Into you

Váratlan látogató

Hálás voltam Chanyeolnak, amiért hazahozott, de nem akartam feltartani egyáltalán. Gondolom van jobb dolga is, mint engem pesztrálgatni. Lassan megiszogattam a teát, amit csinált nekem, és valahogy sokkal finomabbnak éreztem, mint mikor magamnak csinálom. Miután végeztem a teával elnyomott az álom, és már csak arra ébredtem, hogy anyáék is hazaszállingóztak. Nem akartam nekik sem problémát okozni, de nem hiszem, hogy képes lennék iskolába menni ezen a héten, bármennyire is szeretnék.

- Baekhyun, kincsem! – Anyukám benyitott a szobámba, és odasétált az ágyamhoz. – Mi a baj?

- Nem érzem jól magam, anya. Holnap elmennék inkább az orvoshoz.

- Látom rajtad, kincsem. – Megsimogatta az arcom, majd megriadva pattant fel, és hozott rá vizes ruhát. – Nagyon meleg vagy. Nem is engednélek holnap iskolába. El tudsz menni egyedül, vagy kísérjen el Beom? Biztos szívesen megteszi.

- Nem kell, anya. Elmegyek egyedül.

- Hozok neked fájdalomcsillapítót, és valami lázcsillapítót, pihenj csak.

Anya nem sokkal később meg is érkezett az említett gyógyszerekkel, amiket azonnal bevettem, ám hamar elnyomott az álom ismét. Reggel nehezen keltem fel, de muszáj voltam, le akartam tudni az orvost hamar, hogy visszabújhassak az ágyba. Amint számítottam rá, egész hétre kiírt, így muszáj leszek majd beszélni az osztályfőnökömmel, hogy írassa nekem össze a tanulnivalókat a többi tanárral. Könnyebb dolgom lenne, ha lennének barátaim, de nem vagyok egy barátkozós típus, inkább visszahúzódónak mondanám magam, így csak a tanároktól tudom elkérni mi a házi.

A délelőttöm nem volt túl mozgalmas, egész nap az ágyban feküdtem, leginkább csak aludtam, vagy megnéztem egy-két sorozatrészt. Beom direkt szólt, hogy inkább a barátnőjénél lesz pár napig, mert nem akar megfertőződni általam, anyáék meg csak későn jönnek haza, így egész nap egyedül leszek itthon.

Meglepetésemre, délután hallottam a csengőt megszólalni, így magamra kötöttem a köntösöm, és az ajtóhoz csoszogtam, hogy kinyissam. Elképzelésem sem volt ki lehet az, de talán a postás érkezett ma kicsit később.

- Szia bébi. – Chanyeol hatalmas kezeivel a mellkasára húzott, úgy temette bele a hajamba a fejét.

- Sz-szia Chan. Hát te?

- Nem jöttél iskolába, hoztam neked mit kell majd tanulni. Meg, látni akartalak. Nagyon sápadt vagy, gyere üljünk le, mielőtt még rosszul leszel. – Beterelgetett a szobámba, és vissza bebújtatott az ágyamba, nyakig betakargatott.

- Nem számítottam rá, hogy jönni fogsz.

- Beteg vagy, még csak szép, hogy meglátogatlak.

Lehet nem kellene nagy feneket kerítenem neki, de jól esett, hogy törődik velem.

- Jobban vagy már, bébi?

- Nem igazán. Egész héten nem megyek.

- Gyere ide. – Magához húzott és megölelt. Ebben a pillanatban nem akartam elhinni neki, hogy semmit nem jelentek a számára, annyira szerettem volna, ha érzi azt, amit én is, ha érzi, mennyire kedvelem, és mennyire sokat jelent nekem, hogy itt van most velem.

- És amúgy mi történt az iskolába? Volt valami érdekes?

- Nem, nem történt semmi. Remélem a hétvégére jobban leszel, mert még mindig szeretném, ha átjönnél.

- Biztosan. Nem kell aggódnod, ott leszek.

- És te mit csináltál itthon?

- Aludtam leginkább. De néztem egy kis sorozatot is. – Csak úgy mindennemű bejelentés nélkül bebújt mellém az ágyba, magára húzta a takarót, és karjával közelebb vont magához.