Soha, de soha... - Egy szellemes szerelmes történet (BTS - JHS ff)

9. Múlt

2020.04.15 Péntek

Eltelt három hét, és ezek úgy kerülgetik egymást, mint a kisasszonyok a kutyagumit, amit a szolgálók nem szedtek fel. Úgy tűnik, az a varázsige és a tea mégsem hatott annyira Sora szívére, mint ahogy én azt szerettem volna. Inkább csak az ölére. De láttam én a szenvedélyt mind a kettőjük szemében! Mielőtt még azt gondolnád, Aranyom, hogy végignéztem, el kell, hogy keserítselek. Nem vagyok én olyan kíváncsi szellem. Igaz, hogy mindenhová követem őket és csínyeket követek el, de azért a hálószoba...

A rákövetkező napokban Sora igenis, amikor csak tudta, megleste Hopie-t. Nem, mintha én nem legeltettem volna a szememet, amikor a kertet ásta félmeztelenül, a függöny mögül, de kérem, bocsássanak meg az Égiek, nekem már csak ennyi jutott. A látvány.

Bár meg tudnám érinteni, mint azt a Taehyung fiúcskát! De akárhányszor Hopie közelébe megyek, mindig elkap valami furcsa rosszullét. Ennek oka van, csak még nem teljesen tiszta, hogyan is tudnám megkerülni. Hogy mi az oka? Aranyom, olvass tovább és hamarosan megtudod. Hidd el, még az állad is leesik a porba. És akkor majd homlokon csaphatod magad egy hangos felkiáltással. Hogy' én erre miért nem gondoltam?! No, de ne szaladjunk annyira előre, előbb még el kell intéznem pár dolgot, mert ez a fiú nagyon kíváncsi ám, amióta véletlenül meglátott. Többször is járt már a lakóhelyemen, ami a padlás, és bizony, kezdi összerakni a képet. De előbb nektek akarom elmondani, mert úgy igazságos, ha tőlem halljátok. Mégis csak az én történetem. Hogy' mondod Aranyom? Hogy ez Hopie és Sora története? Daeng! Tévedésben vagy. Ez valójában az én történetem.

De tényleg ne ugorjuk ennyire előre. Röviden az elmúlt napokról.

Hopie mindent megtett, hogy felhívja magára Sora figyelmét, míg a lány pont az ellenkezőjét csinálta, elkerülte őt. Hiába minden csel, amit bevetettem ellenük, vagy épp mellettük, egyszerűen minden félresikerült. Tegnap is például Sora után mentem, amikor a pincében loholt a gépen, és direkt elkezdtem nyomkodni a rajta lévő villódzó gombokat. Az a szegény lány olyan gyorsan futott már, mintha egy gepárd üldözné, de meg se nyikkant, hogy segítséget kérjen. Valami nagy piros gombra tenyerelt és azonnal megállt a szerkezet. Lihegve átkozott mindent és mindenkit. Nőt nem hallottam még így káromkodni, de még férfit sem. Pedig hidd el, Aranyom, hogy elég sok minden van már a hátam mögött, hallottam és láttam már szinte mindent.

Mivel Sora nem akart segítséget kérni Hopie-tól, így a fiúval próbálkoztam. És majdnem sikerült.

A fiú, szokásosan a kanapén nézte a sorozatát, amikor csatakokban úszva, fújtatva, mint egy orrszarvú, feljött a földszintre Sora és egy pillanatra megállt, hogy kifújja a levegőt. Kifigyeltem ám, ezt minden nap csinálja. De csak akkor, ha Hopie ott van. Ilyenkor a fiú mindig hátra néz, és jól végigméri a lányt. De most komolyan! Miért nem jönnek már össze? Hiszen olyan egyértelmű jeleket küldenek egymásnak, hogy még az enyhén szürkehályogos szememet is kiszúrja! De kanyarodjak vissza a cselhez. Szóval, Sora felfelé jövet a pincéből, sóhajtva nézi Hopie tarkóját, Hopie hátra néz a lányra, majd vissza a tévé képernyőjére. És itt az a pillanat, amikor én közbe szólok. Mivel már elég sok mindent meg tudok tenni szellemként, nem kerül semmibe egy kis hűvös fuvallatot az izzadságban úszó lányra fújnom.

Tudtátok, hogy a sportmelltartók többségében nincs szivacs? Nedves test, hűvös levegő?

Amikor megláttam Hopie arcát, ahogy végigmérte Sora, khöm, hogy is mondjam, mellkasát, és bizony megállt egy ponton, annyira nevetnem kellett, hogy véletlenül feldöntöttem egy vázát.

És itt most egy kis kitérés.

Le kell szoknom a nevetésről, mert így minden tervemet én magam teszek tönkre.