ÉLET

Június 25., péntek

Cortez szemszöge

Hajnali 6-kor szólt az ébresztő, komás fejjel ültem fel az ágyon. Nem tehettem meg, hogy visszafekszem. Ma nem. Mert ma itt hagyjuk Párizst. De nem ez lesz nap legizgalmasabb része. Az többiekkel megbeszéltük, hogy tartunk egy kisebb wellcome bulit Zsoltiék garázsában, annak örömére, hogy újra egy városban, országban van az egész csapat. Erről Reni is tud, de arról nem, hogy ma este a barátaink előtt fogom megkérni a kezét.

Ettől a gondolattól kissé görcsbe rándult a gyomrom, nem minden nap tesz ilyen dolgot az ember. Remélem, többször nem is kell... hiszen nem vagyok túl jó ezekben a dolgokban, mint az érzéseim kifejezése, kimutatása. Bát tény, hogy sokat változtam a Szent Johanna óta és már nyitottabb vagyok ezen a téren, de még mindig nem eléggé. Már most azon kattogok, hogy mit fogok mondani, pedig addig eltelik még kb 12 óra.

- Jó reggelt! – köszönt Reni édesen, visszarántva engem a valóságba. Közben átölelte a derekamat hátulról és belecsókolt a nyakamba. – Hogy-hogy már fenn vagy?

- Jó reggelt! Kicsit ideges vagyok a hazaút miatt. Alig aludtam valamit – Meg persze az eljegyzés miatt is. De ezt nem mondtam ki hangosan.

- Igen, azt észrevettem, olyan voltál az éjjel, mint valami tornádó. Nem vagy éhes?

- Nem kösz. Csak iszom egy kólát – nem is tudtam volna, hiszen a gyomrom kb akkora volt, mint egy ping-pong labda.

- Jól van, akkor én megyek, készítek valamit, nem akarok éhgyomorra elindulni.

- Nem is te lennél... - röhögtem, odahajoltam és adtam neki egy „még nem vagy a menyasszonyom, de ez hamarosan megváltozik" csókot.

Elővettem a bőröndömből a fogkefét, fogkrémet és fürdő felé vettem az irányt. Mikor végeztem a konyhába mentem, ahol Reni már evett, loptam egy falatot a rántottájából és mintha semmi sem történt volna a hűtőhöz léptem, kivettem az utolsó kólámat és leültem vele szemben az étkező asztalhoz.

- Mikor kell indulnunk? – kérdezte két falat között.

- Van időnk, nyugi. Elég, ha nyolckor elindulunk a reptérre. – Azért is keltünk inkább korábban, hogy minden beleférjen, és ne kelljen rohanni. Mindig is utáltam a repüléssel járó stresszt. Mármint, hogy időben kint legyünk a reptéren, minden bepakoltunk-e, semmi nem maradt itt? Iratok, repülőjegy megvan?

- Rendben, akkor én is elmegyek fürödni.

Míg Reni a fürdőben volt, átnéztem a listát, amit írt és a bőröndjeinket, hogy mit kell még bepakolni. Később felébredtek a többiek is, hogy elbúcsúzzanak. Biztosítottak róla, hogy ha a kiköltözéskor találnak még valamit, ami a miénk, elpostázzák.

Már indulásra készen voltunk, átnéztük a kézi poggyászainkat még egyszer, hogy semmi fontos ne maradjon itt. Iratok, repülőjegy, mobil, töltő, zenelejátszó, fülhallgató. Minden megvolt, és időközben a taxi és megérkezett. Justin és Jean Luc lekísértek a ház elé, Reni könnyes búcsút vett tőlük, én beértem egy puszival Justin-nak és egy kézfogással Jean Luc-kal.

Reni pityergése a taxiban sem múlt el. Ahogy végig mentünk a városon, mindenről eszébe jutott valami szép emlék. Igen, sok minden történt itt velünk az elmúlt években.

A chack in-en gond nélkül átjutottunk, időben fel is szállt a gépünk. Most, hogy jobban belegondolok ez az első közös repülő utunk. Amikor először jött Párizsba négy éve nyáron, akkor a szüleivel jött, és bár sokszor ment haza Budapestre, karácsonykor, nyáron, soha nem mentünk együtt. Mert én vagy dolgoztam, vagy Amerikába mentem. Nem is tudtam, hogy ennyire fél a repüléstől. Felszálláskor úgy szorította a kezem, hogy majdnem eltört. Aztán sikerült elaludnia a vállamon, én meg közben filmet néztem. Aztán jött a landolás... Reni újra pánikolva szorította a kezem.