A kórházhoz érve anyu kiszállt és segített kiszállni a kocsiból. Itt már szinte félig eszméletlen voltam. Szédültem. Hányingerem van. Amíg beértünk kétszer elájultam.
-Jézusom hölgyem maga vérzik.-jött oda egy orvos.
-Nem én vérzek maga barom hanem a fiam.-oltotta be anyu az orvost. Ezen alapjáraton jót nevettem volna ha nem csúszok össze. Innentől kezdve csak arra emlékszem,hogy el kellett számolnom lassan ötig. Utána pedig aludtam.~JM szemszöge~
A robbanást látva az hittem,hogy ott helyben szakad ki a szívem. Az egész utat végig sírtam. Mikor Jungkookékhoz értünk azonnal kipattantam a kocsiból. Elmeséltem Lisáéknak,hogy mi történt. Sokkal jobban össze omlott mint én. Eleve azért mert Jungkook a testvére és nagyon szoros a kapcsolatuk. A másik meg,hogy most engedték ki a kórházból. Ilyen negatív gondolatokkal indultunk be a házba. Legalább 1 órán keresztül nem szóltunk egymáshoz. Lisa szülei éppen akkor értek haza mikor Mingit valaki hívta. Kértük,hogy hangosítsa ki hátha valami mentős. De nem. Jungkook hívta. A hangja meggyötört volt és fájdalommal teli.
Mingit magyarázatra kértük. Az anyukája pedig közben el indult Jungkookért. Így két Jeonnak és két Parknak kellett magyarázni. Félre értés ne essék nem annak a parknak amiben fű és fák vannak. Hanem a testvérem és én. Mingi elmagyarázta,hogy mégis mi volt,hogy volt. Aki igazán ismeri az Mingi. Így nem volt kérdés,hogy fél szavakból is megértették egymást. Nekünk már kicsit nehezebb volt de túl voltunk rajta. Az elkövetkező órákban nem csináltunk semmit. Csak vártun vártunk és semmi.~JK szemszöge~
A műtét után. Végül kiderült miért nem emlékszem az elmúlt 1-2 órára. Kipihenten ébredtem. Anyu az ágyam mellett ült. Aztán hirtelen eszembe jutott,hogy látni akarom Jimint.
-Anyu.-suttogtam mert jelenleg aludt. Valószínűleg túl hangosan suttogtam ezért felkapta a fejét.
-Minden oké? Jól vagy? Nem fáj semmid?-tette fel egymás után a sok kérdést.
-Igen minden oké. Igen jól vagyok. És nem nem fáj semmim. Nyugi.-adtam puszit arcára.-Csak...
-Csak?
-Látni szeretném Jimint.
-Persze. Szólok neki.
-Köszönöm.Anyu kivonult telefonálni. Közben pedig bejött az orvos.
-Szervusz Jungkook. Hogy vagy?
-Jó napot. Köszönöm teljesen jól.
-Holnap után délelőtt már mehetsz is haza.
-Rendben köszönöm. És doktor úr lehetne egy kérdésem?
-Persze. Hallgatlak.
-Esetleg a párom nem maradhatna bennt velem éjszakára.
-Bennt maradhat de csak egy feltétellel.-tartotta fel mutató ujját.-Nem próbaltok meg gyerkőcöt csinálni.
-Esélytelen lenne.-vigyorogtam rá.-nem éppen a női nemhet vonzódom.-hajtottam le a fejem.
-Ooo. Ezzel semmi probléma. Ugyan így vagyok én is.-mosolygott rám.-Titokban lesz nálam.
-Az öné is.-mondtam majd kisétált az ajtón anyu pedig nem egyedül jött vissza.
-Kookiee.-ugrott a nyakamba Jin és Namjoon. Mögöttük pedig volt még valaki de őt nem láttam.
-Van egy meglepiiiiiim neked.-visitozott Jin.
-Jó jó csak ne ilyen hangosan.-nevettem fel. Aztán odébbálltak. Yoongi állt ott velem szemben. A könnyeim utat törtek maguknak és elbőgtem magam.
-Alig teszem ki egy hónapra a lábam és te meghalni készülsz?-ölelt át.
-Ne engeddj el.-öleltem szorosabban. Puszit éreztem fejemen ezt pedig nem hagyhattam szó nélkül.-Hyung te megpusziltál.-visitottam én is.
-Nem azért jöttem,hogy égesd a fejem te lökött Jeon.
-Meddig maradsz?
-Ott hagytam. Nem bírom nélküled. Így vissza jövök.-mosolygott rám mire én csak egy kisebb ajak görbületet engedtem meg magamnak.
-Akkor mi lesz Jiminnel?-kérdezte anyu megtörve a csendet.
