Egy újabb Tekergő

3./Roxfort és a beszélő süveg/

- Vigyázz magadra! - zártak szoros ölelésükbe a szüleim. De, minden szülő ezt csinálta, hisz ideje elfogadniuk, hogy gyerekeik felnőnek, és ez most kezdődik.

- Ugye nem fogsz sírni? - kérdeztem aggódva anyát. Nemlegesen csóválta a fejét, de tudtam, hogy amint felszállok, neki elerednek a könnyei, mint tavasszal a záporeső.

Lassan, cuccaimmal együtt a vonat felé sétáltam. Jól megnéztem a körülöttem történő dolgokat. Megismertem sok aranyvérű családnak a címerét a ládáikon, de sok kedves tekintettel is találkoztam. Végigmértem a sok elsőst, akik érzékeny búcsút vettek szüleiktől. Kiválóan láttam, és hallottam, ahogy Euphenia néni, mély, érzelmes búcsút vesz Jamestől, aki unottan hallgatja azt. A bal oldalra tekintettem, ahol barna íriszeim kiszúrták Siriust is, akivel az Abszol úton találkoztunk. De, nem csak ismerősöket, hanem rengeteg ismeretlent is megpillantottam. Tekintetük teli melegséggel és büszkeséggel. Egy lány szállt fel előttem. Hosszú vöröseshaja kiemelte kedves vonásait, de nem igazán volt időm, barátkozni vele, mert...

- Ne felejts el írni! - szólt utánam anya, akinek bársonyos hangjára tekintetem akaratlanul is feléjük fordult, és lefolyt egy könny. Néhány pillanat elejéig egymást néztük, végül elvesztek a tömegeben. Én minden erőmet beleadva próbáltam a csomagjaimat felhúzni a vonatra, de azok valamiért nem akartak velem jönni Roxfortba.

- Segítsek? - kérdezte egy ismeretlen hang, a hátam mögül. Egy fiú állt mögöttem, kissé sápadt arca és világosbarna haja, de annál is kedvesebb tekintete volt. Mögöttem állt, és valószínűleg arra várt, hogy végre felvigyem a csomagjaim, mert ő is fel szeretne szállni.

- Igen, kérlek. - mosolyogtam, az úgynevezett megmentőmre. Ketten megfogtuk a csomagokat, és együttes erővel felcipeltük a vonatra. Mikor végeztünk, eszembe jutott, hogy neki is vannak csomagjai, logikusan.... Utána mentem, hogy segítsek neki. - Most én segítek neked. - mosolyogtam kedvesen. Ő egy mosolyt engedett arcára, és annak keretében bólintott. Az ő csomagjait is sikeresen feljuttattuk a vonatra, ami már alig várta, hogy elindulhasson Roxfort felé.

- Remus Lupin. - nyújtotta kezét.

- Anna White. - fogadtam el szívesen a kézfogást. - Keressünk egy kupét. - vetettem fel az ötletet. Ő egyetértve bólintott. A legtöbb helyet a felsőbb évesek foglalták el, de hozzájuk nem akartunk ülni, ezért tovább kerestünk. Ám, e pillanatban elsétáltunk az előtt a kupé előtt, amiben a vöröshajú lány ült, de nem volt egyedül. A társasága egy fekete hajú, nagyon halvány bőrű fiú volt.

- Van két szabad hely, esetleg? - kérdeztem, és kicsit beljebb léptem a kupéba. Ők összenéztek, majd rám, és egy mosollyal egybekötve a lány válaszolt:

- Persze, gyertek csak. - én egyenesen az ablak melleti helyre ültem, és Remus pedig velem szemben foglalt helyet. Elraktuk a csomagjaink, hogy ne zavarjanak senkit. - Lily Evans vagyok. - törte meg a csendet a vöröshajú lány.

- Anna White, örülök, hogy megismerhetlek.

- Remus Lupin. - mutatkozott be nekik is a fiú.

- És te? - fordultam kíváncsian a feketehajú fiúhoz.

- Perselus Piton. - válaszolta tömörem, valljuk be, furcsa egy gyerek, az biztos.

- Elsősök vagytok ? - érdeklődött Lily. Mindketten bólogattunk. Már egy ideje beszélgettünk, amikor valaki, pontosabba James csak úgy berontott a kabinba.

- James Potter. - mondta, és lehuppant az egyik üres helyre. Mögötte bejött, új barátja is.

- Sirius Black. - és Jameshez hasonlóan ledobta magát a James mellett levő üres helyre.