Egy újabb Tekergő

15./Hagrid és a titkok/

Dühösen trappoltam a nagyterem felé, s magamban rosszabbnál- rosszabb szavakkal illettem a javasasszonyt. Pedig szegény nem tehetett semmiről, ő csak továbbította az igazgató utasítását. Értem én, hogy ő Dumbledore, de mégis miért nem engedi, hogy meglátogassam Remust? Itt valamilyen titok lapul a háttérben, s nem is én lennék, ha nem akarnám kideríteni. Ma szombat van, tehát nincsenek óráink, és tudok valakit, akitől igazán gyorsan meglehet tudni dolgokat.

- Hagrid... - mosolyogtam fülig érő vigyorral, miközben helyet foglaltam Lily és Marlene között. Általában Remus szokott velem szemben ülni, de most helye üresen állt. Elvettem egy számomra szimpatikusnak tűnő almát, s közben körbekémleltem a teremben. Láttam milyen kedélyesen cseveg Alice a Hollóhát asztalánál néhány másik iskolatársával. Szemügyre vettem Jameséket, s fél füllel hallgattam, milyen csínyre készülnek éppen. A mardekár asztalára pillantva, elgondolkoztam, hogy vajon ki az, vagy kinek a leszármazottja lesz, akit megtámad a vérfarkas. Annyira elgondolkodtam, hogy fel sem tűnt, mennyire kiürült már a terem. Felálltam, s elindultam a birtok szélén álldogáló kunyhóhoz.

- Vajon Hagrid tud majd segíteni? - gondolkodtam, miközben a szép tavaszi időben sétáltam a füstölgő kéményű kunyhó irányába. Nem értettem, hogy ilyen kellemes időben, miért száll fel füst a kis kunyhóból, de eltekintve ettől, gyorsítottam a tempómon, hogy hamarabb elérjem az ajtót. Kétszer elég volt kopognom a faajtón, s az már is kinyílt, és megláttam a mindig kedves és mosolygós vadőrt.

- Anna, gyere be! - tárta ki az ajtót, és arrébb lépett, hogy be tudjak menni mellette. Belépve a takaros kis kunyhóba a már megszokott helyemre ültem, s vártam, hogy Hagrid velem szemben foglaljon helyet. A vadőr mosolyogva sürgött forgott, míg elém nem tett egy csésze teát.

- Köszönöm. - mosolyogtam. - Hogy vagy Hagrid? - érdeklődtem, mielőtt a fontos részre tértem volna. - Már rég jártam nálad... - kortyoltam bele a kissé forró italba.

- Remekül vagyok, köszönöm. - mosolygott, s adott valamit az asztal alatt fekvő Agyarnak. - Biztosan rengeteget kellett tanulnod, de örülök, hogy végre meglátogattál. Tudod a fiúk nagyon gyakori vendégek nálam. - utalt a négy jó madárra.

- Igazán? - vontam fel szemöldökeimet, s tudtam, hogy témánál vagyunk. - Hallottad mi történt szegény Remussal? - érdeklődtem, elrejtve kíváncsiságomat. - Sajnos nem tudtam meglátogatni őt, de remélem hamar jobban lesz... - sóhajtottam gondterhelten, s szemem sarkából figyeltem Hagrid minden mozdulatát.

- Abban biztos lehetsz, mindig túlvészelte valahogy.. - kortyolt bele a csészéjébe, ám hirtelen kikerekedtek szemei, és letette a tárgyat. - Elszóltam magam, megint elszóltam magam. - motyogta, s kétségbeesetten próbálta menteni a menthetőt.

- Remélem igazad van, és nincs komolyabb baja... - hagytam figyelmen kívül, amit mondott, mintha nem hallottam volna. - Biztosan valami komoly, mert nem ez az első eset.... - csóváltam meg a fejem és kilestem az ablakon.

- Tudod, mindenkinek vannak rossz döntései, Remus édesapja is rosszul döntött, de nem ő, hanem a fia bánta... - csóválta csalódottan a fejét. Hirtelen néztem rá, s meglepődve cselekedetemen, kissé hátrahőkölt a székében. Felvontam egyik szemöldökömet, s elmosolyodtam. Meg volt a kiinduló pont, már csak a kutatás van hátra... - Jobb lesz, ha mész....a barátaid már biztosan keresnek.. - mosolygott kedvesen Hagrid. Tudtam, hogy nem azért akar elküldeni, mert haragszik, hanem mert elszólta magát....kétszer is.

- Igazad van. - álltam fel, s megigazítottam a taláromat. - Köszönöm a teát és a vendéglátást. - mosolyogtam fel az óriásra, aki kinyitotta nekem az ajtót. Integetve távolodtam a kis kunyhótól, de nem a klubhelységbe, hanem egyenesen a könyvtárba mentem. Azt hallottam, hogy nem csak minden féle könyvet, de rengeted újságot is megőriznek, amelyekben fontos információra találhatok.