Soha, de soha... - Egy szellemes szerelmes történet (BTS - JHS ff)

10. Új szabályok

~ Ahn Sora ~

2020.05.17 Vasárnap 17:16

Arra keltem, hogy melegem van. Ma már másodjára.

Hajnalban fülledt álmom volt egy barna szemű fiúval, de igazából nem emlékszem semmire azon kívül, hogy nagyon szenvedélyes és meghitt hangulatú volt. Mivel Bumbi után nem voltam együtt senkivel, lehetséges, hogy így közli velem a tudatalattim, hogy ideje lenne újból összegyűrni valakivel a lepedőt. De amikor így, reggelente erre gondolok, valahogy elmegy az egésztől a kedvem. Bumbi nagymamája, vagy bárkije is volt, rendesen beleültette a bogarat a fülembe.

Jin jelentkezett sms-ben, de nem válaszoltam neki, ahogy anyuval sem beszéltem már két hete. Totális káosz uralkodik a fejemben. A főnök is őrjöng, így aztán nem csoda, hogy nem tudok aludni rendesen. Ezért szunyókálhattam el most így délután. Az ebédem a tegnapi vacsorára rendelt pizza maradéka volt. Bumbi fancsali képpel meredt a tányéromra, amikor volt szíves megjelenni a konyhában. Nem sokat beszéltünk az utóbbi napokban, amitől megint csak feszült vagyok. Lazítanom kéne, de azt se tudom, azt hogyan kell csinálni.

A fürdőben megcsodálom legújabb barátomat: a mosómedvét, aki a tükörből néz vissza rám. Lehúzom a szemem alatti feketés, lilás bőrt és nagyot sóhajtok. Pocsékul festek, nem vitás. Még a nyugtató teám sem ér semmit. Lusta vagyok sminket feltenni, és mivel úgyis futni készülök, eszem ágában sincs feleslegesen bajlódni vele. Bumbi úgysem néz felém, pedig... Amikor megteszi, azt érzem, hogy mondani szeretne valamit. Vagy én szeretnék beszélni vele? Nem tudom, mindenesetre szeretem, amikor néz. Nem buján, nem úgy, mint aki meg szeretné ismételni azt a bizonyos estét – bár hozzátenném, előfordul, hogy meglátom a vágyat a tekintetében – hanem úgy néz, mint aki többet szeretne látni belőlem. Igazán, engem akar látni, és amikor nem ezt kapja tőlem... Megrázza a fejét és odébb áll.

Vele együtt én is sok mindent megfigyeltem. Nem csak a saját reakcióimat rá, hanem az övéit is. Igen, titkon figyelem őt. Kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik mostanában, hogy esténként, amikor elalszik a kanapén, csak ülök a teámmal és nézem őt.

- Jajj, Sora, kezdesz becsavarodni – sóhajtom újból, aztán ellököm magam a mosdótól. Megigazítom magamon a sportmelltartót, hogy kényelmes legyen, majd összefogom a hajamat és kilépek a fürdőből.

A kora délutáni napsütés narancsos fénycsíkokat húz a nappali parkettájára. A roló félig van csak lehúzva, így látni itt-ott egy két bogár fekete sziluettjét is. A folyosót és nappalit elválasztó ajtókeretnek támasztom a vállam és egy darabig fürdök ebben a békés pillanatban.

Halk nyikorgás töri meg a figyelmemet. Hopie ajtaját, mintha egy láthatatlan kéz nyitná ki, csak azért, hogy a bennem rügyező meghittség a gyomromból indulva, a torkomig kúszva sóvárgássá nyíljon az ajtóval együtt. Apránként. Másodpercről másodpercre egyre fojtogatóbb szorítással. Ujjaimmal a kulcscsontomon zongorázva bámulom a fiú félmeztelen testét, ami arany barnán ragyog az ágy közepén. Az ujjbegyeim még érzik a bőre selymességét, az izmai keménységét, és ahogy a tekintetem a rövidnadrágból kilátszó erős combokról egyre feljebb halad a mellkasa felé, a levegő teljesen a tüdőmbe szorul. Meg kell köszörülnöm a torkomat, nehogy félre nyeljem a nyálam. Kulcscsontomról a nyakam felé kúszik a kezem, a pulzusom felgyorsul, és azon kapom magam, hogy egyre közelebb és közelebb megyek Hopie szobájához. Az agyam kéjes sóhajok, szenvedélyes nyögések hangját játssza le a fejemben, és persze mindet ezt az én hangomon. Nagyot nyelek és lehunyom a szememet. Most már az ő, mély hangját is hallom. Remek Sora! Nyisd csak ki szépen a szemedet!

- Hopie is csak egy fiú, pont olyan, mint bárki eddig – dörmögöm az orrom alá és kényszerítem a lábamat, hogy az ellenkező irányba forduljanak.