Ambivalencia ¦NoMin ff¦

5. Kedélyjavító

Donghyuck pov.

~

A szerelem egy igazán csodálatos dolog, viszont ha megmérgezi az egyetnemértés, az egész megkeseredik és a velejéig is megromolhat az a kapcsolat.

Ha az ember nem figyel oda az érzéseire, megfosztja magát azoktól a nagyon fontos információktól amelyek segítik az alkalmazkodását, illetve a többieknek is olyan információkkal szolgál melyek hamisak és csak meg játsza őket. Sosem volt célom megtéveszteni másokat arról, hogy mit érzek. Egyenes embernek tartom magam aki igyekszik mindig őszinte lenni és az igazat mondani mindenkinek.

Igyekeztem elrejteni heves érzelmeimet, de ezek csak meggátoltak abban, hogy a véleményem abban a formában osszam meg, ahogy azok megszülettek a fejemben. A szavaknak igen súlya van, de a hangsúlyozásban van a kulcs, a kimondott szavak hangerejében rejlik az ördög. Ebben rejlik az íze a mondandódnak. Gondoljunk csak bele, mikor egy szónok adja elő magát, mennyire bele éljük magunkat az istenien hangzó heves és megemelkedett hangnemben kifacsart szavain. Sokszor nem is az a lényeg, hogy mit mond valaki hanem az, hogy milyen előadásban teszi azt. Ezzel volt tegnap a problémám, nem akartam elhitetni Markkal, hogy igazam van, meghunyászkodva hallgattam az összes hülyeséget amit kimondott. Nem volt erőm veszekedni vele, különben is ő az alfa kettőnk közül.

Ha visszatekerhetném az időt most biztos megtennem. Ha akkor megvédem a gondolataitól most nem tartanánk itt.

A gondolattól is kiráz a hideg, hogy bele akar szólni Jeno hyung életébe. Elképzelni nem tudom, honnan jutott eszébe ez. Mikor megismertem Markot, olyan kis félénk, kisfiús, mindenen hangosan nevető fiatal volt. Ezzel ellentétben manapság igen mélabús és visszahúzódó lett. Igazából gyökeresen változott meg a jelleme. Vissza szeretném kapni azt a fiút akit megismertem, nincs szükségem egy folyamatában morgós férfira.

Nagyrészt én is tehetek a dologról, hisz én hoztam fel a témát. Át kellett volna gondolnom mielőtt kiejtem a számon Jaemin nevét előtte. Valamiért sandán néz rá. Elképzelni nem tudom miért, az a srác igazi angyal.

Épp az utcán sétáltam, siettem, hogy elérjem a buszt és, hogy arra a buszra szálljak amire Jaemin is. Tegnap ő is és Jeno is rejtélyesen nem jelentek meg az iskolában. Ezt követően Chenle szerint zombi apokalipszis miatt evakuálták az egész iskolát. Igazából csak nem volt áram, így egy tanár sem tudta kivetíteni a vázlatait, illetve csak úgy alapjárat az internetet sem tudta használni, ezért haza lettünk küldve már kora reggelre.

A buszmegállóhoz érve megpillantottam az agyamban emlegetett fiút, aki már engem is észre vett. Megálltam mellette és illedelmesen köszöntöttem őt. Fekete ballonkabát volt rajta, alóla pedig kilógott a világos farmerja, melyet a hétfő óta jól ismert fekete bakanccsal kombinált. Ezen felül még egy aranyos fülvédőt viselt. Táskáját féloldalasan vette csak fel és egy picit rogyasztva állt a buszmegálló tábla alatt. Biztosan első akart lenni aki felszáll a buszra. Elismerem elsőként felszállni felemelő érzés. Persze ha nem zavar a tény, hogy ha első vagy akkor biztosan nincs megállás a hátsó ajtóig. Lassan gördült be a busz, bár még így is verte a sarat maga mögött rendesen. Ahogy megállt az a kevés napfényt is eltakarta ami a felhők sűrűje közül ki tudott kukucskálni. Mosolyogva szállt fel előttem a már zsúfolásig tömött buszra. Zsebemből elő kaptam az általam csak „Arany jegynek" becézett menetjegyet. Még év elején kaptam mikor apukámat felvették a helyi autóbuszokat üzemeltető cégre. Ez a szabad jegy az egyik legjobb dolog amit valaha láttam. Mire az idősek közt átlavíroztam úgy éreztem magam mintha egy hosszú testnevelés óra után leizzadva mászkálnék végig a folyosón. Megragadtam egy kapaszkodót ami oda fentről lógott és csak arra várt, hogy erősen bele kapaszkodjak. Egy váratlan fékezés miatt egyensúlyom vesztve dőltem Jaeminre aki furcsálóan nézett rám emiatt. Végül is meg mosolyogtuk mindketten. Összeszedtem magam és megnyomtam a leszállást jelző gombot. Hunyorogva bámultam ki a néhol párás ablakon. A sok bolt elsuhant a szemem előtt mintha csak egy pillanat erejéig egy szellemet láttam volna. Gyorsan szálltunk le, vissza sem néztünk, egyenesen megcéloztuk a napjainkat megkeserítő mukahelyünket amit az okosabb emberek csak iskolának hívnak. Újdonsült barátom csendben és magában bazsajogva szedte közvetlenül mellettem a tappancsait. Mikor észrevette, hogy bámulom csak egy nagyon széles mosollyal annyit kérdezett, hogy mi van? Én persze a fejem ráztam, de legbelül csak arra tudtam gondolni, hogy tényleg olyan ez a fiú mint egy angyal. Neki nem lehetnek csúnya, rossz gondolatai mint nekem. Árasztja magából a pozitivitást. Nem is értem Mark hyungnak mi is vele a problémája.