Álomból Született

4.fejezet Érkezés

Pár órával később.

A szobámban ülve hívom Liannát, az utolsó mentsváramat. Teljesen letörve, de egy kicsit izgatottan.

-Haló Veronika!

-Szia Anna mondanom kell valamit:- mondom halkan.

-Ki halt meg? – Mondja a poénosnak szánt megjegyzést.

-Ezt most ne ,ez most nem vicces ,már elsütöttem. De ha ennyire kíváncsi vagy rá, valószínűleg a szerelmi kapcsolatom fog meghalni.

-Az mégis ,hogy lehet? Bence nagyon szeret ,és már 1 honapja együtt vagytok.

-Igen, de eltűnők, két hónapra, térerő nélkül. Azért a két hónap az két hónap ,az egy pedig egy. Ráadásul nem is tudok majd a barátommal két hónapig, még beszélni se! Még hívásban sem! Érted? Két hónapig nem fogunk beszélni? Ezt egyetlen kapcsolat se bírja ki, ne is vigasztalj ,be kell látnod. Inkább abban segíts hogyan mondjam el neki, vagy szakítsak vele?

-Ne butáskodj!Szeretitek egymást, és ez elég is. Az a két hónap semmi ,akár két évet is ki kellene bírnia a szerelmeteknek, és ki is bírná. Nyugi meg fogjátok oldani, az is lehetne hogy le meg fel utaztok egymáshoz. Tudod vannak vonatok, nekem mindig azzal kell közlekednem nem úgy mint egyeseknek .- mondta a végét elnevetve

-Hát talán, igazad van. Azt hiszem megyek és felhívom.

-Mi az hogy talán?!- mondta Lianna tettetett felháborodással amivel mosolyt csalt az arcomra.

-Nem úgy hallatszik a hangod ,mintha nagyon lelkes lennél a hegyi beszédem után. -folytatta

- Rossz hírt közölni senki sem szeret .- feleltem.

-Jogos. Majd hívj fel hogy mi volt. Nyugi minden rendbe fog jönni.

2 héttel később

Mindent sikerült bepakolnunk a két hónapra. Pedig két hónapra , nem könnyű bepakolni. Indulásra készen voltunk, és izgatottan várom az utat. Ahhoz képest, hogy nem akartam, most izgulok, és alig várom, hogy újra azon a varázslatos helyen legyek. A két hónapba igyekszem nem belegondolni ,és ez egész jól sikerült, szinte teljesen elfelejtettem minden keserű érzést. Beszállunk a kocsiba miután nagy nehezen bepakoltunk,és elindulunk a 2 órás útra. Bedugott fülel zenét hallgatok, és kikapcsolom a mobilnetemet, hogy semmi ne emlékeztessen arra a világra, amit ma a hátam mögött hagyok, erre a nyárra. Csak egy nyárra. Belefacsarodik a szívem, ha veszteségeimre gondolok,de előre kell néznem .Talán picit segít az ,hogy a kipakolás után egyből lovagolni fogok menni, időm se lesz agyalni a dolgokon. A tereptől, nem félek ,már sokszor voltam idegen helyen terep lovagláson, és mindig minden rendben ment. Valamint igazán erős alapjaim vannak, és egész jól lovagolok. Amúgy is, ez a nyár a kirándulásokról, az erdőben tett túrákról fog szólni. Ki fogok kapcsolni, és legalább lesz két nyugodt hónapom a pörgő életemben. (Ekkor persze ,még nem sejtettem ,hogy mi vár rám.). Mire mindent végig gondoltam meg is érkeztünk. A nagyi fogadott minket ,és felmentünk a hatalmas téglaházba, ami ezen a nyáron csak a miénk. Erdő vett minket körül, és messziről látszódott a szomszéd háza. Hatan voltunk ott, a családom,én ,és a magány.