Haikyuu! Girls can make it too (szünetel egy időre <3)

Csalódás

Miután a reggeli nap sugarai kezdtek felkúszni az égre, villámtempóban rohantunk vissza a kollégiumba, csakhogy az előtt beérjünk, hogy a többiek felébrednének. Nem akartuk nagy dobra verni az egészet, és ha még ki is derült volna, páran nem is értették volna meg a barátság fogalmát. Mivel a fiúk már csak ilyenek.

Szóval miután sikeresen visszakommandóztunk a szobába, mindkettőnknek óvatosan arrébb kellett tolnunk társainkat, ugyanis azok távollétünk alatt tökéletesen befészkelték magukat helyünkre, szétterülve a kényelmes ágyon, vagy a takarókkal borított padlón. Rie és Tokiyo egymást ölelgették, így Kenmával csak együttes erővel tudtuk elmozdítani őket, de a magas Lev sem volt valami hű, de egyszerű menet, ugyanis az ő hetven-nyolcvan kilója is elég nagy súlyt nyomott.

Reggel Kuroo ébresztője keltette a csapatot, mikor az álmosság már kezdett felülkerekedni rajtam, de még így sem sikerült egy szemhunyásnyit aludnom. Kozume hasonlóan járt, mint én, mindkettőnk szemei karikásak voltak az éjszaka miatt, melyen egy pillanatot sem aludtunk. Bokuto volt az első, aki kipattant az ágyból, a többiek még egy ideig kómásan forgolódtak, én azonban miután a mosdóban mindenkit megelőzve átöltöztem, rögtön le is huppantam az ágyra, Kenmáék mellé.

- Te aztán gyors voltál. - vigyorgott rám kajánul Tetsuro, miközben nem is zavarta, hogy lányok jelenlétében kelljen átöltöznie.

- Hé kakas, sérted a szemeimet. - szólt oda Rie bátran Kuroonak, kinek arcán továbbra is ott ült levakarhatatlan mosolya. - Ne most buzulj, azt hagyd későbbre!

- Pedig szerintem tök faszán nézek ki... - jegyezte meg a fiú pillantásait rám szegezve, ugyanis engem sokkal jobban érdekelt a még mindig szunyáló Toru, mint ő showja.

- Vágom. - bólintott Tetsuro bambulásomat megszakítva. - Flattykawa megint nyert.

- Flattkawa semmit sem nyert. - forgatta szemeit Rie. - Nézz már rá, úgy alszik, mint a bunda. Ráadásul hagyhatnátok már szegény Ayasét, nem csoda, hogy tegnap pánikolva rohanta ki a lelkét miattunk...

- Oya Kenma, tegnap mit akartál csinálni? - kérdezte Kuroo felvéve pólóját, miközben a mellettem ülő fiú arca rózsás árnyalatokat vett fel.

- Csillagokat nézni. - válaszolta Kozume félénken, miközben tekintetem felé vándorolt. - De ez idén elmaradt.

- Sajnálom Kenma, tudod, hogy ez nekem is fontos. - sóhajtotta a sötét hajú megborzolva a Pudingfej haját. - Csak már megígértem ezt az estét a haveroknak. Tudom, most ez bánt téged, de jövőre biztosan megtartjuk, jó?

- Jó... - bólintott szomorkásan Kozume, mire Kuroo szorosan ölelte át. Levvel mi csak pislogni tudtunk, mint harmadik és negyedik kerekek, nem mellesleg a két fiú úgy bújt egymáshoz, mint a kiscicák, tehát ideje volt a távozásnak. Mielőtt azonban kiléptem volna az ajtón, utam egyenesen a még mindig szunyókáló Oikawához vezetett, ki idő közben sem kelt fel, hanem húzta a lóbőrt a többiek hangoskodása ellenére is. Takaróját egészen orráig húzta, irigylésre méltó hosszú szempillái arcán pihentek, rakoncátlan hajjal békésen szuszogott mit sem sejtve a külvilág eseményeiről. Kezemet a takaróra helyeztem belőve, merre lehet a fiú válla, majd óvatosan rázogatni kezdtem, ugyanis a hétalvónak már ideje lett volna felkelnie és a többiek után indulnia.

- Toru... - suttogtam, továbbra is ébresztgetve őt. - Jó reggelt...

- Ayase? - pillantott fel rám fáradt szemeivel Oikawa gombócba húzva egész testét. - Neked is jó reggelt...

- Elmúlt negyed hat...ideje kikelni az ágyból. - mosolyogtam rá megpróbálva lehúzni róla a takarót, azonban ő az egyre inkább csak magára rántotta azt.