Egy újabb Tekergő

6./A télapó hibázott!/

Zajok. Zajokat hallok, ráadásul ismerőseket. Kiosontam a könyvtárból és egy szobanövény mögé bújva kémleltem a történéseket. Kidugtam a fejem a nagy levelek takarásából és megpillantottam Jamest.

- Ő meg mit kereset itt? - morogtam, és megláttam a mögötette álló Siriust és Remust. - Mi folyik itt?- A szüleim a három fiú előtt álltak, és kedvesen fogadták őket.

- Üdv itt nálunk! - lépett közelebb apa a fiúkhoz. - Charles White vagyok. - és kezet fogott a két ismeretlen fiúval.

- Sirius Black. - fogadta el a kézfogást

- Áh, mi már találkoztunk az Abszol úton. - Black válaszul csak bólintott. Apa Remushoz lépett, és vele is kezet fogott.

- Remus Lupin. - mosolygott a fiú.

- Remélem a szüleiteknek nem okoz gondot, hogy itt töltitek az ünnepeket. - lépett anya apa mellé.

- Örülnek, ha nem látnak. - hajtotta le fejét Sirius.

- Óh, te szegény gyermek. - anya szó nélkül megölelte a fiút. - Én majd szeretlek helyettük is.

A nyálas pillanatot Koby érkezése törte meg.

- Koby, kérlek készítsd elő a fiúknak a szobájukat. - fordult anya a manó felé. Aki egy nagy mosoly közepette bólintott. Egy csettintés és a csomagok már szálltak is a szorgos kis manó után. Én tovább kémleltem a történéseket, elvégre semmi fontosról nem akartam lemaradni. A nagy kémkedés közepette, nem vettem észre, hogy Koby mellettem áll és értetlen arccal néz rám.

- Kisasszony.... - szólított meg halkan. A hang hallatán összerezzentem, de tudatosult bennem, csak Koby.

- Igen? - fordultam egy mosollyal a manó felé.

- Nem szeretne lemenni?

- Nem, tudod......azt hiszem egyenlőre jó itt. - tűrtem hátra egy kósza tincset. 

- És...miért bújt el a virág mögé? - érdeklődött. Mindig is kedveltem Koby-t. Sőt, amikor kisebb voltam, ő volt az egyetlen barátom. És még mindig az első igaz barátomnak tartom őt, és nem egy manónak.

- Igazából a fiúk elől bújkálok. - vallottam be. - Esetleg tudod, hogy miért vannak itt? - fürkésztem kíváncsi tekintettel a manót.

- James úrfi szüleinek el kellett utaznia ismeretlen ügyben. A két fiú, pedig az úrfinál ünnepelt volna. Az ön édesapja, pedig örömmel felajánlotta, hogy vigyáz a fiúkra. - mesélte boldogan a manó.

- És, - kérdeztem félve. - meddig maradnak?

- Azt sajnos nem tudom. - csóválta meg a fejét a manó.

- Köszönöm, már így is sokat segítettél. - mosolyodtam el. - Menj csak, Koby. - biccentettem.

- Köszönöm. - és már el is tűnt a fordulóban, a csomagokkal együtt. Én pedig újra koncentráltam a legnagyobb bajra, a fiúkra.

- Anna kedvesem, gyere és üdvözöld a fiúkat! - hívogatott anya. Egy fintorgás után megembereltem magam és büszkén lesétáltam.

- Sziasztok. -mondtam fagyosan.

- Szia Ancsa! - tárta szét a kezeit James, és elindult felém.

- Ezt most kihagyom. - hajoltam ki a kezei alatt. - ÉS NE HÍVJ ANCSÁNAK! - szótagoltam el dühösen a szavakat.

- Szia! - köszönte összhangam a másik két fiú.

- Örülök, hogy itt vagytok. - tettem fel legszebb álmosolyomat az arcomra.