Haikyuu! Girls can make it too (szünetel egy időre <3)

Kígyók és győzelem

A DJA első időkérése is hamar bekövetkezett, tehát tudtuk, hogy egy újabb, ravaszabb módszerrel fognak visszatérni a pályára. Mindegyikőjük arca magabiztosságot sugárzott, mintha egy előre megírt történetet forgattak le volna újra és újra fejükben, melyeknek perceken belül kellene következnie. Tudtuk, hogy most kifejezetten kell figyelnünk, hiszen ez a menet húzósnak bizonyult.

Az túlsó csapat emberei szinkronban mozogva reagálták le minden mozdulatunkat, s a magasba ugorva térítették vissza pályánkra a labdát, minta ők maguk lennének a Nagyfal. A labdát én hoztam vissza, egy egyszerű alkarütéssel már a levegőben is forgott, majd az előző mutatványt mégegyszer eljátszva végül sikerült behúznunk a megbeszélt gyorsat. Ezek után kicsit könnyebb dolgunk volt, a csapatuk kezdett szétesni, a kapitány bedurvult, tehát mindezeket kihasználva újra és újra lecsaptuk a labdákat, így megnyerve ezt a mérkőzést is. Felsorakoztunk, az eredmény hirdetve lett, majd kézfogások kíséretében le is futottunk a pályáról, ahol az ajtóban már a Shiratorizawa fiai vártak minket. Shigeo kezét kirakva elém ácsorgott, melybe egy hatalmasat bele is csaptam, majd sorra érkeztek a pacsik a csapat többi tagjától.

- Szép lövés volt. - csattant Shigeo tenyerén kezem. - Mindenki erről fog beszélni.

- Azért nem. - pirultam bele a dicséretbe kulacsomat felbontva.

- Csak el ne szállj magadtól. - borzolta össze hajam Nakayama, mire törülközőmet hozzá is vágtam. - A csapattal elmegyünk kajálni, úgy is rengeteg időnk van a döntőig. Nem jöttök?

- De, szerintem megyünk. - bólogattam. - A lányok nagyon jók voltak, szóval megérdemlünk ennyit.

Miután táskáinkat lepakoltuk és felvettük lilás melegítőinket, irányunkat a kijárat felé vettük, hogy elmehessünk enni a közeli gyorsétterembe. Mindössze csak pár zebrányira volt tőlünk a hely, szóval a csoportnak volt ideje mutogatnia magát az utcán; ugyanis akárki elhaladt mellettünk, mind fejüket felfele kapva néztek ránk, majd utánunk fordulva könyvelték el, milyen kemények is vagyunk. Az utcán igyekeztünk komolyan viselkedni, szó nélkül, felesleges beszéd nélkül meneteltünk végig lassabb, ráérősebb tempónkban. A rendelésünket egy ember adta le, ki jelen esetben a csapat egyik rangidős tagja, Kenjiro tett meg, mi pedig rezzenéstelen arckifejezéssel támogattuk meg őt hátulról megerősítve kemény imidzsünket. Miután sikeresen helyet foglaltunk a benti asztaloknál és a fiúk ki nem osztották a kajánkat, meg is ebédeltünk, majd eltakarítás után úgy ahogy jöttünk vissza is meneteltünk a csarnokba, ahol immár átöltözve folytattuk a bemelegítést. A döntőben a kelet-japáni akadémia röplabdásaival játszottunk, tehát nem volt könnyű piskóta; minden évben legalább egyszer mérkőztünk, ezekből ugyan végül mind győztesnek kerültünk ki, azonban bármelyik pillanatban fordulhatott a kocka.

- Bocsánat. - bökte meg a vállamat egy vékony hangú fiatalember. - Te vagy a Shiratorizawa kettese?

- Igen. - mosolyogtam rá megpillantva a fiú narancsosan csillogó szemeit.

- Uuu, nagyon menő vagy! - kiáltotta a srác, mire kezét azonnal felém nyújtotta. - Hinata Shoyo, Karasuno, középső védő.

- Sakiyama Ayase. - szorítottam meg kicsit zavarodottan tenyerét, mire ő hatalmas vigyorgásba kezdett. - Shiratorizawa, liberóász.

- Egy liberóász?! - kiáltotta a fiú száját tátva.

- Hinata, kicsit halkabban, ha lehet. - fogta meg a narancsos hajú fiú vállát egy magasabb srác. - Helyette is bocsánatot kérek.

- Semmi szükség. - ráztam kezeimet barátságosan, mire a kisebbik ráncigálni kezdte társa kezét.

- Suga, Suga, ő egy liberóász! - hadonászott karjaival Shoyo. - Li-be-ró-ász! L-I-B-E-R-Ó-Á-