Ambivalencia ¦NoMin ff¦

3. Csak Annyit Mondj : Viszlát

~

Miért érzem magam feleslegesnek? Elvesztve a célom a semmi közepén lebegek. Minden érzés fáj. Célok nélkül mi értelme van az életnek? Olyan mintha a vadász az erdő közepén lézengene a fegyvere nélkül. Ráadásul a kiutat sem találná onnan. Olyan dolgot tiltottak meg tőlem amire nagyon régóta vágytam már. Megtagadták tőlem az anyai szeretet. És azt sem tudhatom, hogy miért. Ideje lenne felnőttként kezelni engem, nem pedig egy kis tudatlan gyerekként. Értem azt, hogy mi a világ mozgatórugója akkor miért ne érthetném az ellentétet köztük?

Tudom nem lehet mindenkinek tökéletes családja csak arra vágyom, hogy egyszer kérdőre vonhassam őt és megbocsájthassak neki azért amit tett. Apám eszközei igen csak jónak bizonyulnak. Egy tekintet és máris belátom, hogy neki van igaza. Csak kinyitja a száját, épphogy hang szökik ki fogai közül és máris igaza van. Nem dacolva szavaival egyet értek vele mindenben. Csak egyszer kapnék egy kis löketet ahhoz, hogy úgy tényleg megmondjam a magamét, próbálom ki magyarázni magam, de meg sem akar hallgatni. Elzárja magát minden elől ami kapcsolatos velem. Az ezekhez hasonlatos gondolatok csak úgy táncot jártak a fejemben. Nehéz melankólikus dallamra libbentek el majd törtettek előre, egy érdekes körtáncot formálva belőlük.

Szerencsére a történelem tanár ki zökkentett az elképzelt világomból. Olyan mintha felébredtem volna egy rossz álomból, azzal a különbséggel, hogy itt az ábránd valóság. Dühtől átitatott hangon utasította mellém a fiatal Jisungot. Ma se Renjun, se Mark nem jöttek iskolába. Padtársam pedig jelenleg nincs, hála a remek új ültetési rendnek. Jisung lehuppant mellém majd hallgattuk tovább a tanárnő magyarázatát. Annyira aranyos Jisung. Szőke haja rendezetlenül lógott össze-vissza. Biztos régen volt már fodrásznál hisz haja belelógott a szemébe ami zavarta is őt. Kellemes illata volt. Nem zavart annyira mint amennyire Mark tud. Sokszor túlságosan befújja magát ami nagyon tudja csípni az orrom. Sajnos sok mindenre érzékeny.

- Kettesével dolgozzátok ki a beadandó dolgozatot. Ahogy most ültök ezekben a felállásokban. Mindenki válasszon egy híres embert akiről készíteni fogja. A3-as méretű vagy annál nagyobb kartonra szeretném ha meg valósítanátok. Lehetnek képek is sőt az csak dob az esztétikáján az egésznek. A következő órára kérem ami péntek lesz. Már csak öt perc van az órából, beszéljétek meg a dolgokat. - a fiatalabb felé fordultam kíváncsian. Sosem gondoltam, hogy vele kell együttműködnöm egy projekten, de úgy látszik az ég összehozza ezt is.

- Ha van kedved meg persze ráérsz akkor gyere át délután suli után és meg is tudjuk csinálni. A boltban veszünk egy kartont. Anyu tegnap csinálta meg pont a nyomtatót így az is megoldható, nem kell írnunk. - ajánlotta fel kedvesen. Bólintottam, hisz sokkal jobb lenne egy olyan helyen megcsinálni ahol eszköz is van hozzá, nálunk nem igen lehet dolgozni.
- Köszönöm Jisung. - hálálkodtam, de megrázta a fejét.
- Sose köszönd hyung. Inkább én köszönöm. Így nem kell egyik lánnyal sem közösködnöm, nem tudom, hogy Yoorának vagy Minának örültem volna jobban. - felelt mosolyogva. Én is elmosolyodtam rajta.

Rég mosolyogtam már. Annyira jól esett, már el is felejtettem, hogy milyen érzés. Simogatta a lelkem az, hogy valaki ennyire kedves velem. Sokszor csak ez hiányzik. Pár kedves szó. Már is megváltozik az ember közérzete. Már el is felejtettem minden fájdalmam az összes gyötrelmes érzést. Felemel a gondolat, hogy lehet ilyen is. És remélhetőleg lesz is, szeretném úgy alakítani az életem, hogy ne kelljen izgulnom semmi miatt sem. A nap többi része gyorsan eltelt, a történelem után már csak egy matekom és egy informatikám volt. Mindkettő kibírható volt, nem kellett meg izzadnom semmi miatt sem. Az év eleje szerencsére inkább ismétléseket rejteget számunkra mintsem új anyagokat. Hamarabb ki engedtek mint újonnan kijelölt partneremet. Vagy tíz percet vártam rá. Lassan ki battyogott Chenle társaságában. Érzéki búcsút vettek egymástól majd elindultunk Jisunghoz. Még sosem voltam náluk, így nagyon kiváncsi leszek arra, hogy milyen is a szobája és persze a házuk. Nem nagyon beszélgettünk útközben csendben battyogtunk, én pár centivel hátrébb, hisz nem tudtam merre is megyünk pontosan. Mikor elfordultunk az iskolától Jisung magunk mögé pillantott majd engem méregetett. Valami biztos nyomja a lelkét. Vártam hátha mondja magától.