Egy újabb Tekergő

14./Remus és a különös eltűnések/

Pontosan egy hónap telt el, így ma újra telihold lesz. Ma fog kiderülni, hogy csak egy rémálom volt-e, vagy inkább egy látomás, ami esetleg a jövőt mutatja. Türelmetlenül vártam, hogy véget érjen az utolsó óra. Az idő csiga lassúsággal haladt, ráadásul semmi érdekesről nem esett szó. Néhány perc múlva, amik óráknak tűntek, végre kiszabadultunk a teremből. Egyenesen a klubhelységbe mentem, ahol találkoztam a fiú csapattal, mindössze egy apró hibát véltem felfedezni.

- Hol van Remus? - lépetem a fiúk elé, akik azonnal rám néztek.

- Rosszul volt... - vont vállat James, majd folytatta a nagy semmit, a többiekkel együtt.

Felszaladtam a hálókörletünkbe, ahol megtaláltam Lilyt, aki épp egy mugli könyvet olvasott. Mikor beléptem rám mosolygott, majd folytatta a tevékenységét. Elterültem az ágyon, s csak bámultam ki a fejemből. Hallottam, ahogy vörös hajú barátnőm, a könyvnek egy-egy részénél felnevet, majd elhallgat. Végig gondoltam, szinte mindent. Mindjárt vége az első évnek, közeledik a kviddicskupa átadása, ami május végén van. Jobban bele gondolva, Remus nem először, sőt, ha jól emlékszem, szinte minden hónapban a gyengélkedőn tölt néhány napot. Sosem fordítottam ennek nagyobb figyelmet, mert eléggé sápadt és beteges fiú, de most.... Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, és igazán kíváncsivá tett. Elhatároztam, hogy kiderítem mi az, ami a háttérben rejtve van.

A birtokot megvilágította a hold ezüstös fénye.

- Jöjjön, aminek jönni-e kell... - suttogtam, majd befeküdtem az ágyamba, ahol azonnal elnyomott az álom.

Sejtéseim beigazolódtak. Ezek nem álmok, hanem látomások...

Ugyan olyan teliholdas éjjel volt, mint a valóságban. Ám itt egy fekete hajú, zöld taláros fiú settenkedett az éj leple alatt. Közelebb ment a fához, amiben felismertem a fúriafüzet, tehát a Roxfort-i birtokon vagyok. A fiú rácsapott a fa egyik görcsére, majd várt. Egy járatott fedezett fel, bár inkább úgy tűnt, hogy nagyon is biztos benne, mit kell csinálnia. De nem ment be, hátrálni kezdett. Egy vérfarkas bújt elő, s közeledett a fiú felé, miközben megvillantak éles fogai a fényben. A mardekáros varázsló elesett, s a rusnya lény fölé hajolt, ám mielőtt bármit tehetett volna, egy szarvas jelent meg a semmiből, megvédve a fiút. Visszakergette az alagútba a vérfarkast, majd a fiúhoz sétált.

- Vérfarkas.... - ültem fel az ágyamban, s zavartan kapkodtam a tekintetem egyik helyről a másikra, s megbizonyosodtam róla, hogy a közelben egy vérfarkas sincs. De ekkor újra meghallottam az a különös vonyítást, csupán annyi különbséggel, hogy már tudtam mihez tartozik.