Into you

Az ajánlat

Egy újabb rémes reggel, amikor iskolába kell mennem. Kedvem az nem igazán van hozzá, de muszáj. Nincs kedvem a menő sznobok piszkálódását elviselni, és olyan nincs, hogy ne kötnének belém legalább egyszer a nap folyamán. Plusz ahhoz sincs ingerem, hogy Chanyeolt és a barátnőjét lássam enyelegni.

Nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el azzal, ha azt mondom oda meg vissza vagyok érte. De nincs mit tenni, ő nem meleg, különben nem lenne barátnője. Pont ez az, amiért mindig piszkálnak. Valaki elterjesztette, hogy szerelmes vagyok belé, és azóta ez a kedvenc elfoglaltságuk, hogy ezt folyton a fejemhez vágják.

Mint minden reggel, most is gyomorgörccsel érkeztem meg az iskolába, próbálva észrevétlenül beosonni a terembe. Nem mintha sokat segítene, ugyanis egy osztályba járok Chanyeollal és a kis sleppjével. Általában elsőként szoktam megérkezni, ám most valaki megelőzött. Az a valaki pedig az emlegetett szamár, Chanyeol volt.

- Szia – köszöntem oda alig hallhatóan neki, de nem hiszem, hogy hallotta, mert meg sem mozdította magát vagy a száját. Leültem a helyemre, ami a legelső sorban volt, és még átnéztem egy kicsit a szabályokat, ugyanis témazárót írunk matekból. Vagyis, csak szerettem volna átnézni, mert megjelent Chanyeol barátnője, és rákezdte a mondanivalóját azon az irritáló, idegesítő hangján.

Tulajdonképpen nem különösebben szép a csaj, még csak semmi különlegesség sincs benne, szóval nem tudom mit lát benne. Még a neve is idegesítő. Krystal. Mert nehogy már a koreai nevét használja. Természetesen nem féltékenységből utálom a csajt, csak éppen mindenki tudja róla, hogy egy ribanc, és a testvériskolánkból szinte mindenki átment már rajta. Nem is értem, hogy Chanyeol ezt hogy nem veszi észre.

Gondolatmenetemből a csengő hangja zökkentett ki, így hála istennek, Krystal is eltávozott a teremből, tekintve, hogy ő fiatalabb tőlünk, ezért nem egy osztályba járunk. Még csak az kéne! Egészen az ebédszünetig örültem neki, hogy békén hagytak az osztálytársaim, így kivételesen settenkedés nélkül haladtam volna kifele az ebédemmel az udvarra. Mivel jó idő van, szeretek kint enni a levegőn. Azonban ez a kósza reményem, mely szerint magányosan ellehetek, meghiúsulni látszott, mikor Chanyeol egyik kedves barátja teljes erőből nekem jött, én pedig popsira estem a földre. Természetesen a kezemben lévő könyvek kiestek onnan, és Youngmin volt olyan kedves, hogy még bele is rúgott egyet, hogy arrébb csússzon tőlem.

- Bocs. Ja nem! – Kacagott felettem, én pedig igyekeztem nem figyelni rá, és a könyvem után nyúltam. – Mi van Baekhyun? Nem látsz a szemedtől? Vagy ennyire elkalandoztál a Chanyeol szigeteken? – Chanyeol nevének említésére pír szökött az arcomra.

- Nem tudom miről beszélsz – motyogtam magam elé, holott pontosan értettem miről van szó.

- Nem tudod? Ugyan már. Csak tudod mi a baj? Chanyeol sosem lesz olyan undorító, mint te! Ő nem egy hülye homo! – Két ujjával erősen szorított rá az államra, de én még így is próbáltam nem őt figyelni.

- Én sem vagyok hülye homo! És Chanyeol már nem is érdekel.

- Persze, azért nézel mindig úgy rá, hogy majd' kiesik a szemed a helyéről.

- Hagyjál már. Törődj a magad dolgával. Ne az én életemmel foglalkozz. Nem érdekel már Chanyeol.

- Hát ne is. Neki barátnője van.

Elengedte az állam, majd tovább állt. Nagyot sóhajtva szedtem össze a szétszóródott cuccaim a földről, majd sietősen elvonultam az udvar egy rejtettebb kis zugába. Általában mindig magányos vagyok, nincsenek barátaim, kivéve egy fiú, de ő is ritkán van velem. Már megszoktam az egyedüllétet, talán meg is kedveltem. Sosem akartam magam köré több tíz embert, úgysem tudnék egyszerre az összessel foglalkozni. Habár az iskolán kívül vannak barátaim, néha jól esne azért nekem is, ha lenne kivel beszélgetnem.