Ambivalencia ¦NoMin ff¦

2. Ez Biztos Az Enyém?

~

Sokszor érzem magam másodlagosnak, feleslegesnek az emberek közt. Mikor egy társaság tökéletesen elbeszélget én csak csendben ülök és hallgatok. Nem érzem értelmét annak, hogy hozzá szóljak a témához. Keresem magam de nem találom, tudom a rangsorbeli helyem mégsem érzem magaménak ezt a dolgot. Mintha a sötétben tapogatóznék a helyemet keresve. Mindenki azt hiszi rólam, hogy lelkes családfő leszek a tökéletes partneremmel az oldalamon, de én mégsem tudom magam elképzelni így. Olyan mintha nem értem volna még meg arra, hogy magaménak érezzem ezt a pozíciót. Pedig valami belül motoszkál bennem mégpedig, hogy szeretném én már azt a valakit magam mellett tudni. Vajon milyen lesz ő? Elsőre fogom tudni, hogy ő az? Ő is tudni fogja vagy érzi majd amit én? Hallottam erről a szoros kötelék dologról, de valamiért annyira szürreális számomra.

Izgatottan ébredtem. A nap fénye szinte kiégette a retinámat. Valaki nem húzta le a redőnyt tegnap este, az a valaki pedig feltehetően én vagyok. Biztos elfelejtettem vagy ki ment a fejemből sok fontos tennivalóm mellett. A nyár, pontosabban a nyári szünet utolsó napjára felkészületlenül szálltam ki az ágyból már a remény apró morzsái is eltűntek, hogy megúszhatom ezt az évet alvással. Sajnálom, hogy vége a szünetnek de így végre találkozhatok az osztálytársaimmal. Egész szünetben nem tudtuk úgy összehozni a dolgainkat, hogy találkozhassunk. Ez nagyon sajnálatos, de mindannyiunknak meg volt a saját dolgai. Ők persze sok mindent tudnak majd mesélni én pedig éghetek azzal, hogy itthon henyéltem. Semmi hasznosat, érdekeset nem alkottam a majd három hónap alatt. Szégyellem is  magam emiatt. Biztos sorolják majd, hogy halmozták az élményeket, beszámolnak a nyári diákmunkáról és a sok fesztiválról, nyaralásról. Sajnos nem tudtam magamnak olyan helyet találni ami megfelelt volna az igényeimnek, de nem is nagyon voltam rajta a témán. Különben sem tudom, hogy a többiek honnan szereztek munkát, ez a koronás időszak nem igen hagyott sok lehetőséget a válogatásra. Ma találkozom a többiekkel és már nagyon várom, hogy holnap az iskola széles kapuján belépve minden újra kezdődjön, pont mint tavaly ilyenkor. Annyi különbséggel, hogy idén a cél az érettségi megszerzése lesz. Teljesen kiráz a hideg ha erre a borzalomra gondolok. Fogalmam sincs, hogy az én szörnyű matek tudásommal, hogy fogok átmenni legalább kettessel de a remény hal meg utoljára. Nem én tehetek róla, hogy nem megy, persze a fizika megy, meg a kémia is csak az a fránya matek. Reményekkel telítve nyitottam ki a szekrényemet. Kihúztam egy farmert és egy fekete pólót és gyorsan magamra aplikáltam. Lerohantam az emeletről majdnem pofára estem a lépcsőn, de pont meg tudtam kapaszkodni. Apukám már rég elment ithonról, nagyon korán kezd a munkahelyén az lesz csoda ha majd este találkozok vele. Ha olyan fontos személy vagy mint ő akkor biztos sok a feladatod amit teljesítened kell. Megragadtam a lakáskulcsom, gyorsan bele ugrottam a cipőmbe és irtózat gyorsasággal hagytam el a házunkat. Már így is késésben vagyok. A találkozót a parkba beszéltük meg pontosan tizenegy órára. Fogalmam sincs, hogy fogok odaérni öt percen belül. Majd várhatnak rám. Szedtem a lábam a verőfényes utca jobb oldali járdáján. Felvettem a napszemüvegemet. Lehet túlzás volt a hosszú farmer, de nem szeretem mutogatni a lábaim. Az az enyém és nem nézegesse senki. Messziről már láttam a parkot. Boldogan nyugtáztam, hogy se Hyuck, se Mark, se Jisung nincsenek még itt. Beléptem a kapun majd bezártam azt. Lassan oda battyogtam a két fiú mellé akik az öreg padon terpeszkedtek. Helyet foglaltam közöttük, mind a ketten a telefonjukat nyomkodták. Renjun hyung magához híven mint mindig tökéletesen festett. Haja pontosan be volt lőve ami elképesztő számomra, egyben pedig lehetetlen is. Egy fehér póló volt rajta és egy feszülősebb szürke farmer, de még így is olyan volt mintha valami divatbemutatóról származott volna. Chenle pedig hát..... Chenle.

- Ti Kínaiak nagyon pontosak vagytok. - jegyeztem meg egy mosoly kíséretében. Egyszerre néztek rám megvetően, pedig én csak viccnek szántam az egészet. Lehet nem jött át a hangnememből?