Haikyuu! Girls can make it too (szünetel egy időre <3)

Vegyes edzés és új barátok 1/2

Legnagyobb szerencsémre a reggel alatt se filctollak nyomát se pedig pusztítás nyomát nem találtam magamon, illetve apró rezidenciámon. Miután sikeresen felöltöztem, a reggelimért is viszonylag gyorsan ki is baktattam, hogy minél hamarabb a terembe érjek önálló gyakorlásra. A sensei módszerei nem igazán feküdtek nekem, tehát arra gondoltam, hogy a szenvedésem ne legyen hiábavaló, legalább ezt a kis időt tudjam minőségileg eltölteni.

- Most már jó. - hallottam az edző hangját, ki az ajtón a lehető legsunyibb, leghangtalanabb módján suhant be. - Az izmaid már beálltak, már csak imádkoznod kell érte, hogy ez így maradjon.

Az igazat megvallva eléggé meg kellett erőltetnem magamat, hogy a minimum magasságomat megugorjam, de hát ez van. A hátam sajgott, úgy éreztem, mintha egy komplett nyújtóhengerrel végigszántottak volna rajta, annyira rendellenesnek számított ez a tartás. Nagyon reménykedtem benne, hogy ez valamelyest most meggyőzte a senseit, hogy nem vagyok használhatatlan, de akadt még valami.

Még úgy is, hogy a minimum magasságot ugrottam, valahogy sosem tudtam bemérni, mekkora a labda röpte. Mindig a túlsó vonal utánra ütöttem pár méterre, tehát közel sem volt a megengedett távhoz. Pedig erőben nem is fejtettem ki sokkal többet. Ennyit számítana?

- Ahogy látom, kezdesz ráérezni a dologra. - fonta keresztbe karjait az edző büszke mosolyra húzva száját. - Te sokkal többre vagy képes a pályán, mint amennyit mutatsz. A technikáid messze felülmúlják az átlagosat, de még így is lehet belőled jobb. Valaki olyan, akire felnéznek. Valaki, akit tisztelnek. Valaki, aki hogyha fellép a pályára őrjöngés veszi körbe. Egy csiszolatlan gyémánt. Számodra az edzőtábor csak most kezdődik.

Az edző szavai igazán előre törekvőek voltak, egyenesen a lelkemhez szólt, mégsem amolyan finom stílusban lett előadva. Tudtam, hogy Yamada elég kevés diákkal foglalkozik és mégkevesebbel tesz ilyesfajta szívességet, mint amit velem csinál. Tudta, hogy mi a célom és tudta, hogy én ennek érdekében mindent megteszek.

- Arigato gozaimashita! - kiabáltam fejemet meghajtva előtte, testemet befeszítve egyenes meghajlást mutatva.

- Most pedig gyorsan rohanj át a kettes terembe. - kattogtatta tollát Yamada a háló túloldalán, mire furcsa arckifejezésemet látva hozzátette. - Vegyes edzés lesz.

Abban a pillanatban, hogy a sensei mindezt kimondta eszeveszett sprintelésbe kezdtem. Akkor fogalmam sem volt, hogyan tudtam olyan gyorsan célba érni sajgó izmokkal, mégis sikerült. Talán még a rekordidőmet is megütöttem, ugyanis pár tíz másodpercig tartott az egész kiruccanásom.

A terembe érve a magasra kifeszített röplabda hálónál mindössze csak páran ácsorogtak, a többi kiírt hozzám hasonlóan csak később értesült az egészről, tehát nem is volt csoda, hogy kicsit megcsúsztunk a menettel. Az egyik térfélen, felém nézve Bokuto és két piros mezes fiú ácsorgott, míg a túloldalt a mi drága Aoba Joshais fiatalembereink és Shigeo várakoztak Goshiki és Rie társaságában másik három férfiúval és egy lánnyal együtt. Mindenki beszélgetett egymással, mintha olyan régóta ismerték volna egymást, és ez valamelyest így volt; azonban Pudingfejről és Kakasról lövésem sem volt, kik azok.

Látszólag az utóbb említettek valahogy kiváltak a sorból, nem voltak valami hozzászokottak a helyzethez, ez különösen a szőkeségre vonatkozott. Meze hátán az ötös szám szerepelt, alig volt nálam magasabb, emellett valami olyan észveszejtően kedvetlen tsundere fejet vágott, hogy kedvem támadt sarkon fordulni és keresni egy legközelebbi kést.

Nos, miután sikeresen odabaktattam hozzájuk, Bokuto szájára széles mosoly húzódott. Ő volt az egyedüli az ő csapatukból, ez túlzottan nem is volt meglepő, hiszen ő volt mindenki pillére. Mellette a két újonc csak csendben ácsorogva figyeltek, ugyan Kakas néhol ide-oda lépdelt, Pudingunk meg sem mozdult. Utánuk pedig immár magasabb játékosok következtek, egy szőke, egy szürkés és egy sötét, göndör hajú fiatalember ácsorgott sárga-fehér mezeikben. Egyenruhájukból ítélve hamar egy kalap alá vettem őket, azonban a negyedik ismeretlennel nem tudtam mit kezdeni; neki meze ugyanis sötétlila árnyalatban pompázott, ilyennel pedig nemigen találkoztam.