-Ó igen. Jimin marad. Ugyan úgy. Nem cserediákként jött úgyhogy maradhat. És igazából örülök,hogy az unokatesómmal járhatok egy osztályba.
-Mivan?-néztem rá értetlenül.
-Jimin az unokatestvérem.-mondta ismét. A következő pillanatban több se kellett felálltam és a fürdőszobába sétáltam. Azt magamra zárva. Közben hallottam,hogy Jimin megjött. Yoongi ott léte viszont kicsit meglepte de nagyon örült neki. Hirtelen gondolattal nyitottam ki az ablakot. Aminek következtében az lett,hogy az őszi csípős szél az arcomba fújt egy plakátot. A plakátra pedig a nevem volt írva pontosabban:
"Jeon Jungkook fesztivál 09.05. (Szombat) sztár vendég: Maga Jeon Jungkook.
Helyszín: Városi parkEsemények:
10:00: Kapunyitás
10:30-10:35: A meghelentek tájékoztatása.
11:00-14:30: Élő zenés koncert.
14:50-16:00: Desikálás
16:30:Fellép Jeon Jungkook
23:00: KapuzárásKinyitottam az ajtót és ki mentem rajta nem kicsit mérgesen. Össze szedtem a cuccaim és lementem az orvosomhoz.
-Jungkook minden rendben?
-Nem igazán doktorúr. Valami rohadt fesztiválra kell mennem amire azt sem tudom,hogy ki végett megyek mert nem magam miatt. Emellett még fótózásra is kéne mennem.
-Rendben akkor egy orvos kíséretében mehetsz.
-Örök hála.
-Ugyan ez a munkánk. Én nem tudok veled menni viszont Dr. Kim igen.
-Ez a Dr. Kim nő vagy férfi?-nevettem fel.
-Nő. Férjnél van ne aggódj.
-Huh köszönöm.Majd otthagyva drága orvos emberem indultam fel a maradék cuccaimért. Gyorsan ki kellett találnom valamit,hogy ne vegyenek észre ezért felhívtam anyut.
-Szia anyu. Merre vagytok?
-A szobádban.
-Le tudnátok jönni a büfébe?
-Mindagyian?
-Aha.
-Egy perc.Majd lerakta a telefont. A lépcsőt választottam mert valószínűleg anyuék liftel mennek le.
Felmentem a szobámba gyorsan összepakoltam a maradék cuccom ami még mindig nem tudom,hogy hogyan került ide de mindegy.
Éppen léptem volna ki az ajtón amikor valaki visszahúzott.
-Hát te meg hova mész? Ráadásul nem is köszöntél.-hajtotta le a fejét Jimin.
-Utazom. Szia. Mostmár jobb?
-Nem. El mondanád végre,hogy megint mi a problémád?
-Hazudtál. Bocs javítok nem mondtad el.
-De megis mit?
-Hogy Yoongi az unokatestvéred!-emeltem fel a hangom mire össze rezzent.-Ha megtudja nem,hogy nem fog beszélni velem de kipicsázni ki fog az biztos nagy isten. És én inkább befejeztem. Fontosabb nekem az,hogy te boldog legyél és ne legyél rosszban az unokatesóddal.
-Befejezted?
-Azt hiszem, hogy ennyi.-sóhajtottam nagyot.
-Oké. Közelebb jönnél.-ült az ágyra én pedig kb 5cm közelebb mentem.-Úgy értettem gyere ide mellém.
-Jimin...-folytattam volna de meggátolt az,hogy inkább közelebb lépett hozzám és ajkaimra hajolt.
-Yoongi tudja.-mondta mikor elváltunk egymástól.
-Mégis miről tud még?
-Hát mindenről iss.
-Az agyamra mész Mochi.
-Nekem pláne Bunny.-nyomott újabb csókot számra.
-Na elég had menjek már.-toltam el magamtól.
-Azt hittem csak viccelsz.-nézett rám komolyan.
-Pedig nem. De előtte mondanom kell valamit.Hola Chica Mochikák 💖💖💖
Újabb részt hoztam.Szerintetek mit akar mondani JK JM-nek? Írjátok meg Komiba.
Amúgy elfelejtettem mondani,hogy nem kell utálni JK bátyát(Igen amúgy a valóságban is ez a neve)
Csak szimplán őt akartam tesónak xd.Ha tetszett nyomj a csilagra 💜💜😏
YOU ARE READING
Save Me •|Jikook
RomanceJeon Jungkook a suli menő sráca. Egész Koreában híres ugyanis modellkedik. Ám egy nap az élete teljesen megváltozik amint találkozik Park Jiminnel. Pár nap után többet kezd el érezni a fiú iránt amit nem akar. Vajon tesz lépéseket azért hogy elnyom...