☆You're mine☆ (Taehyung ff.)

◇1. rész◇

Első nap az új egyetemen. Nem repesek az örömtől, hogy el kellett költöznünk, viszont reménykedek benne, hogy sokkal több barátom lesz, mint ahonnan el kellett mennünk. Szerencsére a legjobb barátom, Jungkook szülei is Seoulban találtak munkát, így nem kell félnem, hogy az első nap le fogom járatni magam.
Az terem előtt már Jungkook várt rám, majd egyszerre mentünk be.
A teremben csak egy lány volt, aki épp olvasott valamit.
- Szia- köszöntünk egyszerre, mire ránk nézett, majd vissza a könyvhöz.
-Talán megzavartuk?- kérdeztem Jungkooktól, mire megvonta a vállát.
- Sziasztok, biztos ti vagytok az újoncok- mondta valaki a hátunk mögött, majd megfordultunk.
- A nevem Jimin, örvendek a találkozásnak.- mutatkozott be, majd meghajolt.
- Az én nem Hana, mellettem pedig Jungkook.- mutatkoztunk be mi is.
Hamar elkezdtünk beszélgetni, addig, míg a tanár be nem jött.
- Hana, te kérlek ülj Luna mellé- mondta a tanár.
-Tanárnő, Jungkook ülhet mellém?- kérdezte Jimin, mire a tanár mosolyogva bólintott.
- Sajnálom Luna, hogy megzavartunk téged olvasás közben. - ültem Luna mellé.
-Semmi baj- válaszolta, majd elkezdett jegyzetelni a füzetébe. Talán nem vagyok neki szimpatikus?
-Az első órán, párban fogtok dolgozni a padtársaitokkal, a papírokat ki fogom osztani.
- Ha zavarlak, akkor átmehetek máshova....- kezdtem bele, mire félbeszakított.
- Örülök, hogy itt vagy- mondta, mire elmosolyodott, amitől nekem is meglágyult a szívem.
Mint kiderül Luna nagyon kedves és barátságos, de nagyon félénk. Mikor már végeztünk a projektel, lementünk meginni egy kávét.
- Sajnálom, hogy ignoráltalak, csak ott volt melletted az a fiú- mondta, mire meglepődtem. Akkor Jungkookal van baja?
- Jungkook?- kérdeztem, mire bólintott.
- Sajnálom, erről nem beszélhetek- szólalt meg egy kis gondolkozás után.
- A barátod féltékeny típus?- kérdeztem, mire körbe nézett, majd a karkötőjére.
- Ha a barátom lenne, megérteném- válaszolta, mire meglepődtem. Pár perc után összehúzta magát, majd a távolba nézett. Mikor a karkötőjére néztem, láttam, hogy elkezdett pirosan világítani.
-Egyedül hagyjalak vagy maradjak veled?- kérdeztem, mire rámarkolt a csuklómra, majd elkezdett velem futni fel az emeletre. Hirtelen történt minden, semmit nem láttam, az elmém elködösült. Mire észbe kaptam, már az emeleten voltunk, a csuklómat pedig Luna karkötője nyomta. Amikor elnéztem egy emberi alakot láttam, piros szemmel és épp felénk tartott, de amikor Luna elengedte a karom, már nem láttam semmit, csak Luna ijedt arcát.
-Luna, asszem láttam valakit- mondtam, mire rám nézett.
- Mi? Kit?- kérdezte idegesen.
- Egy embert, piros szemmel.- válaszoltam, mire elsápadt.
-Az, nem lehet...- motyogta magában, majd ránéztem a karkötőjére, ami már nem világított.
- A karkötőd, miért világít?- kérdeztem, mire rám nézett.
- Menjünk vissza a terembe.- mondta, majd elindult le a lépcsőn.
Amikor már a terembe voltunk, Jungkook közelített hozzánk, mire Luna hátra lépett.
- Jungkook állj meg.- mondtam, mire megállt.
- Mi a baj?- kérdezte, mire megráztam a fejem.
- Semmi, le jössz velem üdítőt venni? Szomjas vagyok. Luna, addig pihenj- küldtem neki egy félmosolyt, majd elindultam Jungkookal.
- Mi a baja velem?- kezdett bele Jungkook.
- Azt mondta, hogy a barátja, akit nem nevezné annak, féltékeny típus. Viszont, ma nagyon furcsa dolog történt velem.- mondtam mire Jungkook felém fordult.
-Akkor ezért vagy ennyire piros. Mi történt?- kérdezte, mire belekezdtem.
- Igazából, lennt voltunk a büfé előtt, amikor hirtelen megfogta Luna a kezem és felvitt az emeletre, majd az emeleten láttam egy magas, fiatal fiút, akinek pirosak voltak a szemei, és felénk tartott, de amikor Luna elengedte a kezem eltűnt. A karkötője pedig elkezdett világítani, amikor az eset történt.- meséltem, mire Jungkookra néztem.
- Nem lehet, hogy valamit titkol?- kérdezte, mire megvontam a vállam.
-Nem tudom.- válaszoltam teljesen őszintén.
Eltelt egy hét, aminek köszönhetően Lunával teljesen elválaszthatatlanok lettünk és már Jungkookhoz is hozzászól. Viszont egy valami nem hagyott nyugodni..... a karkötője.
Amikor világított, akkor másik helyre akart menni, de amikor bementünk egy szobába és megtorpannt, másik helyet kellett keresnünk. Nem akartam kérdezősködni közben, mivel szegény úgy nézett ki, mint akit halálra akarnak verni.
De a mai más volt. Tudni akartam mit rejteget, de amit láttam, örökre a fejembe ragadt...

안녕하세요, ez lenne az első rész. Igazából, a sztori keletkezése már furcsa, mivel ezt megálmodtam és egy ideje nem hagy nyugodni, szóval úgy döntöttem írok róla egy könyvet, mert hát....miért ne? Elég nehéz így összeszedni, hogy már halványfoszlányokra emlékszem, de mindent megteszek azért, hogy élvezzétek/ ti is el tudjátok képzelni a helyzetet💜