Husband from instagram || 𝘁𝗮𝗲𝗸𝗼𝗼𝗸 ✓

𝟖𝟓

|Jungkook szemszöge|

Tavasz volt, s őrjítően meleg. Eléggé fújt a szél, néha belekapva a rajtam fekvő gyönyörűség hajába. Szemeit lehunyva tartotta, ajkai pedig elnyíltak, kedvem lett volna itt helyben megízlelni azokat a hívogató párnácskákat, majd addig abba sem hagyni amíg el nem fogyik az összes levegő a tudőmből. Őszibarack illata azonnal az orromba szökött, szemeimet becsukva, halkan szippantva a levegőbe élveztem annak csodálatos, egyben izgató aromáját. Szerelmesen, egybe fonódva terültünk el a fűben, nem törődve azzal, hogy talán összekoszolhatjuk a ruháinkat, ugyanis  az egyetlen fontos dolog a jelenlegi boldogságunk volt, emiatt pedig képesek voltunk feláldozni pár értéktelen minket fedő anyagot. A távolból  hihetetlenül édes gyermeki kacajok szűrödtek, levakarhatatlan mosolyt csalva a rajtam elterülő arcára, ugyanakkor a sajátoméra is. Elbűvölő napot tudhatunk magunkénak, az ég világon senki és semmi sem tudta volna elrontani a jókedvünket. Ekkor pedig kiválóan jó ötletem támadt, miszerint minden szabadnapon, hétvégén elfogunk ide látogatni, hogy a tartalmas heteket kipihenhessük, ugyanakkor együtt lehessünk. Abban pedig biztos voltam, hogy Taewoonak, a kisfiunknak sem lenne ellenére, hiszen szerzett magának egy gyönyörűszép omega lány barátot, akivel kedvére fogócskázhat vagy netán bújócskázhat. Csodásan néztek ki együtt, ezzel férjecském is egyetértett. 

⊰᯽⊱┈──╌❊╌──┈⊰᯽⊱

|Taehyung szemszöge|

Tisztában voltam a ténnyel, hogy nem lesz zökkenőmentes életünk, ennek ellenére most párnába bújtatott fejjel zokogok. Jungkook betegesen maximalista volt, megdolgozott azért hogy eltartsa a családját, ezt nagyon becsültem benne. Mégis pokolra kívántam volna ezt a tulajdonságát, hiszen minden bizonnyal emiatt lett sokkal távolságtartóbb, mégsem ez bántott a leginkább, hanem ahogyan a gyermekével beszélt. Taewoo is többször próbálkozott beszélgetést kezdeményezni az apjával, azonban az csak egy "Apa nagyon fáradt" mondattal, fejre puszi kíséretében tudta le az egészet. Szomorú volt emiatt, ez pedig kegyetlenül fájt nekem. Sírni látni a fiamat, nagyon fájt, égett a mellkasom.

Magam sem tudom már mikor volt olyan, hogy Jungkook és én. Mostmár csak én vagyok, egyedül.  Ugyanúgy, akárcsak az elmúlt pár hétben, ránk sem nézve, trehány stílusban dobta le magáról a cipőjét, kabátját és  az iratokkal teli táskáját. Kikelve az ágyból törölgettem meg megviselt arcomat, majd pár szipogás után erőt vettem magamon és kisétáltam a férjemhez.

- Szia... hát megjöttél? Van még a vacsorából.

- Mintha nem látnál... elmegyek fürdeni.– hangja ismét a megszokott érzéstelen volt, ez pedig megintcsak szomorúvá tett. Hova tűnt az én Jungkookom?

- Jól van. Egyél valamit, ma a kedvencedet csin—

- Nem volt egyértelmű, hogy nem vagyok éhes?! – igen. Itt volt a pont, hogy abba hagytam a reménykedést. Nem fogok olyan dolog után futni, ami csak fájdalmat okoz, akárhogyan is próbálkozom. Azt sem vette észre, hogy a szemeim kivannak sírva, alattuk pedig  fekete táskák díszelegnek. Nem érdekelte. Régen akkor is kórházba akart vinni, ha véletlenül elvágtam az ujjamat főzés közben. Jungkook eltűnt, s már csak egy bunkó munkamániás pasas vált belőle. Elszomorító.

- Hiányzik apa.

- Nekem is, kicsim.

Megfogva egy takarót és  párnát settenkedtem el a nappaliig, ahol egyből a puha kanapéra dobtam magamat. Nem bírtam volna ki, hogy mellette feküdjek, s anélkül hogy átölelném bóbiskoljak el. Már nem. Lekapcsoltam a villanyokat, majd visszafeküdve próbáltam nem utat engedni könnyeimnek. Hiányzott a csókja, melyet már olyan rég ízlelhettem meg. Hiányzott az ölelése, melyben mindig otthonra találtam. Hiányzott Jungkook. 

Léptek zaja töri meg a csöndet, én pedig összerezzenve húzom összeg magamat, a takaróval pedig csak jobban takarom magamat.

- Édesem... – hangja meglepetésemre kedvesen hangott, megmelengette a szívemet. Rám tört a sírógörcs. Leült, pontosan a testem mellé, majd szorosan ölelt magához, fejemre, arcomra vagy éppen a hajamra nyomva néhány hosszúra sikeredett puszit. A szívem gyors tempóban vert, őrjítő volt.

- Annyira sajnálom...mindennél jobban szeretlek titeket. Nagyon sok volt a munka— ezúttal rajtam volt a sor, hogy a mondandójába vágjak.

- Sok volt?! Biztosan tudtál volna szakítani ránk egy kevéske időt! Ehelyett te meg plusz munkát vállaltál... nem tudod elhinni mennyire hiányzol a fiadnak. - szidtam le, de közel sem kiabáltam, nem szerettem volna felébreszteni Taewoo-t.

- Nagyon nagyon sajnálom, szerelmem. Többször nem fog ilyen előfordulni, ígérem neked. Beszélgettem vele az előbb, elmondta, hogy minden este sírtál, én pedig eszméletlenül dühös lettem magamra. Rossz férj és apa vagyok.

- Nem, Jungkook... csak vedd észre, hogy van egy férjed és egy gyereked. Akikkel foglalkoznod kell, különben elveszíted őket. – éreztem, hogy teste megfeszül, azonban pillanatokon belül ismét szorosan vonta magához a testemet, fejét pedig a nyakamba fújta.

- Abba belehalnék Taehyung... - szipogott. - Bocsáss meg nekem, életem.

- Szeretlek.

- Szeretlek.

Ez amolyan utolsó résznek mondható, lapozzatok. ❤️