Kínzások és Kivégzések [BEFEJEZETT]

A Fehér Szoba

A fájdalmakkal és gyötrelmekkel teli utazásunk során megismerhettünk már több olyan kínzást, amely fizikailag teszi tönkre az emberi testet, a delikvens a fájdalomba, sérülésekbe, fertőzésbe hal bele. Ott van azonban a másik oldal, amelyet eddig talán kevesebbet érintettünk, amikor is az áldozat lelke sérül, okozva gyógyíthatatlan sebeket, amelyek nem ritkán a teljes megőrülésig juttatják őt. Ezek közül most lássunk egy nagyon kreatívat, a fehér szobát.

Az effajta pszichés kínzások inkább az érzékszerveinkre hatnak, mintsem a testünkre. Azzal, hogy valamely szervünket becsapják, összezavarják, működését ellehetetlenítik, realitásérzékünk csökken, zavarttá válunk, szélsőséges esetben pedig bele is őrülhetünk. Az ingerszegény fehér szoba pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy nyomot hagyjon az emberi lélekben még akkor is, amikor már kiszabadult a fogságból.

A szoba alkalmazása igencsak új keletű, a 2000-es évek elejéről datálódik az legismertebb eset, a helyszín pedig a kegyetlen Irán, ahol egy újságírót, Amir Abbas Fakhravart zártak be egy fehér szobába. A helyiségben gyakorlatilag semmilyen fizikai behatás vagy inger nem érte Amirt, hófehér ruhában volt egy hófehér, ablak nélküli szobában. A négy fal között teljesen elveszett az időérzéke, rendszertelenül kapott ételt, ami ráadásul fehér tányéron fehér rizs volt. Mivel a szoba egy bunkerben volt, természetes fényt nem láthatott, a rendszertelen étkezés pedig teljesen összezavarta őt. Emellett a fegyőrök olyan ruhát viseltek, melyben nem adott ki hangot a mozgásuk, teljesen némává téve ezzel a környezetet – erről egyébként még később teszek említést az úgynevezett "néma szoba" kapcsán. Természetesen Amir nem beszélhetett senkivel fogsága alatt.

"Semmilyen színt nem láttunk, a padló, a falak, a ruhák, mind fehérek voltak. 24 órán keresztül láttuk ugyanazt a fehér fényt. Nem láttunk mást, mint a fehéret és nem hallottunk semmit. Nyolc hónapig voltam bezárva oda, és amikor kijutottam, nem emlékeztem a saját szüleim arcára sem. Hiába szabadultam ki, utána már nem voltam normális ember. Mióta elhagytam a szobát, képtelen vagyok altatók nélkül aludni. Egészen borzalmas... A magány és az egyedüllét soha nem hagy el téged, még akkor sem, miután kiszabadultál. Minden ajtó bezárul előtted, nincs hova menned, nem tehetsz semmit – ezért is hívják fehér kínzásnak. Kínzóid anélkül kapják meg, amit akarnak, hogy egy ujjal is hozzád érnének. Olyannyira megtörsz, hogy bármit elhitetnek veled. Mert igenis megtörsz, és ha ez bekövetkezett, már ők irányítanak, te pedig bevallasz mindent" – mondta egy iráni újságírónak a férfi.

Egy másik áldozat arról mesélt, hogy vannak olyan szerencsések, akik 1-2 órára kimehetnek a szabad levegőre, az ő bűnük nem olyan súlyos. Azonban akik 24 órán keresztül a négy fal között kínlódnak, azoknak esélyük sincs ép elmével kibírni néhány napnál tovább.

"Nagyon nehéz az első néhány óra is. Úgy érzed, soha nem voltál még olyan közel a falakhoz, azt gondolod, egy koporsóban fekszel. Mindenki így is hívta a fehér szobát... koporsónak. Nem akarsz leülni, mert a szék mészből van, te pedig nem szoktad meg, hogy mészre ülsz. Úgyhogy állsz. De aztán elkezdesz fázni, majd nekidőlsz a falnak. Néhány óra múlva nincs más választásod, le kell ülnöd. Ekkor pedig már hiába sikítasz, nem hall senki. Úgy érzed, folyamatosan szorítanak, összeroppantanak. Gyorsabban nő a hajad, gyorsabban nő a körmöd. És nincsenek hangok, csak a saját imádkozásod. Három nap után még nehezebb lesz. Szavakat kell hallanod, hangokért imádkozol. Teljesen mindegy, hogy mi az, csak hallj valamit."

Persze azt eddig is tudhattuk, hogy az elképesztő csend önmagában is nagy fájdalmakat okoz. A minneapolisi Orfield laboratórium süketszobájában ugyanis -9 decibeles "zaj" van, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ember kizárólag a saját testéből érkező hangokat hallja. A szívverés, a nyelés, a belső fül neszei felerősödnek, aminek hallás- és látásvesztés is lehet az eredménye, esetenként pedig hallucinálás. A kutatóintézet kimutatásai szerint a szoba olyan mértékben felerősíti a hangokat, hogy a 90 méter távolságban elmondott szavakat úgy lehet hallani, mintha 90 centire állna a beszélő a hallgatótól.

A fehér szoba kínjai tehát külső szemel nézve felfoghatatlanok, ám akik átélték, soha nem felejtik el, végigkíséri életüket. Pedig ez csak egy szoba, ahol minden, de minden fehér...