14. Fordulópont

92 9 6
                                    

Chenle pov. 

Mit is jelent a félelem? 
Azt, hogy rettegsz a tetteid következményeitől? Ha rettegsz akkor miért tettél olyat ami miatt félned kell? Nem lenne egyszerűbb csendben elkerülni a rosszat mint hogy bele mászni? Fejjel rohansz a kiláthatatlanságba csak azért mert azt mondod merész vagy? Ez tényleg így működik? Ha te mindent megtettél akkor most miért érzed mégis, hogy hibáztál? Nem lenne egyszerűbb ha türelmesen várnál? Nem lenne könnyebb ha csendben meghúznád magad? Nem lenne minden gördülékenyebb ha nem is lennél? Nem bánthatnál és nem bántana téged senki. Nem okozhatnál fájdalmat senkinek. Magadban sem csalódnál többé és talán a szerelmed is nyugodtabb lenne… Nem bírnám a következményeket. Tudnám, hogy azzal még nagyobb csalódást okoznék ha nem lennék. 

,,Jobb vele mint nélküle" 
Rengetegszer hallottam már ezt Donghyucktól. Valahogy ezzel mindig megerősít engem azzal kapcsolatban, hogy nem kellene megtennem. Nem egy világi ötlet és igaza is van. Édesanyám is ki lenne teljesen így inkább marad minden a régiben. 

Csak magamat ámítom ha azt gondolom nem történt semmi. Üres fejjel és korgó gyomorral lassan nyitottam ki a szemem. A redőnyön beszűrődő reggeli nap fénye szinte megvakított. Hunyorogva fordultam el a másik oldalamra, magamra húztam a takarót, ezzel a mozdulattal el is bújtam a nap elől. Semmi kedvem nem volt felkelni, marcangolt a tudat, hogy péntek este lehet, hogy az egész életemet elrontottam. Második napja nyomom az ágyat és még csak most tört rám az éhség. Végigmértem a szobám majd felültem és nyújtózkodni kezdtem. Hangosan ásítottam egyet majd bizonytalanul túrtam a hajamba eltüntetve a szemembe lógó tincseim nagy részét. Kedvtelenül igazítottam arrébb a takarómat majd vissza dőltem. Senkivel nem akartam beszélni, lelkileg nem vagyok éppenséggel a toppon, bár sosem voltam a helyzet magaslatán. Édesanyám tegnap is próbált kirázni engem a depressziómból, sajnos kevés sikerrel. Nem hiszem, hogy ma sokkal több eséllyel indul, ezt a versenyt sajnos megnyerte a bánatom. Bármennyire is próbálkozok ez az egyetlen amit nem tudok legyőzni. Ha eluralkodik rajtam akkor nagyon nehezen tudom csak elhesegetni az életemből.  Tény, hogy elcsesztem? Tény, hogy egy omega nem így viselkedik? El sem hiszem, hogy engedhettem meg magamnak ezt az egészet. Elvesztettem a méltóságomat Jisung előtt. 

Azt sem tudom pontosan, hogy ki vagyok. Azzá váltam akivé mindig is akartam? Vagy egy teljesen más eltorzult kép lettem akire sosem akartam hasonlítani. Egyre csak borúlátóbb vagyok, már nem látom a szivárványt a felhők mögött, már nem élvezem azokat a gyerekes dolgokat amiket négy-öt éve még igen. Nehéz meglátni a felhők közt a fényt, főleg ha eltakarom a szemem.  Ha felemelem az arcom a nap már nem világítja meg sápadt énem. A sötétség uralja mindennapjaimat, de megtanított pár dologra. Itt vannak talán a legkifinomultabb, legszebb érzelmek amelyek valósak. Itt már nem játszhatod meg magad, úgy sem hinne neked senki sem. Az arcodat már mint egy térképet olvassa mindenki, még az is aki látásból ismer. De mint mindennek ennek is megvan a szépsége és az előnye is. Mélypontok nélkül talán a csúcsok sem tűnnek annyira magasnak.

Lelöktem mindent az ágyról. A vázlat füzetek halkan csattantak a padlón ahogy a tegnap ide készített tollaim is. Halkan gurultak a padlón majd megálltak a cserepes virághoz érve. Magamhoz szorítottam a hatalmas párnámat majd pár könnycsepp szaladt végig az arcomon ezzel megnedvesítve az arcomat. Felálltam és kimentem a mosdóba elintézni a dolgaimat. A tenyerem a csap alá tartottam és megvártam, hogy megteljen vízzel. Igyekeztem minden gondomat lemosni de ezen sajnos a víz nem tud segíteni. Felpillantottam a tükörbe. Ugyanazt a megtört embert láttam akit tegnap is és péntek este is. Megtámaszkodtam a mosdó kagylón és mélyen vizsgálgattam magamat. Chenle.... nem vagy te rossz..akkor miért hagyod, hogy eluraljon?  Csak egy picit kellene erősebbnek lenned. Gondolataim szinte hangként hallottam fejemben. Halálhörgésre emlékeztetett minden egyes halkan csengő szó. Ezen már semmi nem segít, a gondjaimat magamnak kell leküzdenem.

Ambivalencia ¦NoMin ff¦Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz