébe?
-A Miamiban található kapu, mikor megpróbáltuk kinyitni, összeomlott, és időbe telik, mire újra felépül. Na, akkor folytatom. Ahol erdők és dombok fekszenek: ide megyünk, ez lesz Hollywood. Ahol jég borít mindent, az Grönland, mivel ott hideg van. Ahol a Nap eltűnik: ez az Amerika és Ázsia határán, a Bering-tengeren fekvő Attu Island, Amerika legnyugatibb pontja. Ahol a Nap felbukkan, az pedig a Spear-fok Új-Funlandon, Amerika legkeletibb pontja.
-Ezt mind megjegyezted?
-Az ilyen zöldfülűek kedvéért mint te, igen- vigyorgott pimaszul.
Terence elmosolyodott. Még akár össze is jöhet közöttük valami.- Jaj, már! Nem vagy te shipper!- csapta fejbe magát gondolatban.- 3 napja ismerik egymást. Most komolyan.- De akkor is....-kötötte az ebet a karóhoz agyának egy apró, primitív része.- Kussolsz...-morogta megint csak magában.-Most tényleg saját magammal veszekszem a fejemben?
Lucy közben arról magyarázott, hogy melyik kapu milyen állapotban van és miért a hollywoodi a legmegfelelőbb.- A grönlandi messze van, és túl hideg, a Mount Denalit nehéz megközelíteni, és nagyon veszélyes oda az út, Attu Island sincs éppen a szomszédban, a Spear-foknál túl sok a szörny, a miami-i kapu ugye összeomlott, az Itasca-tavat pedig....azt jobb, ha elkerüljük, mert...- Lucy szeme könnybe lábadt, és képtelen volt tovább beszélni.
-Miért? Mi van az Itasca-tóval?
Lucy összekuporodott a széken és megrázta a fejét. Jay Rick vállára tette a kezét.
-Mindenről tud beszélni, de ez az egy téma nem jön a szájára. Okos lány, de nem szereti, ha a magánéletében turkálnak. Nem könnyű neki, rengeteg rossz emléke van.
Közben Terence, és ők kimentek a fedélzetre, Roxy pedig lent maradt Lucyval.
-Szóval, mi borította ki ennyire?- kérdezte Rick.
YOU ARE READING
Pegazus Tábor-Az Igazság Jele
Fantasy"Öt megy a sötétség országába, De csak négy érthet oda az Éj Kapujába. Odalent meglelik az elveszett Jelet, És visszaadják azt az istennőnek. Nehéz küldetésük végül sikerrel jár, De ezért egyikük lesz az ár." Az...