Soha, de soha... - Egy szellemes szerelmes történet (BTS - JHS ff)

4. Kísérteties lakótárs

Ah, úgy unatkozom. Már nem is emlékszem rá, mikor járt erre valaki. Évek óta nem volt részem egy jó mókában sem. Pedig nekem elhihetitek, ha az ember ilyen régóta a földhöz van ragadva, akkor a legnagyobb móka számára a mások ijesztgetése. Nos, igen. Egy nagyon fontos információ rólam: szellem vagyok. Közel kétszázötven évvel ezelőtt haltam meg, és azóta így élek, és ha mondhatom így, azóta kísértek. Az első pár évtizeddel nem volt gondom, mivel a Josen kori emberek annyira hittek a babonákban, az istenekben és a szellemekben, hogy még az ágreccsenésre is fekete babot szórtak, hogy elűzzék a gonoszt. Hát az nekem nem nagyon ártott.

Hamarosan betöltöm a háromszáztizenhatot. De ugye, nem látszik? Igaz, a kezem egy kicsit ráncosabb, a hajam sem hollófekete, és valljuk be, a testem sem olyan már, mint egy tizenhat éves lánykának, de a koromhoz képest szerintem jól tartom magamat. Egyedül élek egy hatalmas házban. Az utolsó lakó is vagy tíz évvel ezelőtt elmenekült az éjszaka leple alatt. Nem értem, mi lehetett a gondja. Én igazán csendes és láthatatlan lakótárs vagyok. Sosem panaszkodom, és nincsenek nagy igényeim. Lehet, nem kellett volna unaloműzésből ijesztgetni. De már annyira untam a padláson ücsörögni, és az egyetlen festményt nézegetni, ami egy különleges alkalomra emlékeztetett mindig is. Csak azt nem tudom, mégis mire.

Néha már az elfogyasztott tea sem esett olyan jól, mint a lakótársat ijesztgetni, szóval, ugye megérted, hogy miért lett inkább ez a szokásom. Persze, kényelmesen berendezkedtem a padláson, de akkor sem volt az igazi. Mindig magányosnak éreztem magam a pókhálókkal szőtt és kopott falak között. A szórakozás kijár még ebben a korban is. Hát szórakoztam.

Mi ez a hang?

Valaki kinyitotta az ajtót!

Dobozok? Egy... kettő... három... tizennyolc? Hány fős család költözik be?

Na, lássuk csak, mit rejtegetnek a dobozok.

Szoknyák, szűkruhák, harisnyák, fehérnemű... hoppá! Piros csipkés kombiné szett! Csak nem egy Kiszeng költözik ide?

Nézzük tovább a dobozokat.

De előbb... Aranyom! Igen, te, aki olvasol! Tudod, mi a Kiszeng? Vagyis ki? Elmagyaráznám, de nincs most arra idő, inkább nézz történelmi dorámákat. A mai forgatókönyv írók már egészen jól tudják jellemezni őket, bár még vannak hiányosságok, de azért a lényeget meg fogod érteni. Most legyen elég annyi, hogy igazán ledér, könnyűvérű nőcskék. Hol is tartottunk? Ja, igen, dobozok. Lássuk. Könyvek, magazinok, tűsarkúk, ágynemű, papucsok. Hoppácska! Ezt figyeld! Mindig is vágytam egy ilyen cápás mamuszra! Hát nem édes?

Vajon észreveszi, ha eltűnik?

Nem vagyok kleptomániás, de engedd meg, hogy most a koromra hivatkozva magaménak tudhassam. Tudod, ennyi idősen az embernek már nem olyan a vérkeringése, és bármennyire hihetetlen, fázni szokott a lábam.

Hogy micsoda? Azt gondolod, hogy ez most egy hülye kifogás? Nem is! Tényleg... Na jó! Nagyon cuki, és kell nekem. Szóval, mostantól az enyém!

- Ezt a rengeteg dobozt sose fogom kipakolni!

Á, a piros csipkés Kiszeng! Szóval, te leszel az új lakótársam? Egész szép kislány vagy, bár nekem nem tetszik ez a rövid frizura. Egy nőnek hosszú hajat kell viselnie, mert ez tetszik a férfiaknak. De még fiatal vagy, majd rá fogsz jönni magadtól is. Hogy' hívnak? Miért túrsz bele minden dobozba? Csak nem a mamuszt keresed? Bocsáss meg, kedveském, de nekem jobban áll. Nézd?! Hát nem édes?! Megy a hanbokomhoz. Most hova mész? Nem menj olyan gyorsan... Ó, fürdő! Oké, tartsuk egymást tiszteletben. De ha végeztél, beszélgessünk kicsit. Meg akarlak ismerni, ha már így összehozott minket a sors. Addig a konyhába megyek és csinálok egy finom teát. Kicsit mogorva lánynak tűnik, de az is lehet, hogy csak fáradt.